ANYÁK NAPJA - GYERMEKEINK GONDOLATAI

Kezdek rájönni, hogy miért vagyok egész nap Anyával. Nélkülem rettenetesen unatkozna, ahogy látom, ha én nem mutatok neki trükköket, csak ül és néz maga elé. Ezt azért nem hagyhatom.

Imádom a játékainkat. A kedvencem, amikor már kezdek elfáradni, és úgy tesz, mintha ő is álmos lenne, és letesz az ágyamba. Ilyenkor először picit csendben vagyok, hogy eljátszhassa, most lefekszik és alszik- aztán amint becsukja a szemét kiabálok, hogy itt vagyok!Olyankor néha próbál becsapni és olyan, mintha nem lenne ettől maximálisan boldog, de tudom amit tudok, ha nem imádná ezt, nem jönne vissza értem, nem? A lényeg, hogy ettől nagyon jól fel is ébredek és már nem kell attól tartania, hogy megint üldögélnie kell magában. Az ember tegyen meg amit tud az anyukájáért, mindig mondom.

A másik kedvencem a délutáni alvós játék. Amikor odabújok Anyához, teljesen befúrom magam, annyira, hogy akkor már nem is létezik más, csak ő és én, és az illatától elálmosodom. Ahogy látom, ő is az enyémtől. Leülünk és ha nagyon ügyes és sokáig nem mozdul, akkor ilyenkor nagyon jókat tudok pihenni. Csak tényleg nem szabad egyáltalán megmozdulnia, mert arra felkelek és biztosan nem alszom vissza, végülis még annyi dolgom van.

Mostanában próbál ő is új trükköket mutatni nekem, például- annyira vicces volt!- egyik nap azt mondta, én már nagy baba vagyok, kóstoljam meg a „pürét”,amit készített. Addig egyetértettem vele, hogy nagy vagyok már, de hogy ennek mi köze a püréhez, azt nem tudom. A püré..hát rátette egy kanálra, végülis a nagyok azzal esznek, már láttam. És betette a számba. Én pedig vissza. Kezdtem érteni, mi ebben a játék, és az első sokk után-amikor még azt hittem, meg is kell ennem -rájöttem, hogy az én anyukám a legviccesebb a világon. Mennyire jó ötlet a ki-be köpködős játék! Először ő is nevetett, akkor megnyugodtam, hogy így kell ezt, és vele nevettem. Erre odahívta Apát, hogy nézzen meg, mennyire édes vagyok, együtt örültek, aztán leült Apa. Gondolom ő sem akart ekkora játékból kimaradni, én pedig úgy éreztem igazságosnak, ha neki is kiköpöm amit kell.

Képzelhetitek a döbbenetemet, amikor egyszercsak elkezdtek nyammogni ott nekem, hogy ez hú de finom, egyem meg. A pürét. Persze.

Egy ponton feladták, mondtam is Anyának, hogy az ötlet jó volt, játszhatunk máskor is, de kezdek éhes lenni, úgyhogy inkább együnk valamit.

Azt is nagyon szeretem, hogy annyira tudnak örülni annak, amit csinálok. Nemrég például végre, hosszú próbálkozások után elkúsztam a virághoz, amit az ablak mellett tartanak. Hát azt mindenkinek látnia kellett volna, mit művelt Anya. Ugrált, kiabált, hívta Apát,a Mamát, mindenkit, hogy képzeljék el, elindultam! Nem értettem, hogy ha ennyire boldog attól, hogy odamentem ahhoz a virághoz, miért nem adta ő oda? És az sem teljesen világos, hogy ezután miért rakták arrébb, hát nem ennek örült a család? Én olyan lelkes lettem, hogy továbbra is követem a virágot, legközelebb megpróbálom a csodaszép leveleit is elkapni. Aztán persze majd odaadom Anyának, hátha megint annyira boldog lesz, mint amikor először odamentem.

A másik, amiért nekem van a legjobb Anyukám, az az, hogy nagyon odafigyel, hogy mindent jól láthassak. Volt idő, amikor ebben nem volt annyira jó, és néha letett, de szerencsére erről hamar leszoktattam. Most már érti, hogy a kezéből sokkal jobban tudok figyelni, mint a földről, vagy a székből, amibe előfordult, hogy BEKÖTÖTTEK..de erről ne is beszéljünk többet, volt, elmúlt, levonták a tanulságot szerencsére. Anya kezében tényleg oda megyek, ahova szeretnék, imádom, ahogy megértjük egymást, és ugyanarra gondolunk. Legalábbis egy idő után biztosan ugyanarra gondol, mint én, csak néha noszogatni kell. Ez persze nem baj, nem kell mindent rögtön tudnia, mindenkinek kell egy kis idő megtanulni a dolgokat, ezért vagyok, hogy tanítsam.

Talán nemsokára, ha nekem is lesz végre szülinapom, már egyedül is el tudok menni oda, ahova szeretnék. Persze jön velem Anya is, őt nem hagynám ki semmi jóból, csak akkor már nem kell, hogy fölemeljen. Majd csak fogom a kezét. De jó szorosan.