Sokakban felmerült már a kérdés: mi a titka azoknak, akiknek gyerekekkel, iskola/ovi időben olyanok a reggelei, mint egy müzli reklám? Tudjátok, ahol anyuka mielőtt mindenki felkel, már lent készíti a reggelit, megjelennek a FELÖLTÖZÖTT, mosolygós gyerekek, leülnek az asztalhoz, jön apuka, szintén nagyon boldogan-a reklámokban annyira örülnek egy-egy hétköznap délelőttnek, de tényleg, máshol a vasárnap sem ilyen. Aztán mindenki szépen megreggelizik, nem öntik ki a narancslevet- aki igen, az nevetve feltörli, nyilván ott ennek is örülnek- nem ül senki morcosan, nem veszekszik senki senkivel . Aztán ha vége az evésnek,anyuka mosolyogva a kezükbe nyomja az uzsonnát-amire senki fujjog, mondván, hogy ezt úgysem eszi meg- és könnyes szemmel integet az ajtóból utánuk, hiszen már előre hiányoznak.

 

Biztosan naiv dolog, de a fent leírtakat tényleg van, aki elhitte egyszer, és így képzelte majd a saját családos hétköznap reggeleit. Senki nem gondolta, hogy amikor majd odajutsz, hogy te indítasz el egy vagy több kisgyereket az adott intézményekbe, ez nem így lesz. (Tudjuk, van akinél így van, az legyen kedves és majd ossza meg ezt a titkot velünk, őszintén érdekelnek trükkök, praktikák, bármi)

 

Eleve ott megdől az egész képzeletbeli mutatvány, hogy gyakorlatilag lehetetlen felkelni a gyerekek előtt. Megpróbálod, beállítod az órát fél órával előbbre, hogy nyugodtan ihass egy kávét. Itt felmerül a következő kérdés, hogy hogyan nem kel fel rajtad kívül senki az ébresztőre? Sokan már itt elbuknak, és akkor nem elég, hogy lőttek a nyugis kávézásnak, a tudat is veled lesz egész nap, hogy miattad hajnalban keltek a srácok és emiatt még fáradtabbak lesznek. De tegyük fel, hogy sikerül mégis egyedül, csendben felkelned, kiosonnod, még talán odáig is eljutsz, hogy elkészíted a kávét- akiknek sikerül, hogyan?? A kávéfőző a gyerekek mellett a leghangosabb dolog a házban, hogy ugorja valaki ezt az akadályt is meg? Végül, ha ez is megvan, innentől az a nap már igazából egy sikertörténet.

 

Csak sajnos általában ez nem így néz ki. Mindenki egyszerre kel, aztán mindenki egyszerre lesz valamiért nyűgös, és valami már nagyon korán félremegy, aminek nem kellene. Egy ördögi kör lesz az egész, amiből nehéz kikeveredni. A gyerekek összevesznek, te erre ébredsz, rájuk szólsz, megsértődnek – és mindez fogmosás előtt. Aztán ok, hagyod még őket játszani, addig talán el tudsz készülni, de rájössz, hogy valójában már a reggelinél kéne tartanotok, ha mindenki mindenhova időben oda szeretne érni. Sóhajtasz és lemondasz arról, hogy te időben odaérj, ahova kellene, hiszen hacsak nem nagyon muszáj, nem akarsz kisgyerekeket sürgetni, elvégre hadd készüljenek a maguk tempójában. Tíz perccel később rájössz, hogy a maguk tempója nem lesz mégsem jó.

 

Végighallgatod a sírást, amiért vagy olyan gonosz, hogy MÁR MEGINT meg kell fésülködni – ez mondjuk inkább a kislányokra igaz, de van tudjuk, hogy van olyan fiús család is, akinek ez ismerős probléma. Mint minden reggel, egy ponton elgondolkodsz, hogy levágod a haját és azzal megoldódna ez is. Végre mindenki felöltözve, megfésülködve leül az asztalhoz, ahol jön a következő probléma: a kisebb gyerek ránézett a nagyra, aki ezt nem akarja. Mindeközben a kávéd még sehol. Egyre feszültebb vagy, mert ébredés óta csak a hiszti megy és úgy érzed, ez valami furcsa csapda, amiből fogalmad sincs, hogyan fogsz kijutni. 

És akkor hirtelen rájössz (a szerencsés napokon). Ha te képes vagy nagy levegőt venni, elnevetni magad, a dolgok hirtelen akár meg is oldódhatnak. Csak ez nehéz, nagyon nehéz abban az idegállapotban, tudjuk. De érdemes megpróbálni. Ha sikerül, utána nem azzal fog telni a napod, hogy magadat ostorozod, amiért megint nem sikerült úgy elindulni, mint egy normális, épeszű család. Akkor nem fogod úgy érezni, hogy csődöt mondtál – aznap is. Akkor nem lesz lelkiismeretfurdalásod egészen addig, még újra nem találkozol a gyerekekkel. Van, amikor ez nem megy, nem is egyszer. De ha próbálkozol, azzal már előrébb leszel, és mindig jusson eszedbe, hogy a müzli reklám – az csak mese. Talán ez a titok.