SOK JÓ TANÁCS

Amikor az ember rájön, hogy kisbabája lesz, még a legfelkészültebbeket is elkezdik folyamatosan meglepetések érni. Rájössz, hogy amit a terhességről,  gyerekekről, gyereknevelésről tudtál, az nem is úgy van. Aztán kiderül, hogy mások szerint mégis úgy van.

Aztán rájössz, hogy a millió előre elhatározott dolog, amiket egy-egy könyvet, fórumot olvasva megfogadsz, vagy sikerül, vagy nem, de igazán nem is számít. Csak hosszú az út addig, amíg ide eljutsz.

Még annak az útnak a legelején kap az ember egy bizonyos listát a beszerzendő dolgokról. Ad egyet a védőnő, a gyerekorvos, a legjobb barátnőd, a másik barátnőd, a szomszéd néni és a talán a sarki kisboltos is. Egy-egy dologban megegyeznek persze, például abban, hogy ruha és pelenka kelleni fog a gyereknek. És itt nagyjából vége is az egyezésnek.  Persze innen már egyenes út vezet a további vitatémához, mint például az a pelenka mosható vagy eldobható legyen. De ne szaladjunk előre.

Mint általában mindennél, ami a gyerekneveléssel kapcsolatos, az előre beszerzendőknél is megfigyelhető, hogy minden kisebb és nagyobb dologra a fele társadalom esküszik, a másik fele pedig elutasítja. Vannak akiket hidegen hagy, de ők a csendes kisebbség.

Nemrég tartottunk egy szűkebb körű közvélemény kutatást, kinek mik voltak azok a dolgok, amik beváltak, és visszagondolva jó, hogy ott voltak. Illetve mik voltak azok, amiket lelkesen megvettek, vagy ajándékba kapta, nagyon örültek neki, de soha nem használták.

Következzen most egy teljesen szubjektív lista három dologról, amik szerintünk tényleg megkönnyítik a szülők és a kisbaba életét, és három olyanról, amiben a legtöbben megegyeztek, hogy bármilyen fontosnak tűnik elsőre, valójában alig-alig használták.

Amik tényleg jól jöhetnek (az alapdarabokon, mint pelenka, babakocsi,babakád. stb. túl)

  • Textil pelenkák. Van, aki főleg az első hetekben legalább napi 6-8-at használ, mindenhova, amihez csak hozzáér a baba szigorúan újat tesz. Ez talán túlzás, de mindenkinek szíve joga ezt eldönteni(ahogy egyébként mindent). Van olyan is, aki viszont nem is érti, ki és miért találta fel ezt, és életében nem vett egyet sem, mert minek. Valahol a kettő között lesz az igazság.
  • Hajkefe. Amikor először láttuk, hogy ilyen egyáltalán létezik, viccnek hittük- a tök kopasz újszülöttnek mégis miért kellene fésülködni. Aztán először rájöttünk, hogy egyrészt nem minden újszülött tök kopasz, másrészt  nyilván nem a frizura a lényeg, hanem így elkerülhetjük talán a koszmósodást, amitől nagyon nem egyszerű megszabadulni. Akkor már egyszerűbb a kis fejüket napi párszor az extra puha kefével átsimogatni- ez senkinek nem szokott nehezére esni. Nem garantálja a sikert, de csökkenti a kockázatot.
  • Játszószőnyeg. Az ellenzők szerint a sima szőnyegre ráteszel pár játékot és kész is, minek erre pluszban költeni. Ez így van, de ha olyan játszószőnyeged van, amin a minták már önmagukban hosszabb időre elvarázsolják a kisbabádat, az azért egyszerűbb. Plusz a megfelelő mintáknak, vagy többféle anyagnak köszönhetően fejlődik közben a baba szem-kéz-láb koordinációja. Utazáskor is jól jöhet, hogy könnyen vihetsz magaddal valamit, amit bárhova leteríthetsz és otthon illata van, ami bárhol a biztonság érzésével tölt el egy kisgyereket. Ez persze csak az egészen pici, kúszni mászni nem tudó babákra igaz. Jobb, ha felkészülsz, hogy onnantól, hogy rájönnek, képesek a helyváltoztatásra, sok időt nem fognak sehol, semmilyen szőnyegen eltölteni. A játszószőnyeg pedig megmarad a szoba közepén hosszú évekig díszletnek, mert biztos, hogy abban a pillanatban, hogy eltennéd, a baba rámegy és elhiteti veled, innentől újra használni fogja. Ezért érdemes olyat választani, ami passzol a nappalihoz.

Amiket megvehetsz, de találsz hasznosabbat

  • Vízhőmérő. Annak tökéletes, aki szereti a védőnő által elmondottakat/ leírtakat szó szerint betartani, és nem kockáztat, ha a víznek 34 fokosnak kell lenni, akkor az legyen annyi és kész. Általában azért bőven elég, ha az ember belenyúl a kisbaba fürdővízébe, és ha például megég a keze, az egy jel lehet, hogy forró lesz. Ha pedig a gyerek lilára üvölti magát az előírt hőmérsékletű vízben, mert láthatóan fázik, akkor is érdemes felülbírálni az előírtakat.
  • Babacipő újszülötteknek. Az egy dolog, hogy nyilván irtó aranyos, az már egy másik, hogy ha valamire tényleg nincs szükség, az ez. Fotózásra jól jöhet, de egyébként még a legnagyobb hidegben is egy nagyon pici baba egyrészt kezeslábasban van valószínű, másrészt kár felerőltetni egy akkora kicsi lábra.
  • Pelenka kuka. Igazság szerint ez megosztotta a társaságot. Többek szerint az igaz, hogy a szagokat úgyahogy bent tartja,de feleslegesen foglal el egy nagyobb helyet, viszont legalább aranyáron lehet venni a hozzávaló zacskót. A szemetes így is úgy is megtelik a nap végére, ha meg nem, a pelenkát akkor is érdemes levinni. Őszintén, ha például a pelenkázó a kiságy mellett van, ki akarna koszos pelusok mellett aludni. A mellette érvelők szerint több fordulót is megspórol magának az ember a nagy szemeteshez, és semmi szagot nem ereszt ki, még a sima kukának azért van egy fajta illata a nap végére, ha bármi belekerül..Végül azért kötött ki ezen a listán, mert többen voltak, akik az első tábort erősítették.

A fenti lista ahogy említettük, teljesen szubjektív, szíve joga bárkinek azt mondani, hogy nem élet az élet pelenka kuka, vízhőmérő, akármi nélkül. A nap végén úgyis tudjuk, hogy biztosan nem ezek lesznek a fontos dolgok.