Mindannyian félünk. Van, amitől jogosan, és van, ami mások számára, vagy akár saját magunknak is érthetetlen. Teljesen természetes például a haláltól, a szeretteink elvesztésétől való félelem- de kevesen értik meg, ha valaki a másik városig rohan egy béka láttán. Mégis, hiába próbáljuk meg az illetőnek elmagyarázni, hogy ez irracionális és semmi oka az aggodalomra, van, hogy a félelem átveszi az uralmat fölöttünk és nem tudunk logikusan gondolkodni.
Ez természetesen a gyerekeknél is így van. Vannak az ún. normális, életkorral járó félelmeik, amik évről évre változnak. Az egészen pici babák megijednek az idegen arcoktól, a totyogósok attól tartanak, hogy a szüleiket elvesztik szem elől, az ovisok a szörnyektől az ágy alatt, a sötéttől, az iskolások a haláltól- és így tovább. Ezek teljesen érthetőek és fontosak, amiket minden esetben komolyan kell venni ahhoz, hogy le tudják győzni.
Vannak emellett azok a félelmek, amiket igazából mi „tanítunk” nekik, és amik szükségesek ahhoz, hogy amikor csak lehet, biztonságban legyenek és megtanuljanak vigyázni saját magukra. Tőlünk tudják, hogy idegenekkel soha nem szabad elmenni, hogy az úttesten nagyon körül kell nézni, figyelni az arra járó autókat.
Szerencsére a legtöbb, számukra ijesztő dologgal a gyerekek az évek alatt megbarátkoznak, elfelejtik. A 3 éves még sír, ha kint hangosan villámlik, a 13 éves viszont már valószínűleg nem fog- vagy legalábbis nem vallja be.
Van pár tippünk, mit tegyünk vagy mit ne tegyünk akkor, ha látjuk, a gyerekünk nagyon fél valamitől:
Még rengeteg módszer létezik, amivel segíthetünk legyőzni a gyerekek félelmeit, de az egyik legfontosabb az, hogy mindig tudatosítsuk bennük: vigyázunk rájuk és mellettünk biztonságban vannak. Figyeljünk arra, mit mondunk nekik, mutassuk ki minden nap, mennyire büszkék vagyunk rájuk, és mennyire bízunk bennük- így ők is ezt fogják érezni és kellő önbizalommal közelítenek majd bármi felé, ami csak szembe jön.