Az ADAMO története II.

Előző posztunkban meséltünk cégünk múltjáról, most szeretnénk egy kicsit jobban a jelenbe és a jövőbe is beengedni benneteket. Merre járunk a világban, merre tervezünk terjeszkedni... Annyi minden áll mögöttünk, előttünk, csupa – legalábbis számunkra, de reméljük egy-kettő nektek is – izgalmas dolog.

Az Adamo cég napjainkban egy dinamikusan fejlődő vállalkozás, ami nem is csoda, tekintve, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek a folyamatos fejlesztésekre, amit a legjobb szakemberek bevonásásával igyekeznek elérni.

Évi fejlődése 10%, hála a folyamatos internetes jelenlétnek, és az ezzel párhuzamosan bővülő vevői körnek. A weboldalon a világ minden tájáról fogadják a megrendeléseket, jelenleg hat külföldi, és 60 magyarországi viszonteladó partnerük van. Az elmúlt évben megközelítőleg 8.000 db hintát értékesítettek.

Ami kiemelkedő fontosságú a cég vezetőinek, az a szülőkkel való állandó, személyes kapcsolattartás. Ezt a folyamatosan rendelkezésre álló ügyfélszolgálattal szeretnék biztosítani, ahol minden felmerülő kérdésre, problémára igyekeznek választ és megoldást találni.

2018-ban elindult az Adamo-mami blog, ahol a mindennapi dolgaikba nyújtanak betekintést, lehetőséget nyújtva ezzel a közvetlen kommunikációra a családokkal. 

A másik fontos találkozási pontok a kiállítások, Magyarországon és külföldön egyaránt. Itt személyesen is kapcsolatba tudnak kerülni a szülőkkel és a leendő Adamo-babák is kipróbálhatják a termékeket, illetve azok a családok, akik már használják a hintákat, itt megoszthatják a tapasztalataikat, nagyban segítve ezzel a közös munkát. 

Az idei év egyik fő eseménye augusztusban volt, lehetőség adódott egy koppenhágai bemutatkozásra a CIFF Kids szervezésében. Ez Észak-Európa legrégebben működő vására, évente kétszer rendezik meg, egyik fő célja az ott lévők folyamatos inspirálása, nagy hangsúlyt fektetve a minőségre. Nagyon nagy büszkeség volt, hogy az ADAMO is meglehetősen nagy népszerűségnek örvendhetett a skandináv látogatók körében is.

A vállalkozás folyamatos fejlődése nagyban köszönhető a stabil pénzügyi háttérnek, a gyors, pontos és korrekt munkavégzésnek, a jó kapcsolattartásnak és a vevői kör folyamatos bővülésének.

Munkavállalóik nagyban hozzájárulnak a cég sikeréhez, tőlük a legnagyobb – és talán egyetlen – elvárás a magas minőségű munkavégzés és a precizitás.

Nagyon nagy örömmel tölti el a két vezetőt, hogy sok-sok gyermeket ajándékozhattak eddig is meg a hintázás csodás élményével, és – nem is annyira titkos – vágyuk, hogy gyermekeik, Ádám és Anna is ekkora örömüket leljék benne, ha majd tovább viszik vállalkozást.

A rengeteg tesztelés, hozzáértők bevonása a folyamatokba, a vélemények meghallgatása vezetett el oda, hogy most, 17 évvel az első hinta elkészítése után elmondhatják, ebben az évben – remélhetőleg még ősszel! – bemutatkozik majd az ADAMO legújabb, legkorszerűbb fejlesztésű hintája.