adamo-37.JPG

Főoldal / Blog

Játszószőnyeg

Azt mondják, nem érdemes tárgyakhoz ragaszkodni. Biztosan van benne igazság, talán nem is kevés, de igenis vannak tárgyak, amik olyan jellegzetesen kapcsolódnak az életünk egy-egy fontos korszakához, hogy ha érdemes, ha nem, nagyon is ragaszkodunk hozzájuk. 

Ilyenek a gyerekeink első dolgai, az első ruha, az első játék, takaró – és akár az első saját szőnyeg is. Az abban a korszakban készült fényképeken mindig ott lesz, és amikor eltesszük, úgy érezzük majd, mintha egy bútor hiányozna a szobából, valahogy üresnek fog tűnni. 

 

Elsőre talán bele sem gondolunk, mennyi mindenre tudjuk használni. Elmeséljük, nekünk mi az öt kedvenc elfoglaltságunk a játszószőnyegeinken, illetve, hogy miért szeretjük, ha mindig velünk van! 

 

 Biztonságos

Addig, ameddig olyan pici a kisbabánk, hogy a fejforgatáson kívül nem sok minden mást tud, nyugodtan le tudjuk tenni az ágyunkra, kanapére (persze szigorúan körbepárnázva). Esetleg ilyenkor egy-egy percre még a szemünket is levehetjük róla, eléggé valószínű, hogy ott is marad. ( Magasabb helyen, mint például a pelenkázó, soha ne maradjon egyedül, akkor sem, ha újszülött és alszik, kicsi az esélye, hogy bármi történik, de nem lehetetlen, ne kockáztassunk! ) De abban a pillanatban, hogy látjuk, már forgolódna, inkább kezdjük el többet használni a szőnyeget. Nagyon puha, ezért kényelmesen tud forogni rajta, nem üti be magát sehova, és ha véletlenül ki kell szaladnunk valamiért a szobából, egészen biztos, hogy nem fog leesni róla!

 

Az otthon illata

Szerencsére nagyon könnyen magunkkal vihetjük bárhova, ahol több időt tervezünk tölteni. (Akár szabadtéren is használhatjuk, csak akkor tegyünk valamit alá, hogy ne legyen koszos, és utána újra tudjuk bent is használni.) Nem mondjuk, hogy nagyon kicsi helyen elfér, mert a mérete nagyobb, mint egy átlagos babaszőnyegé, de nem bonyolult összecsomagolni és nagyon jól fog jönni, amikor szeretnénk kicsit letenni vendégségben a babánkat. Ismerős lesz neki az illat, a tapintás, és nyugodtabban tölti majd az idejét, ameddig a szülei is kicsit kikapcsolódnak, beszélgetnek.

 

Közös játék

Főleg akkor, ha van nagyobb testvér, a játszószőnyeg lehet az ő kis világuk, ahol először mutatja meg a nagy a kicsinek, hogyan kell kockákkal, plüssökkel, bármivel játszani. A pici először csak figyeli majd, esetleg megpróbál megrágni egy-két darabot, de észrevétlenül megszokják, hogy együtt vannak játék közben is, és nem mellesleg remekül elszórakoztatják egymást.

Persze a szülők is odaférnek könnyen melléjük, szuper hely lehet a családi olvasgatásnak, pihenésnek. A babának is megnyugtató lesz, hogy ugyan külön fekszik, nem valakinek a kezében, de mégis olyan közel mindenkihez, aki fontos neki. 

 

Erősít

Nemrég olvastuk, hogy a játszószőnyeg felér egy baba-edzőteremmel, ami egyrészt nagyon aranyos, már csak elképzelni is a kisbabákat, ahogy „gyúrnak”, másrészt tökéletesen igaz! 

Nem maga a szőnyeg erősíti a kisbabát – bár milyen jó lenne egy ilyen varázs-edző-szőnyeg a felnőtteknek, amire csak rá kell feküdni és izmosodunk... – hanem az, ha igyekszünk minél gyakrabban hasra fektetni, hogy kénytelen legyen emelgetni a fejét, és így erősítse a nyakát, hátát. Ez először csak napi pár perc lesz, figyeljünk oda, hogy ne erőltesse meg magát.

 

Kúszásra, mászásra ösztönöz

Nincs is biztonságosabb hely arra, hogy a babánk először forogjon át hátról hasra, vagy fordítva, mint a szőnyeg. Ha észrevesz egy játékot, amit nem ér el, de nagyon szeretné megfogni, előbb utóbb rájön, hogyan lehet az övé – annyit kell tennie, hogy forog egyet érte. Innen pedig, hasonló módszerrel, egyenes út vezet a kúszáshoz, ha van előtte egy színes, izgalmas tárgy, akkor addig fog erőlködni, még el nem jut hozzá. Aztán pedig rájön, hogy ebből a mozdulatából családi ünneplés lesz, mindenki odarohan, tapsol, nagyon örül, ő pedig büszkén szorongatja majd a nyereményét.