ESŐBEN ÓRAÁTÁLLÍTÁS UTÁN

ELŐSZÖR IS SZÖGEZZÜK LE: ATTÓL, HOGY ESIK AZ ESŐ VAGY HIDEGEBB VAN, EGYÁLTALÁN NEM KELL FOLYAMATOSAN BENT LENNI. AHOGY AZ ANGOLOK VAGY A KANADAIAK IS MONDJÁK: NINCS TÚL HIDEG IDŐ, CSAK NEM MEGFELELŐ ÖLTÖZET.(MONDJUK OTT MIT IS MONDHATNÁNAK UGYE..) EZZEL SOKAN TUDNÁNAK VITATKOZNI, TÖBBEK KÖZÖTT AZOK, AKIK SZERINT 20 FOK ALATT MÁR MEGFAGY AZ EMBER, DE ALAPVETŐEN IGAZ. AMI PEDIG A LEGJOBB BENNE, HOGY BIZONYÍTOTTAN EGÉSZSÉGESEBBEK AZOK A GYEREKEK, AKIKET HIDEG, ESŐS IDŐBEN IS KIVISZNEK, MINT AZOK, AKIK BENT VÉSZELIK ÁT A TELET.
Abban az esetben viszont, ha már megunta mindenki a pocsolyában ugrálást, a sárban dagonyázást, és szeretnénk, hogy a délutánunk ne a kanapén teljen mesenézéssel- nekik van pár ötletünk.
Dekoráció készítés
Vége a halloweeni izgalomnak, közeledik a karácsony- kb. 53 nap, de ki számolja- ami azt jelenti, hogy el lehet kezdeni a Nagy Karácsonyi Készülődést. Pláne ezekben a nyomasztó, állandóan bizonytalan hónapokban, igazán nagy szükségük van a gyerekeknek a szokásokra, a megszokott dolgokra, az ünnepekre. Karácsony előtt egyébként ott van még Márton nap is, ami egyaránt kedves ünnep szülőnek és gyereknek- kinek a friss borokért, kinek a lámpásokért, amikkel este gyönyörűen lehet világítani.
Beöltözés
Beöltözni bármikor, bárminek lehet. Tényleg, egyszerűen nincs olyan, hogy ne lenne a közelben legalább egy olyan ruha, amit máskor soha nem veszünk fel,és esetleg kicsit fura. Ha igazán jókat akartok nevetni, ne csak a kicsik öltözzenek be, hanem velük együtt ti is.
Rég elfelejtett játékok
Szinte mindenkinél van egy doboz, amibe ezért vagy azért elpakolt játékok vannak. Van, ami esetleg büntetésből került be, van, amit csak nagyon régen nem használtak- pár havonta érdemes egy újabb ilyen dobozt összekészíteni, amikor hosszabb idő után újra előkerül, az olyan lesz, mintha új játékokat kaptak volna a gyerekek.
Közös sütés-főzés
Aki szívesen tesz-vesz a konyhában, annak nagyon jó időtöltés lehet a gyerekekkel való főzés, vagy sütemény készítés. Sokszor nem is tudjuk, mennyire ügyesek már a pár évesek is, bátran bízhatunk rájuk felelősségteljes feladatokat is- mint például a tojás törés, kevergetés. Persze utána nem árt ellenőrizni, de igazából sokszor ügyesebbek annál, mint amit feltételezünk róluk.
Fényképek rendszerezése, nézegetése
Manapság a legtöbb fényképünk a telefonban van- általában a legjobb 4500 kb- amiket őszintén szólva ritkán nézegetünk. Néha érdemes egy-egy nyaralásról, ünnepről, akár sima hétköznapokról előhívatni egy albumnyi fotót. Kiválasztani is nagyon vidám dolog őket, együtt visszaemlékezni a közös programokra, és utána albumba rendezni is ugyanolyan jó móka lehet.
Mozidélután
Fent ugyan említettük, hogy olyan programokat szeretnénk ajánlani, ami túlmutat a mesenézésen, de egy nagy közös, forró csokis, popcornos családi mozidélután azért szerintünk más, mint amikor mindenki a saját képernyőjét bámulja. Nagy élmény, amikor a saját gyerekkorunk kedvenc meséjét nézzük újra a mi gyerekünkkel, látni rajta- vagy nem- hogy ő is ugyanannyira szereti-vagy nem- mint egyszer régen mi. Utána együtt meg is lehet beszélni, amit láttunk, kinek mit jelentett a mese, mi volt a gyerekek szerint a mondandója.