Háziállat? Háziállat!
Háziállat? Háziállat!
Háziállat? Háziállat!
Valószínű kevés olyan család van, ahol, ha meglátnak a gyerekek egy kutyát, macskát, papagájt, nem kezdik el rögtön kérlelni a szüleiket, hogy hadd legyen nekik is.
Sokaknak persze van is otthon állatuk, de nem egy szülőt elég sokat kell győzködni addig, még beadja a derekát. Megpróbáltuk összeszedni az okokat, hogy miért is jó, ha egy kisgyerek háziállattal nő fel, mik a nehézségek, mikre érdemes odafigyelni.
Azokban a családokban, ahol a házi kedvenc – legyen az kutya, macska, tengerimalac, bármi – már a gyerekek születése előtt megvan, talán egy kicsit könnyebb, az egy kész helyzet, mindenkinek teljesen természetes az állat jelenléte.
De mi a helyzet azokkal, akiknél a gyerekek könyörögnek hónapokon keresztül pl. egy kutyáért?
Ilyenkor a szülőnek elég sok mindent kell mérlegelnie. Sokan úgy gondolják, bőven elég a gyerekeket nevelni, nem hiányzik még valaki, aki nem szobatiszta, akit iskolába kell hordani, aki először egyáltalán nem fogad szót, és akit minden nap sétáltatni, gondozni kell, nem lehet szabadságra menni mellőle.
Általában 10-ből 10 házban fogadkoznak ilyenkor a gyerekek, hogy ők „ minden nap elviszik majd sétálni ”, „minden nap kitakarítják a helyét”, „ minden nap foglalkoznak vele „… Egy darabig ez egyébként igaz is szokott lenni, ideális esetben akár pár hétig is kitart a lelkesedés – aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy megint te kelsz hajnalban sétáltatni a kutyát, megint te tisztítod a nyuszi helyét, és megint te raksz rendet, miután a kis kedvenc szétszedte a kertet.
De mindezek mellett szépen lassan arra is rájön az ember, hogy mennyi mindent adnak nekünk ezek a kisebb vagy nagyobb állatok.
Nem elég, hogy aranyosak – főleg kölyökként, nem sok kedvesebb lény van egy pici kölyökkutyánál – rengeteg dolgot tanítanak ösztönösen a gyerekeknek.
Ami talán az egyik legfontosabb lehet, az a felelősség, amit először tapasztalhat meg a kisgyerek. Látni fogja, nincs olyan, hogy „majd holnap megetetem”, „majd holnap megsétáltatom” – minden nap ott kell lenni és gondoskodni az állatról. Erre emlékeztetni kell akkor is, amikor néha szabadnapot tart. El lehet nekik magyarázni, hogy a kutya ( vagy bármilyen állat ) tartás kötelezettségekkel jár, és az állat barátságát, szeretetét is ki kell érdemelni.
Azok a gyerekek, akik kutyával nőnek fel, bizonyítottan ritkábban szenvednek bármilyen allergiától, az immunrendszerüket is erősíti a folyamatos együttlét. Emellett pedig a rendszeres testmozgás is az életünk része lesz, hiszen például egy kutyát minden nap el kell vinni sétálni. Ez akkor sem árt, ha egyébként kertes házban lakik valaki.
Azzal, hogy rájuk, ránk van bízva egy másik érző lény, a gyerekek érzelmi intelligenciája is nőni fog. Megtanulják, hogyan helyezzenek magukon kívül mást előtérbe – például, ha mesenézés, játék helyett almot kell takarítani, etetni, itatni kell – így hamar megismerhetik az érzést, amit a másokról való gondoskodás vált ki. Ezzel büszkék lesznek magukra, nő az önbizalmuk, fejlődik a pozitív önértékelésük.
Képzeljétek csak el, ahogy a kutyátok a kisbaba mellett van annak a legelső percétől kezdve. Egészen biztos, hogy – természetesen a szelíd, gyerekbarát állatokra gondolunk elsősorban – ösztönösen védeni fogja, ha csak teheti, ott lesz mellette. Célszerű egyébként akkor, ha a háziállatunk szó szerint házi, és bent él velünk, olyan takarókat, szőnyegeket – főleg játszószőnyeget, amin már az egészen kicsi babák is elnézelődnek – választani, amiket könnyen lehet tisztítani, nem tapad rá minden egyes apró szőrszál.
Persze ezek, amiket itt felsoroltunk, eltörpülnek az egyszerű tény mellett, hogy egy kutya, vagy akármelyik más háziállat olyan feltétel nélküli szeretettel vesz minket és a gyerekeinket körül, amit más talán nem is képes adni. ( Itt azért így zárójelben megjegyezzük, hogy azért nem az összes kis házi kedvencre lehet ez igaz, nem egy helyen láttunk már pókot, hüllőt a szobában, és egyiknél sem éreztük azt a hatalmas ragaszkodást a gazdája felé.. Szóljatok, ha tévedünk. ☺ )
