Gyerekek és az ő félelmeik

Mindannyian félünk. Van, amitől jogosan, és van, ami mások számára, vagy akár saját magunknak is érthetetlen. Teljesen természetes például a haláltól, a szeretteink elvesztésétől való félelem- de kevesen értik meg, ha valaki a másik városig rohan egy béka láttán. Mégis, hiába próbáljuk meg az illetőnek elmagyarázni, hogy ez irracionális és semmi oka az aggodalomra, van, hogy a félelem átveszi az uralmat fölöttünk és nem tudunk logikusan gondolkodni.

 

Ez természetesen a gyerekeknél is így van. Vannak az ún. normális, életkorral járó félelmeik, amik évről évre változnak. Az egészen pici babák megijednek az idegen arcoktól, a totyogósok attól tartanak, hogy a szüleiket elvesztik szem elől, az ovisok a szörnyektől az ágy alatt, a sötéttől, az iskolások a haláltól- és így tovább. Ezek teljesen érthetőek és fontosak, amiket minden esetben komolyan kell venni ahhoz, hogy le tudják győzni. 

 

Vannak emellett azok a félelmek, amiket igazából mi „tanítunk” nekik, és amik szükségesek ahhoz, hogy amikor csak lehet, biztonságban legyenek és megtanuljanak vigyázni saját magukra. Tőlünk tudják, hogy idegenekkel soha nem szabad elmenni, hogy az úttesten nagyon körül kell nézni, figyelni az arra járó autókat. 

Szerencsére a legtöbb, számukra ijesztő dologgal a gyerekek az évek alatt megbarátkoznak, elfelejtik. A 3 éves még sír, ha kint hangosan villámlik, a 13 éves viszont már valószínűleg nem fog- vagy legalábbis nem vallja be.

 

Van pár tippünk, mit tegyünk vagy mit ne tegyünk akkor, ha látjuk, a gyerekünk nagyon fél valamitől:

 

  1. Soha, semmilyen körülmények közt ne nevessük ki, akkor se, ha teljesen abszurd a rettegés tárgya. A kisgyerek nem tesz különbséget valóság és képzelet között, neki a szörny a szekrényben vagy a sötétben egy létező dolog. Vegyük komolyan, és ahelyett, hogy azt mondanánk „ne félj, szörnyek márpedig nincsenek”, inkább nézzünk be velük együtt az ágy alá, együtt győződjünk meg arról, hogy teljesen biztonságban van. Belefoglalhatjuk az egészet egy nagy játékba, ahol ő a hős, aki mindenkinél bátrabb.
  2. Sok minden van, amit a gyerekek éreznek, de nem tudják elmondani. Próbáljátok mesén, játékon keresztül kideríteni, mi okozza a szorongást. Lehet, hogy nem is a sötéttől fél a kisgyerek, hanem valamitől, amit éppen akkor hallott, látott és ahhoz köti.
  3. Nézzünk szembe bátran a félelmekkel. Ezt persze könnyű leírni, elhatározni, de amikor ott vagyunk, hogy akkor tényleg szembe néznénk vele, akkor száll el általában a nagy nehezen összegyűjtött bátorság. Nem kell nagy dolgokra gondolni ilyenkor. Például, ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nagyon fél a sarki kutyától, nem feltétlenül az a jó megoldás, hogy elkerüljük és mindig más utat választunk. Természetesen nem kell odamenni hozzá, megsimogatni sem, de ha a félelem ellenére mégis arra megyünk, csak messziről nézzük, és megbeszéljük, hogy épp miket csinál, előbb utóbb talán már csak egy olyan állatnak fogja tekinteni, aki, ha békén hagyják, teljesen nyugodtan el van és nem bánt senkit. 
  4. A fenti, 3. ponthoz annyi kiegészítést mindenképp szeretnénk írni, hogy a félelemmel való szembesítés persze nem minden esetben megoldható. Egy, a víztől rettegő gyereket például semmiképp nem dobnánk ugye be a medencébe. Ilyenkor beszélgessünk vele sokat, meséljünk a vízről, gondolkodjunk együtt a megoldáson.
  5. Meséljünk a saját félelmeinkről. Mondjuk el, hogy amit ők átélnek, azon mi is keresztül mentünk gyerekkorunkban. Nekünk is voltak sírások viharok alatt, minket is a szüleink nyugtattak meg. Mi is mentünk át éjszaka odabújni anyához, apához.

 

 

Még rengeteg módszer létezik, amivel segíthetünk legyőzni a gyerekek félelmeit, de az egyik legfontosabb az, hogy mindig tudatosítsuk bennük: vigyázunk rájuk és mellettünk biztonságban vannak.  Figyeljünk arra, mit mondunk nekik, mutassuk ki minden nap, mennyire büszkék vagyunk rájuk, és mennyire bízunk bennük- így ők is ezt fogják érezni és kellő önbizalommal közelítenek majd bármi felé, ami csak szembe jön.