Készítsünk csibét!

HTTPS://WWW.CRAFTYMORNING.COM/WINE-CORK-CHICKS-CRAFT-KIDS/

Hozzávalók:

• 1 db parafa dugó
• sárga festék
• narancssárga papír vagy narancssárga filctoll
• fekete filctoll
• olló

1. lépés: Belemártjuk a dugó egyik végét a sárga festékbe, majd lepecsételjük egy fehér lapra. Így kapunk egy szép kerek formát.
2. lépés: Amint a sárga festék megszáradt, a fekete filctollal megrajzoljuk a csibe két kis lábát és a szemét.
3. lépés: A narancssárga papíron rajzolunk egy kis háromszög formát, majd kivágjuk és felragasztjuk a csibe orrának. (Ha egyszerűsítenéd a feladatot, hagyd ki ezt a részt és narancssárga filctollal rajzold meg a csibe orrát.)
4. lépés: A szárnyak ideje! A dugó széleivel két kis vonalat rajzolunk a csibe testének jobb és bal oldalára.

Az elkészített kis csibéket akár képeslapra is készíthetjük, hátha mosolyt csal ez az apróság a családtagok arcára!

Díszítsünk girlanddal!

https://hu.pinterest.com/pin/225743000061578002/?nic_v1=1aVLM23FM4nWc4J2fVwmmyufBPUGjE6NydXKvRos86kZ5WC59874xiDwm2xeAh5MmA

Zászló girland 

Hozzávalók:

• színes papírok
• szalag
• olló

1. lépés: Egy háromszög sablon alapján rajzoljuk meg a háromszögeket a színes papírlapokra. Utána vágjuk ki őket.
2. lépés: A háromszög legrövidebbik szélének két oldalán készítsünk két kis lyukat, amin majd át tudjuk húzni a szalagot. Ezt ismételjük meg mindegyik háromszög esetében!

Az egyszerű kis fűzér bármely szobát felvidíthatja!

Papír tojás a húsvéti fára!

http://kvbarn.blogspot.com/2013/03/paper-egg-silhouttes-tut.html?spref=pi

Hozzávalók:

• színes papírlapok
• fehér papír
• olló
• ragasztó
• szalag

1. lépés: Egy kis négyzet alakú fehér papírlapot félbehajtunk. Rárajzolunk a közepére egy félkörívet, majd ezt kivágjuk. Így a lapunk közepe lyukas lesz és kapunk egy tojás formájú sablont. Ezt a sablont használhatjuk ahhoz, hogy megrajzoljuk a tojásformát a többi kis négyzet alakú papírlapunkon.
2. lépés: Közben kis csíkokat vágunk a színes papírlapokból. A méretre figyelni kell, kb akkorának kell lennie a színes csíkoknak mint amekkora a tojásaink átmérője.
3. lépés: Ha már több tojásformát megrajzoltunk, akkor vágjuk ki a formákat és a lyukas négyzet alakú papírlapokat párosíthatjuk.
4. lépés: Ragasszuk fel a színes csíkokat a fehér papírlapra, a kivágott tojások helyére vízszintesen, mintha egy csíkos tojást készítenénk. Ha megvagyunk, ráhelyezhetjük a másik lyukas papírlapot, így elfedve a ragasztó nyomait, de közben ne felejtsük ki a szalagot sem a tojás tetejéről!

Nyuszi ruhacsipeszből

https://www.otthonokesmegoldasok.hu/tipp-2/husveti-diy-gyerekeknek/

Hozzávalók:

• ruhacsipesz
• színes filctoll
• olló
• kartonpapír
• saslikpálca
• ragasztó

1.lépés: Színezzük ki a csipesz vékonyabbik részét, olyan színnel amilyennel szeretnénk – ezek lesznek a nyuszi fülei.

2. lépés: 3-4 cm-es kört rajzolunk a kartonpapírra és ezt kivágjuk. Ez lesz a nyuszi feje. Erre megrajzoljuk a nyuszi arcát. Először használjunk ceruzát, hogy lássuk, elégedettek vagyunk-e az eredménnyel, ha igen erősítsük meg a rajzot filctollal.

3. lépés: A ruhacsipesz alsó (vastagabb) részét ragasszuk rá a saslikpálcára. Ha megszáradt a ragasztó, a csipesz rugóját elfedve, ráragasztjuk a nyuszi fejét és készen is vagyunk!

MIÉRT DÖNTÖTTÉL AZ ADAMO BABAHINTA MELLETT?

Egyrészt rengeteg hasznos dolgot hallottam és olvastam róla az interneten, másrészt már kismamaként eldöntöttem, hogy mindenképpen szeretnék valamilyen hintát a gyermekemnek, mert a hintamozgás ösztönös igénye minden babának.

A rezgő-mozgó-zenélő műanyag hinták nagyon messze álltak tőlem, úgy gondoltam, inkább majd én énekelek a gyereknek ha szeretné, nincs szükségünk zenélő hintára. Illetve valami sokkal természetesebbre vágytam. Ezt a naturalitást az Adamo hintákban láttam meg először, mivel alapanyaga a fa és pamut. Az pedig különösen tetszett, hogy az Adamo hinta a baba hátának is megfelelő tartást biztosít. A hinta az otthonunk egyik központjává vált. A nappalinkban helyeztük el, mivel ott volt a legnagyobb a hely arra, hogy a hinta mozgás tartományát igénybe tudjuk venni. A mi gyerekeink nagyon élvezték, ha egy kicsit jobban kilengettük őket. Tényleg nagyon szerettek benne lenni!

MIKOR TAPASZTALTAD ELŐSZÖR A HINTA JÓTÉKONY HATÁSAIT?

Mindkét gyermekünknél rendszeresen használtuk és a jótékony hatásait folyamatosan tapasztaltuk. Számunkra 1 – 1,5 éves korig volt a leghasznosabb. Ebben az időszakban jelentős fejlesztő hatással van a központi idegrendszerre, mivel a hinta mozgása változó, egyedi és kiszámíthatatlan, így lehetővé teszi, hogy a baba mindig más sebességgel, más mozgáspályán mozogjon. Ehhez a változó mozgáshoz a babának folyamatosan alkalmazkodnia kell, és ettől fejlődik az idegrendszere. Ha pedig már egy kicsit nagyobb a gyerek és ki tudja lógatni a lábát hintázás közben lehet velük közösen mókázni, énekelni, mondókázni vagy kukucs játékot játszani.

NEKTEK MILYEN PROBLÉMÁBAN SEGÍTETT?

A kisfiamnál hypoton izomzatot állapítottak meg a születése után. Vele rendszeresen használtuk a hintát. Sokat énekeltem neki közben, majd amikor nagyobb lett, zörgő játékot is raktunk a hinta szélére. Altatási nehézség esetén is beleraktuk, kicsit hintázott, majd békésen elaludt. Két évvel később a kislányomnál hasonló problémába ütköztünk, nála hyperton izomzattal néztünk szembe. Ekkor már gyakorlottabb és felkészültebb voltam! Az ő estében már kifejezett gyakorló könyvünk is volt, úgyhogy minden második nap a kiskönyvben lévő feladatokat csináltuk meg, közte pedig „csakúgy,, hintázott. (mosolyog)

MINT DOKTORNŐ, MIÉRT AJÁNLOD A TÖBBI ÉDESANYÁNAK? 

Akár hypoton, akár hyperton izomzattal születik egy gyermek, az Adamo hinta használata mindkét esetben fejlesztő hatású. De ha a gyermek normál tónusú izomzattal jön világra akkor is hasznos a központi idegrendszerre gyakorolt fejlesztő hatása miatt, mert a hinta mozgása a magzatvízben  való ringatózásra emlékezteti a babát, ami megnyugtató a számára.

És nemcsak a gyerekek, én is szerettem a hintát, mert az ő nyugalmuk rám is jó hatással volt. Biztonságban érezték magukat és ezt jó volt látni.

Kezdek rájönni, hogy miért vagyok egész nap Anyával. Nélkülem rettenetesen unatkozna, ahogy látom, ha én nem mutatok neki trükköket, csak ül és néz maga elé. Ezt azért nem hagyhatom.

Imádom a játékainkat. A kedvencem, amikor már kezdek elfáradni, és úgy tesz, mintha ő is álmos lenne, és letesz az ágyamba. Ilyenkor először picit csendben vagyok, hogy eljátszhassa, most lefekszik és alszik- aztán amint becsukja a szemét kiabálok, hogy itt vagyok!Olyankor néha próbál becsapni és olyan, mintha nem lenne ettől maximálisan boldog, de tudom amit tudok, ha nem imádná ezt, nem jönne vissza értem, nem? A lényeg, hogy ettől nagyon jól fel is ébredek és már nem kell attól tartania, hogy megint üldögélnie kell magában. Az ember tegyen meg amit tud az anyukájáért, mindig mondom.

A másik kedvencem a délutáni alvós játék. Amikor odabújok Anyához, teljesen befúrom magam, annyira, hogy akkor már nem is létezik más, csak ő és én, és az illatától elálmosodom. Ahogy látom, ő is az enyémtől. Leülünk és ha nagyon ügyes és sokáig nem mozdul, akkor ilyenkor nagyon jókat tudok pihenni. Csak tényleg nem szabad egyáltalán megmozdulnia, mert arra felkelek és biztosan nem alszom vissza, végülis még annyi dolgom van.

Mostanában próbál ő is új trükköket mutatni nekem, például- annyira vicces volt!- egyik nap azt mondta, én már nagy baba vagyok, kóstoljam meg a „pürét”,amit készített. Addig egyetértettem vele, hogy nagy vagyok már, de hogy ennek mi köze a püréhez, azt nem tudom. A püré..hát rátette egy kanálra, végülis a nagyok azzal esznek, már láttam. És betette a számba. Én pedig vissza. Kezdtem érteni, mi ebben a játék, és az első sokk után-amikor még azt hittem, meg is kell ennem -rájöttem, hogy az én anyukám a legviccesebb a világon. Mennyire jó ötlet a ki-be köpködős játék! Először ő is nevetett, akkor megnyugodtam, hogy így kell ezt, és vele nevettem. Erre odahívta Apát, hogy nézzen meg, mennyire édes vagyok, együtt örültek, aztán leült Apa. Gondolom ő sem akart ekkora játékból kimaradni, én pedig úgy éreztem igazságosnak, ha neki is kiköpöm amit kell.

Képzelhetitek a döbbenetemet, amikor egyszercsak elkezdtek nyammogni ott nekem, hogy ez hú de finom, egyem meg. A pürét. Persze.

Egy ponton feladták, mondtam is Anyának, hogy az ötlet jó volt, játszhatunk máskor is, de kezdek éhes lenni, úgyhogy inkább együnk valamit.

Azt is nagyon szeretem, hogy annyira tudnak örülni annak, amit csinálok. Nemrég például végre, hosszú próbálkozások után elkúsztam a virághoz, amit az ablak mellett tartanak. Hát azt mindenkinek látnia kellett volna, mit művelt Anya. Ugrált, kiabált, hívta Apát,a Mamát, mindenkit, hogy képzeljék el, elindultam! Nem értettem, hogy ha ennyire boldog attól, hogy odamentem ahhoz a virághoz, miért nem adta ő oda? És az sem teljesen világos, hogy ezután miért rakták arrébb, hát nem ennek örült a család? Én olyan lelkes lettem, hogy továbbra is követem a virágot, legközelebb megpróbálom a csodaszép leveleit is elkapni. Aztán persze majd odaadom Anyának, hátha megint annyira boldog lesz, mint amikor először odamentem.

A másik, amiért nekem van a legjobb Anyukám, az az, hogy nagyon odafigyel, hogy mindent jól láthassak. Volt idő, amikor ebben nem volt annyira jó, és néha letett, de szerencsére erről hamar leszoktattam. Most már érti, hogy a kezéből sokkal jobban tudok figyelni, mint a földről, vagy a székből, amibe előfordult, hogy BEKÖTÖTTEK..de erről ne is beszéljünk többet, volt, elmúlt, levonták a tanulságot szerencsére. Anya kezében tényleg oda megyek, ahova szeretnék, imádom, ahogy megértjük egymást, és ugyanarra gondolunk. Legalábbis egy idő után biztosan ugyanarra gondol, mint én, csak néha noszogatni kell. Ez persze nem baj, nem kell mindent rögtön tudnia, mindenkinek kell egy kis idő megtanulni a dolgokat, ezért vagyok, hogy tanítsam.

Talán nemsokára, ha nekem is lesz végre szülinapom, már egyedül is el tudok menni oda, ahova szeretnék. Persze jön velem Anya is, őt nem hagynám ki semmi jóból, csak akkor már nem kell, hogy fölemeljen. Majd csak fogom a kezét. De jó szorosan.

Edina a találkozás után kezdett el utánajárni a témának, különböző fórumokon, a közösségi oldalon és baba-mama csoportokban is tájékozódott. „Mindenki nagyon jókat írt róla. Szóval eldöntöttem, hogy én is vásárolok egy pont ugyan ilyet, mert hittem, hogy ebben a hintában könnyedén elaltatom majd napközben is a kisfiamat!”

Amikor megszületett Edina kisfia, úgy alakult, hogy a kicsinek egy hónapos koráig kórházban kellett maradnia megfigyelés alatt. Az egy hónap után amint hazatérhettek, megkezdődtek a gyógytornák és a fejlesztések. „A gyógytornász is javasolta, hogy bátran hintáztassuk Benit benne, mert nagyon jó hatással van az idegrendszer fejlődésére. Első próbára szerelem volt! Bence valóban szeretett benne lenni, hintázni, rugózni és aludni is. Remek tapasztalatink voltak a mozgásfejlesztés kapcsán. 2 éves koráig használtuk, lehetett volna tovább is, de nem volt lehetőségünk felfúrni.”

Edina harmadik gyermeke ambulánsan született, vele a kicsi születésétől kezdve használták az ADAMO hintát. „Guszti rettenetesen sírós baba volt, csak akkor nem sírt, ha cici volt a szájában, ha zúgott a hajszárító, vagy a porszívó, illetve ha a hintázhatott. Szerintem rutinos szülőknek számítunk egészségügyi végzettséggel, mégis nagyon fárasztó időszaka volt ez az életünknek. A hinta tényleg életmentő volt!”

Nevetve meséli, hogy a legjobb az egészben az volt, hogy miközben a baba nyugodtan hintázott, ő is békében tudott főzni, mosni, vagy csak leülni meginni egy kávét. „Sokkal könnyebbé tette az altatást. Emlékszem a nappalinkban foglalt helyet a hinta, és mindig jó érzéssel néztem rá. Mi tényleg napi szinten használtuk!” 

„Az Adamo hinta dizájnja is nagyon tetszett! A stílusa kifinomult, több színben is kapható, prémium minőségű és a megjelenése miatt igazi dísze volt az otthonunknak. Én sárga – barna színben rendeltem.” Edináéknak több más hintájuk is volt az ADAMO termékkel párhuzamosan, de azt látta, hogy ez a márka vált be leginkább a kicsiknél. „Az ADAMO volt a legjobb, a fiúk abban szerettek a legjobban lenni, a többiben sírtak. Ezt a hintát nem a motor hajtja, hanem a baba mocorgásától hintázik. Így a baba korán megtapasztalja, ha mocorog benne a saját ritmusával tudja irányítani a ringást. Ez is fontos tapasztalás egy gyermeknek!”

A három gyerekes édesanya személyes tapasztalatai alapján nyugodt szívvel ajánlja mindazoknak, akinek síros a gyermeke! „Nekünk egyedül az ADAMO hinta vált be, mert azt tapasztaltam, hogy minél jobban sír és rúgkapál a gyerek, annál jobban elringatja magát a hintában. Voltak olyan éjszakák, hogy a hinta alatt, a földön aludtam, néha meglöktem a hintát és így volt csend, így tudott aludni a kisfiam.”

Ez a nap azért nem csak azért van, hogy a gyerekek vidámparkba menjenek.

Valójában azért  is, hogy legalább talán aznap mindenkinek eszébe jut, van olyan gyerek, aki nem túlpörögve a cukortól, de nagyon boldogan megy aludni a tudattal, hogy ismét egy mindennél jobb napot tölthetett a családjával. Vagy talán eszébe jut, hogy a világon több millió kisgyereket bántalmaznak naponta. Hogy pár évvel ezelőtt még minden negyedik 5(!) éven aluli gyerek alultápláltság miatt elmaradt a növekedésben. A felsorolást bátran lehet folytatni, amit az ember elképzel és messze van az ideálistól, az biztos, hogy éppen abban a percben megtörténik valahol egy gyerekkel.

Nem véletlen, hogy több országban is arra használják fel ezt a napot, hogy a gyerekeket már korán megismertessék az őket megillető jogokkal. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ez mennyire helyes, többek szerint a gyereknap a vidámságé kellene, hogy legyen, a szórakozásé a főszerep. Valójában  soha nem lehet elég korán belenevelni a gyerekekbe,akár játékos formában,  hogy mi mindenhez van joguk. Például a felhőtlen gyerekkorhoz, amibe beletartozik nagyon sok, számunkra természetes dolog. Millióknak nem alapvető, mindennapi érzés a jóllakottság, a biztonságérzet, az egészséges, elégedett lét. Ha csak a saját környezetünkben maradunk, hisz változtatni itt tudunk a legkönnyebben, már az is fontos lépés, ha tudja a gyereked, ki hogyan viselkedhet vele, hogy érhet hozzá, hogy kommunikálhat vele. Ha ezeket időben, kiskorban megerősítjük bennük, hogy merjenek kiállni magukért, merjenek tenni az ellen, aki nekik ártani próbál, merjenek szólni bármiért, ami zavarja őket, már sokat tettünk értük.

Amikor plakátokat, hirdetéseket látunk gyereknapi programokkal és nagy betűkkel kiírják, hogy „éreztesd ma a gyerekeddel,  mennyire fontos” kicsit gondoljuk át magunkban, mit is jelent, amit olvastunk. Éreztesd, persze,  de ne csak  aznap, hanem minden nap. Aznap különösen. Idén pedig még különösebben, hiszen az utóbbi pár hónap senki számára nem volt egyszerű.

Tapssal, szívecskékkel az ablakokban méltatta mindenki azokat a dolgozókat, akik nem lehettek otthon a családjukkal, nem zárkózhattak be a biztonságos lakásokba. És ez így van rendjén, teljesen megérdemelt dolog volt -de most, ez a gyereknap ami mindjárt itt van, szóljon extra módon a gyerekekről. Akikről igazából annyi szó esett a legtöbb  fórumon az elmúlt időszakban, hogy mehetnek-e óvodába/ iskolába idén, vagy nem, hogy milyen kreatív módokon kössük le őket otthon, mit főzzünk nekik ebédre. Több, mint valószínű, hogy nem teljesen értették, mi történik körülöttük, de szó nélkül alkalmazkodtak a számukra is új helyzethez. Nem találkozhattak a barátaikkal, a családjukkal, az életük, amit ismertek és a dolgok, amiket vártak, egyik napról a másikra eltűntek, megváltoztak. Ők nem tudták, mi jelentenek a kifejezések, amiket napjában akár többször is hallottak, mint járvány, karantén,  de nem reklamáltak. Ők is megérdemlik a tapsot, a szíveket, mindent.

Apa,

Téged ünneplünk ma.

Téged, aki először tartott a kezében,miután megszülettem.

Téged, aki óvatosan, vigyázva bekötött az autós ülésbe és rekord lassan haladva- hiszen már vigyáznod kellett rám -hazahoztál.

Téged, aki felkeltél hozzám éjszaka, ha Anya már nagyon fáradt volt. Vagy csak azért, mert nézni akartál, ahogy alszom.

Téged, aki azért azt is szerette, ha reggel hagyjuk aludni.

Téged, akit nem igazán hagytunk.

Téged, aki addig ringattál, amég csak tudtál.

Téged, aki biztos kézzel tartott a fürdőkádban akkor is, amikor más megfogni is félt, azt hitték, talán összetörnek.

Téged, aki reggel, mielőtt elmentél dolgozni, összevissza puszilgattál és megígérted, hogy délután játszunk.

Téged, aki munka után tényleg rögtön játszottál.

Téged, aki az égig tudott dobni. Legalábbis Anyának úgy tűnt. És nekem is.

Téged, aki a legtürelmesebb voltál velem. Persze sokkal kevesebbszer is kellett bármit kérned, neked rögtön megtettem bármit és csak félig azért, mert a szigorú hangod sokkal szigorúbbnak hangzott, mint bárki másé.

Téged, aki kifulladásig futottál  velünk a kertben.

Téged, aki megtanítottál a legfontosabbakra- úgy is, mint biciklizés, várépítés, síelés, vagy pár olyan dolog, amivel Anya nem mindig értett egyet.

Téged, aki ha elaludtam az autóban, felvittél a kezedben az ágyamba.

Téged, akivel a világom rendben volt, ha ott voltál.

Téged, aki megold nekünk mindent, kérés nélkül.

Téged, aki a cinkosom voltál.

Téged, aki ha bosszús lettél, pár perccel később bele tudtad képzelni magad a helyembe, és tudtad a másik oldalról is látni a dolgokat.

Téged, aki ha tévedtél, tudtál bocsánatot kérni és erre engem is megtanítottál.

Téged, akihez oda lehetett bármikor bújni, és mindig volt egy tartalék meséd.

Téged, aki elalvás előtt minden szörnyet elűztél a házból, azt is, amelyik ott sem volt.

Téged, akivel a problémák csak vicces feladatoknak tűntek.

Téged, akinek a legrosszabb viccei vannak. De a legjobbak is.

Téged, aki ha eljött az iskolámba, büszkén vittem körbe, és hangosan mondtam mindenkinek., hogy ő itt az én APUKÁM.

Téged, akinek bármikor gondolkodás nélkül mutattam be az aktuális szerelmeket. Hogy aztán utána vigasztalj és biztosíts róla, találok jobbat.

Téged, akinek igaza is lett. Találtam.

Téged, aki a gyerekeim legjobb barátja lettél.

Téged, aki szeretném, ha büszke lenne  rám.

Téged, aki tudom, hogy az is vagy.

Téged, aki mellett lehetek akárhány éves, még mindig a legnagyobb biztonságban érzem magam.

Téged, akire rábíznám az életem.

Téged, akire sokszor rá is bízom.

Téged, aki a fentiek fényében talán meglepő, de nem vagy tökéletes.

Téged, akinek nem is kell annak lennie. Senkinek nem kell.

Téged, aki megengedi, hogy én se legyek az.

Téged, akinek hősnek sem kell lennie, pedig sokak szerint az apák hősök.

Téged, aki akkor is mellettem állsz, amikor még én sem állnék magam mellé.

Téged, aki mellé akkor is odaállok, amikor te sem állnál magad mellé.

Téged, akit még rengetegszer szeretnélek ezen a napon, és bármelyik másikon is ünnepelni.

Téged, akivel kerek a világ.

Téged, Apa.

Amikor az ember rájön, hogy kisbabája lesz, még a legfelkészültebbeket is elkezdik folyamatosan meglepetések érni. Rájössz, hogy amit a terhességről,  gyerekekről, gyereknevelésről tudtál, az nem is úgy van. Aztán kiderül, hogy mások szerint mégis úgy van.

Aztán rájössz, hogy a millió előre elhatározott dolog, amiket egy-egy könyvet, fórumot olvasva megfogadsz, vagy sikerül, vagy nem, de igazán nem is számít. Csak hosszú az út addig, amíg ide eljutsz.

Még annak az útnak a legelején kap az ember egy bizonyos listát a beszerzendő dolgokról. Ad egyet a védőnő, a gyerekorvos, a legjobb barátnőd, a másik barátnőd, a szomszéd néni és a talán a sarki kisboltos is. Egy-egy dologban megegyeznek persze, például abban, hogy ruha és pelenka kelleni fog a gyereknek. És itt nagyjából vége is az egyezésnek.  Persze innen már egyenes út vezet a további vitatémához, mint például az a pelenka mosható vagy eldobható legyen. De ne szaladjunk előre.

Mint általában mindennél, ami a gyerekneveléssel kapcsolatos, az előre beszerzendőknél is megfigyelhető, hogy minden kisebb és nagyobb dologra a fele társadalom esküszik, a másik fele pedig elutasítja. Vannak akiket hidegen hagy, de ők a csendes kisebbség.

Nemrég tartottunk egy szűkebb körű közvélemény kutatást, kinek mik voltak azok a dolgok, amik beváltak, és visszagondolva jó, hogy ott voltak. Illetve mik voltak azok, amiket lelkesen megvettek, vagy ajándékba kapta, nagyon örültek neki, de soha nem használták.

Következzen most egy teljesen szubjektív lista három dologról, amik szerintünk tényleg megkönnyítik a szülők és a kisbaba életét, és három olyanról, amiben a legtöbben megegyeztek, hogy bármilyen fontosnak tűnik elsőre, valójában alig-alig használták.

Amik tényleg jól jöhetnek (az alapdarabokon, mint pelenka, babakocsi,babakád. stb. túl)

• Textil pelenkák. Van, aki főleg az első hetekben legalább napi 6-8-at használ, mindenhova, amihez csak hozzáér a baba szigorúan újat tesz. Ez talán túlzás, de mindenkinek szíve joga ezt eldönteni(ahogy egyébként mindent). Van olyan is, aki viszont nem is érti, ki és miért találta fel ezt, és életében nem vett egyet sem, mert minek. Valahol a kettő között lesz az igazság.
• Hajkefe. Amikor először láttuk, hogy ilyen egyáltalán létezik, viccnek hittük- a tök kopasz újszülöttnek mégis miért kellene fésülködni. Aztán először rájöttünk, hogy egyrészt nem minden újszülött tök kopasz, másrészt  nyilván nem a frizura a lényeg, hanem így elkerülhetjük talán a koszmósodást, amitől nagyon nem egyszerű megszabadulni. Akkor már egyszerűbb a kis fejüket napi párszor az extra puha kefével átsimogatni- ez senkinek nem szokott nehezére esni. Nem garantálja a sikert, de csökkenti a kockázatot.
• Játszószőnyeg. Az ellenzők szerint a sima szőnyegre ráteszel pár játékot és kész is, minek erre pluszban költeni. Ez így van, de ha olyan játszószőnyeged van, amin a minták már önmagukban hosszabb időre elvarázsolják a kisbabádat, az azért egyszerűbb. Plusz a megfelelő mintáknak, vagy többféle anyagnak köszönhetően fejlődik közben a baba szem-kéz-láb koordinációja. Utazáskor is jól jöhet, hogy könnyen vihetsz magaddal valamit, amit bárhova leteríthetsz és otthon illata van, ami bárhol a biztonság érzésével tölt el egy kisgyereket. Ez persze csak az egészen pici, kúszni mászni nem tudó babákra igaz. Jobb, ha felkészülsz, hogy onnantól, hogy rájönnek, képesek a helyváltoztatásra, sok időt nem fognak sehol, semmilyen szőnyegen eltölteni. A játszószőnyeg pedig megmarad a szoba közepén hosszú évekig díszletnek, mert biztos, hogy abban a pillanatban, hogy eltennéd, a baba rámegy és elhiteti veled, innentől újra használni fogja. Ezért érdemes olyat választani, ami passzol a nappalihoz.

Amiket megvehetsz, de találsz hasznosabbat

• Vízhőmérő. Annak tökéletes, aki szereti a védőnő által elmondottakat/ leírtakat szó szerint betartani, és nem kockáztat, ha a víznek 34 fokosnak kell lenni, akkor az legyen annyi és kész. Általában azért bőven elég, ha az ember belenyúl a kisbaba fürdővízébe, és ha például megég a keze, az egy jel lehet, hogy forró lesz. Ha pedig a gyerek lilára üvölti magát az előírt hőmérsékletű vízben, mert láthatóan fázik, akkor is érdemes felülbírálni az előírtakat.
• Babacipő újszülötteknek. Az egy dolog, hogy nyilván irtó aranyos, az már egy másik, hogy ha valamire tényleg nincs szükség, az ez. Fotózásra jól jöhet, de egyébként még a legnagyobb hidegben is egy nagyon pici baba egyrészt kezeslábasban van valószínű, másrészt kár felerőltetni egy akkora kicsi lábra.
• Pelenka kuka. Igazság szerint ez megosztotta a társaságot. Többek szerint az igaz, hogy a szagokat úgyahogy bent tartja,de feleslegesen foglal el egy nagyobb helyet, viszont legalább aranyáron lehet venni a hozzávaló zacskót. A szemetes így is úgy is megtelik a nap végére, ha meg nem, a pelenkát akkor is érdemes levinni. Őszintén, ha például a pelenkázó a kiságy mellett van, ki akarna koszos pelusok mellett aludni. A mellette érvelők szerint több fordulót is megspórol magának az ember a nagy szemeteshez, és semmi szagot nem ereszt ki, még a sima kukának azért van egy fajta illata a nap végére, ha bármi belekerül..Végül azért kötött ki ezen a listán, mert többen voltak, akik az első tábort erősítették.

A fenti lista ahogy említettük, teljesen szubjektív, szíve joga bárkinek azt mondani, hogy nem élet az élet pelenka kuka, vízhőmérő, akármi nélkül. A nap végén úgyis tudjuk, hogy biztosan nem ezek lesznek a fontos dolgok.

Néha állj meg és nézz körül

Ha van a világon valami, amivel nagyjából mindenki egyetért, az ez: semmi nem annyira fontos, mint a gyerekeink egészsége, épsége, testi, lelki jóléte. A legtöbb szülő bármit odaadna bármikor ezért.

Van azonban olyan, amikor hiába adna oda bárki bármit bármikor, az élet mégis úgy alakul, hogy megtörténik a baj. Onnantól pedig azokra vagyunk bízva, akik nap mint nap azzal foglalkoznak, hogy gyerekeknek segítsenek meggyógyulni és teljes életet élni.

Tavaly, vagyis 2019. áprilisában a Bethesda Gyermekkórházban jártunk, hogy hintákat ajándékozzunk. Ezzel szerettünk volna hozzájárulni az ott gyógyuló kisgyerekek felépüléséhez és szerettük volna segíteni a velük dolgozó szakemberek, terapeuták munkáját. Őszintén hiszünk abban, hogy akinek bármilyen lehetősége van az ő munkájukat támogatni, annak ezt meg kell tennie, hiszen ezzel valójában a gyerekek minél gyorsabb felépülését segítik.

Mint megtudtuk, itt nagyrészt központi idegrendszeri- illetve koponyasérült kicsikkel foglalkoznak. Közülük sokan koraszülés, születés közbeni oxigénhiányos állapot, daganatos megbetegedés, stroke, vagy baleseti traumák miatt kerülnek ide. A legtöbbjüknek hosszú terápiára van szükségük ahhoz, hogy minél előbb és minél jobb, leginkább tökéletes állapotban tudjanak hazamenni.

Az első, amit ottlétünkkor megfogott bennünket az az ott dolgozók pozitív életszemlélete, tenni akarása, kedvessége volt. Ahogy képesek voltak minden drámaiságtól mentesen beszélni a legdrámaibb dolgokról, ahogy mosolyogtak a gyerekekre, ők pedig vissza rájuk, szívmelengető látvány volt.

Így egy év elteltével megkérdeztük a tapasztalataikról a Gyermekrehabilitációs osztály terapeutáit, mi a véleményük, valóban segítség volt-e az a pár hinta, illetve, ha igen, mit láttak, miben könnyítette meg a picik életét.

Tapasztalatok

Ők elmondták, hogy onnantól, hogy kicsomagolták őket, rögtön használatba is kerültek, pár napra rá már a kórtermek ajtajában lógtak a szakemberek és a szülők legnagyobb örömére. Elmesélték, hogy az egészen kicsi babákat is hogyan nyugtatta meg az ütemes ringatás akkor, amikor az édesanyjuk, édesapjuk nem lehetett mellettük és emiatt nyugtalanok, sírósak voltak. Szinte rögtön megnyugodtak és ellazultak a folyamatos mozgás hatására.

A fejlesztések során tapasztalták, hogy hintázás mindamellett, hogy kellemes időtöltés, rendkívüli fejlesztő hatással bír a csecsemők és a kisgyermekek vesztibuláris- egyensúlyi- illetve a proprioceptív – helyzetérzékelési – rendszerére, nagyban elősegíti a különböző mozgásformák kialakulását. Elmondták,  hogy javítja a koncentrációt, a rövid-és hosszútávú memóriát, így nem csak az eddig említett sérült gyerekeknek tesz nagyon jót a rendszeres használata, hanem figyelemhiányos, ADHD-s, autista és down szindrómával élő gyerekeknek is segítség.

Többször előfordult, hogy amikor végre hazamehetett a kis páciens, akkor is ajánlották a szülőknek a hintát további használatra, mert elmondásuk szerint az otthoni fejlesztés is könnyebben megvalósítható vele. Ha a kisgyerek megszokta, szinte a napi rutin része lett, továbbra is igényelte. A pillanat pedig, amikor a szülő rájön, hogy már nem is a fejlesztő funkcióért használják, hanem szimplán az öröm és a játék miatt, az a pillanat a legjobbak közé tartozik.

A hinta önmagában nem menti meg senkinek az életét, és nem gondoljuk, hogy csodaszer (talán csak néha). De ha csak annyit elérünk vele,hogy egy sérült kisgyerek napját megkönnyíti, előbb állhat újra- vagy egyáltalán először- lábra, előbb mehet haza, előbb abbahagyja a sírást, már megérte. Bőven.

Hogyan helyezzük a babát a hintába?

A baba első találkozása a hintával meghatározó élmény, ezért nagyon fontos, hogy tudatosan és a megfelelő időpontban tegyük azt.

Lehetőleg időzítsük úgy, hogy a baba ne legyen fáradt vagy éhes. Az első hintázáskor érdemes a gyermeknek megmutatni a hintát, illetve mondjuk el neki, hogy mi fog pontosan történni.  Térdeljünk, vagy guggoljunk le úgy, hogy a hintával felsőtestünk egy magasságba kerüljön! Mindezt a hintával szemben elhelyezkedve tegyük, úgy hogy a lábkivágás velünk szemben legyen. Tartsuk a szemkontaktust a babával és óvatosan a hinta magasságához leereszkedve tegyük bele.

Legyünk nyugodtak, sugározzuk, hogy jó dolog fog történni. Mosolyogjunk gyermekünkre, esetleg halkan énekeljünk. Bármi jó, ami nyugtatólag hat kisbabánkra. Márpedig az édesanya hangja ilyen bármilyen formában 🙂

Fontos, hogy elsőre soha ne hintáztassunk, inkább csak ringassunk, vagy a rugó segítségével finoman rugóztassuk a hintát. Ha szépen fokozatosan hozzászoktatjuk a hintához, később lehet majd lendületesen hintáztatni, de ez soha ne az első alkalommal történjen.

A hintát a baba súlyának megfelelő rugóval kell kiegészíteni, ezáltal ringatás közben a finom fel-le (rugózó) mozgással is meg tudjuk ismertetni.

A fejlesztőházak, konduktorok azért használják előszeretettel a hintáinkat, mert az első találkozáskor azonnal fel tudják mérni vele gyermekünk állapotát és ki tudnak zárni rendellenes állapotokat is.

Többször írjátok egy-egy hozzászólásban, hogy a baba csak később szerette meg a hintát. A hintázó és rugózó mozgás elfogadása összefüggésben van a gyermek idegrendszerének érettségével. Ez nem egy rendellenes állapot, és igen gyorsan fejleszthető.

Abban az esetben, ha a baba hosszabb idő elteltével, többszöri próbálkozás után sem fogadja el az ilyen jellegű ingereket (hintázás, rugózás, autóban utazás), akkor érdemes felkeresnünk egy konduktort, aki felméri az állapotát.  Ha idegrendszeri éretlenség áll fenn, akkor a megfelelő tornagyakorlatokkal pillanatok alatt felzárkóztatható a gyermek.  Mamás mozgásfejlesztő csoportokban egészen baba kortól vizsgálják a gyermekek idegrendszeri érését és megtanítják a szülőknek, hogy saját gyermekük fejlesztéséhez individuálisan mire van szükség, milyen gyorsan, hányszor hintáztassa a kicsit a család.

Terápiás programot is összeállítanak a Fejlesztőházak szakemberei a különböző problémával, fejlődési elmaradással érkező gyermekek számára (ilyen például a beszéd indító mozgásterápia). Nagyon fontos ilyen esetekben azonban a szenzomotoros fejlesztő szakember tanácsát kikérni! A tervezett szenzomotoros tréning otthoni használata során is alkalmazható az Adamo hinta mivel a legtöbb édesanya napközben egyedül van gyermekével, így nem tudja a plédben hintáztatós feladatokat másképp kivitelezni.

Ne feledjék, hogy a megfelelően kiválasztott hinta gyermekük fejlődésének nagyon jót tesz, de okosan szabad csak használni, figyelve a gyermek igényeire, motivációjára, mozgásfejlődésének ütemére és a hintában töltött idő hosszára.

A nyárnál kevés jobb dolog van.

Ezt persze el lehet mondani nagyjából bármelyik évszakról, mindegyiknek megvan a maga bája és mindegyikben van valami, amit a többiben nem találunk meg-de a nyárban van egyfajta könnyedség, gondtalanság, amit egész évben keresünk és várunk. Az emberek lesülve kedvesebbek és vidámabbak- ez tény.

Kevés olyan van az országban, aki már elmúlt 20 éves és nincsen legalább egy meghatározó balatoni emléke. Egy íz, egy illat, egy ház-bármi. Amikor lementél a szüleiddel, nagyszüleiddel a nyaralóba-már akinek volt- vagy a hivatali üdülőbe. Vagy a falubeli néni kiadó házrészébe. Gyerekként bármelyik maga volt a paradicsom. Délelőtt, még a legnagyobb meleg előtt, elindultatok a strandra- ha mázlid volt, a fizetősre, ott sokkal több érdekesség volt- felpakolva a millió dologgal, amik nélkül elképzelhetetlen lett volna a parton tölteni egy napot. A kék-piros matrac- ami egyébként milliószor strapabíróbb volt, mint amiket manapság árulnak-, a hűtőtáska- telepakolva dinnyével, főtt kukoricával, szalámis zsömlével-, a homokozóvödör, az úszógumi, a kempingszék- haladóknál asztallal, nyilván- a napernyő- aminek az alja persze általában otthon maradt, így egész nap próbálták a széliránynak megfelelően beállítani, több kevesebb sikerrel.

Egész nap érezted a lángos, a sült hekk, a palacsinta illatát. Olyan palacsintát, amit ott adnak, sehol máshol nem talál az ember- és valószínű  sehol máshol nem is enné meg . A sült hekk kenyérrel,koviubival, a sajtos tejfölös lángos fokhagymával..és az örök vágyakozás tárgya, a vattacukor. Amit nem kaptunk, hiába könyörögtünk, pedig tényleg varázslatnak tűnt, ahogy a cukros semmiből egyszer csak ott volt az a hatalmas rózsaszín felhő. Aztán amikor végre egyszer megkóstolhattuk, rájöttünk, hogy néhány dolog nem is baj, ha megmarad csak vágynak- mert a végén kiderülhet, hogy az íze borzasztó.

Strand után, amikor mindenkiről lemosták a napi iszap adagot, jöhettek az esti kalandok, úgy is, mint bringa a szomszéd srácokkal- akikkel csak ilyenkor találkoztatok, hiába beszéltétek meg minden évben, hogy most majd tényleg otthon is fogtok-  teljes titokban fel kellett fedezni az utcában lévő romos, üresen álló házat, mert abban „volt valami gyanús”. Vagy elsétáltatok a falubeli vidámparkba, ami összesen egy dodzsemből, célbadobóból, körhintából állt- legnagyobb örömötökre, és a szülők legnagyobb rémületére  egy valóban gyanús ember működtette- de nem lehetett így sem megunni.

Ezek jó dolgok voltak. Felhőtlen volt, szabad, amit minden évben ugyanúgy lehetett várni. Aztán történt valami érdekes- eltelt 20 év. Vagy 30. És te ugyanott találod magad, csak már te vezeted a telepakolt autót, te veszed a jegyet a kompra, te ígéred meg a mögötted ülő gyerekeknek, hogy ha „rendesen viselkednek” az úton, a kikötőnél kaphatnak fagyit.

Aztán odaérsz a nyaralóba, lemész a strandra-a fizetősre, hiszen ott sokkal jobban elvannak a gyerekek és te többet tudsz pihenni, legalábbis ezt gondolod-  és újra minden ott van. A sült hekk, a lángos, a palacsinta. A vattacukor, amit most te vagy az, aki nem vesz meg, vagy csak nagyon hosszú könyörgésre, és közben eszedbe jut az a 30 évvel ezelőtti kisgyerek, aki ugyanígy kérlelte a szüleit, és a szülei, akinek most teljes mértékben igazat adsz. Ott van a vízibicikli kölcsönző, ami egy napernyőből, egy műanyag asztalból és egy nem teljesen új ártáblázatból áll- illetve a néniből, aki vagy ugyanaz, akinél te is béreltél a szüleiddel, vagy egy nagyon közeli rokona. Persze most is a delfineset kéred a csúszdával, semmiképp nem a simát, csak ha nagyon sokára érnek vissza a másikkal.

Körülnézel és rájössz, hogy itt van a gyerekkorod. Minden, ami körülvesz, már körülvett egyszer, nem is annyira régen. Ezért is szeretsz itt lenni, ezért is szereted nézni a gyerekeidet az iszapban, egy szál fürdőruhában egész nap. Mert itt néhány percre újra az a gondtalan kisgyerek lehetsz, aki voltál, a világ bajai kívül maradnak a strandokon.

Amikor pedig a nyaralás végén bepakoltad az autót, bekötötted a gyerekeket,szabadon engedted titokban a befogott szöcskét, békát, ebihalat, megesküdtél, hogy nyilván itt lesznek amikor visszajöttök, még egyszer utoljára visszanézel a tóra, Badacsonyra, a nádasra, a lassan kiürülő partra, egy  másik ismerős érzés is szépen lassan visszakúszik. Nem akarod, hogy megint vége legyen egy nyárnak, hiába tudod- legalábbis reméled- , hogy ezután is jó dolgok jönnek, még  szeretnél visszamenni június közepére, amikor minden előtted volt. Amikor mindent még csak vártál. Megfogadod, hogy majd szeptemberben, vagy esetleg októberben visszajöttök egy hétvégére, lesz majd indián nyár- aztán végül nem mész vissza, majd csak következő júniusban- amikor újra előtted lesz az egész nyár.

„Ha intelligens gyereket szeretnél, mesélj neki tündérmeséket. Ha még intelligensebbet szeretnél, mesélj neki még többet.”

Ezt egyszer Einstein mondta, és mint sok minden másban, ebben is igaza volt. Nincs olyan, hogy túl sok mese- nyilván itt most nem a mese nézésére gondolunk, mert abból viszont nagyon könnyen lehet nagyon hamar túl sok is, de az egy másik téma lesz.  Mesét olvasni, mondani, nem lehet eleget egy kisgyereknek.

Biztosan mindenkinek van legalább egy halvány emléke arról, ahogy gyerekkorában fürdés után, pizsiben bebújt az ágyba és következett az esti mese. Kinek könyvből, kinek fejből, de az volt a nap legnyugodtabb, legbékésebb része. Amikor félálomban hallgatod a kedvenc történeteidet a szüleidtől az alvós állatodat, párnádat magadhoz szorítva. Volt, amikor a mese kifejezetten rólad és neked szólt, volt, amikor tündérekről, sárkányokról, állatokról.

A mesehallgatás több szempontból is nagyon hasznos már egészen kicsi kortól.  Egy kisbabának persze nem ugyanazt meséled, mint egy ovisnak, ez nyilvánvaló, de nagyon sokat segíthet például abban, hogy megtanulja és megszokja a hangokat, amik később majd a beszédfejlődéséhez szükségesek lesznek. Már ekkor felkelthetjük az érdeklődésüket a kommunikáció iránt, pár hónapos koruk után már meg tudják mutatni a kedvenc színeiket, formáikat a könyvekben.

Amikor abba a korba érnek, amikor már várják és értik a mesét, az egy arany világ. Bármit mesélhetsz, tényleg, akármit, azzal már rengeteg dologban segítesz neki. Beszippantja őket a manók, tündérek, a varázslat világa, a fantáziájukra van bízva, ki hogyan néz ki, ki milyen világban él. Saját magukra is kivetítik a meséket. Piroska és a farkas közben kiderül neki, hogy tényleg úgy van, ahogy a szülei mondják, rossz ötlet elmenni bárhova idegenekkel,  Pinokkió is pórul jár, ha nem mond igazat-és a sort rengeteg mesével lehet folytatni, mindegyikben talál olyan problémát, ami őt is érinti, és azt is látja, hogy a problémát meg lehet oldani.

Mese közben fejlődik a kreativitásuk, a koncentrációs képességük, a memóriájuk. Bővül a szókincsük, javul a beszédkészségük. A gyerekek maguktól is szeretnek nagyokat álmodni- hogy aztán sajnos ez a tulajdonság a legtöbbjükből idővel eltűnjön..- azzal, hogy mesélsz neki hozzásegíted ahhoz, hogy még több helyet, figurát, új világokat el tudjon képzelni. Lehet, hogy még sokáig nem fog eljutni például Afrikába, de ha sokat hall róla,részletesen beszéltek róla, lesz egy kép a fejében, ami nagyon hasonló lesz a valósághoz.

Segíthetsz neki kifejezni, ha valami bántja. Ha ő kéri, hogy mesélj például egy kisgyerekről, akit piszkáltak az oviban,  kérd meg, hogy mondja el-ha van kedve- szerinte mi történik azzal a kisfiúval/kislánnyal és a mese végén legyen közös megoldásotok. A kapcsolatotok minden mesélés alkalmával csak erősödni fog.

Sokan estéről estére ugyanazt a mesét kérik. Ez egy idő után lehet, hogy fárasztó, és szíved szerint már elmesélnél inkább tíz másikat egyszerre, de gondolj arra, hogy egy kisgyereknek a dolgok ismétlődése- akár egy meséé- megnyugtató. Előbb utóbb biztosan mást is fog kérni, de addig hagyd, ez az ő kis komfort zónája, amire pihenésképp a nap végén szüksége van.(Ez felnőtteknél is megfigyelhető egyébként, gondolj bele, hányszor olvastad te is ugyanazt a könyvet vagy nézted meg ugyanazt a filmet, sorozatot, ha épp valami megszokottra, ismerősre vágytál..)

A tündérmeséktől, Andersen vagy a Grimm testvérek meséitől sokan azért tartanak, mert esetleg durvább, szomorúbb részek is vannak bennük. Próbálják megóvni a gyerekeket a szomorúságtól, attól, hogy féljenek a történetektől. Pedig a gyerekek ennél sokkal összetettebb, érzékenyebb és empatikusabb kis emberek. Ők ebből annyit értenek, hogy igen, lehet, hogy történnek rossz dolgok- de a rossz dolgokat le lehet győzni, lehet találni kiutat és a főhős általában talál is. Persze ők a főhősök. Több idézetet ma már megígérjük, hogy nem hozunk, de ezt az egyet érdemes ízlelgetni G.K. Chestertontól:

„A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg,  hogy le lehet győzni őket.”

Nagyon találó idézet jött szembe velünk a minap:

 „CSAK AZ EMBER KÉPES ARRA, HOGY KIVÁG EGY FÁT, ABBÓL PAPÍRT KÉSZÍT, HOGY RÁÍRHASSA: VÉDJÜK A FÁKAT.”

Nem kezdjük el részletezni, miért fontos a környezetünk, a fák védelme, mert itt ülhetnénk napokig. Azzal a legtöbb ember úgy-ahogy tisztában van, hogy a fák nagyban hozzájárulnak a klíma javításához, szerepük van a talajvédelemben, védenek a zaj, rázkódások, rezgések hatásai ellen, lekötnek szennyező anyagokat, csökkentik a levegő hőmsérsékletét- és nem utolsó sorban gyönyörűek.

Szerencsére manapság reneszánszát éli a környezetvédelem, a legtöbben vagy maguktól, vagy enyhe-esetleg nem is annyira enyhe- társadalmi nyomásra elkezdtek tudatosabban élni, gondolkodni. Mi azt gondoljuk, hogy nem kell rögtön drasztikusan változtatnia mindenkinek az életén, sokkal hatékonyabbak az apróbb, de egyre sűrűbb lépések. Ezek közül a legtöbb nem is kerül hatalmas erőfeszítésbe- rendelj szelektív kukákat, komposztálj, vigyél magaddal saját bevásárlótáskát stb. Sőt, igazából akkor sem kell elbujdosni szégyenedben, ha néha nincs nálad semmi a boltban és mégis veszel egy szatyrot, vagy ne adj’ isten nincs a közelben szelektív kuka és sima szemetesbe dobsz valamit. De minél többen tesznek a világon apró vagy nagyobb lépéseket, annál előbb lesz valami látszatja is a sok erőfeszítésnek.

Éppen ezért igyekszünk a körülöttünk élő gyerekeket is több módon ösztönözni arra, hogy tiszteljék és lehetőség szerint óvják a fákat, virágokat, élővilágot. Nemrég egy ismerős kisgyereket megkérdeztünk, mit gondol, ha azt a szót hallja: „környezetvédelem.” A válasza az volt, hogy „hát nem dobálunk el szemetet, nem bántunk állatokat, ha az erdőben kivágjuk a fákat, elrontjuk az állatok élőhelyét, és csak nekünk lesz otthonunk, nekik nem.”

ÍME PÁR TIPPÜNK, AMI MEGKÖNNYÍTI A KÖRNYEZET TUDATOS NEVELÉST AKÁR EGÉSZEN KICSIKNEK IS, NEM OKOZ GONDOT A BETARTÁSUK A MINDENNAPOKBAN SEM, ÉS KÖNNYEN MEGSZOKJÁK, HOGYAN VIGYÁZHATNAK APRÓSÁGOKNAK TŰNŐ DOLGOKKAL A KÖRNYEZETÜKRE.

• Használjuk tudatosabban a papírt, ne dobjuk ki két firkálás után. Rajzolni mind a két oldalra lehet, nem érdemes minden színhez újabb lapot elővenni.
• Remek játékokat tudnak a gyerekek kitalálni a szemetesbe szánt papírdobozokból. Egy cipősdoboznak száz új szerepe lehet, de láttunk már WC papír gurigából készített babaházba való kukát is. A gyerekek fantáziája, ha hagyjuk, hogy az legyen, határtalan.
• Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy olvasni jó. Mi több, a legjobb. (Legalábbis sokaknak.) Minél többet olvasunk, annál több könyvre van szükség, a könyvhöz pedig papírra. Ezért jó megoldás a könyvkölcsönzés, a megunt, csak porosodó könyvek továbbadása, eladományozása. Barátokkal is szuper program lehet pár havonta egy nagy könyvcsere, amolyan könyv-garázsvásár.
• Ha zsúrt rendezel, és eldobható tányért, poharat szeretnél, használj papírt belőlük.  A végén egy mozdulattal mehet minden a szelektív szemetesbe, és mindenkinek több kedve lesz újra bulit tartani, ha megkíméled magad az órákon át tartó mosogatástól(amivel nem mellesleg rengeteg vizet spórolsz, ha kettőnél több ember volt nálatok).
• Mutass példát, próbálj minél kevesebb élelmiszert kidobni. Szoktasd rá kicsik koruktól a gyerekeket, hogy annyi legyen a tányéron, amennyit tényleg megesznek. Így könnyebben megtanulod te is, hogy miből mennyit érdemes úgy főzni, hogy az elég legyen, de ne túl sok, és ne végezze a szemetesben az ebéd nagy része.
• Ültess fát. Járj utána, hova mit lehet, és egyszerűen ültesd el. Jó érzés lesz évek múlva látni, hogy valami, amit te ültettél el, mekkorára nőtt, milyen állatoknak lett az otthona- és adni valamit a természetnek.
• Kirándulj, élvezd az élővilágot- és próbálj minél kevesebb nyomot hagyni magad után az erdőben. A kitaposott útvonalakról nem csak azért nem érdemes letérni, mert esetleg eltévedhetsz, hanem azért, mert így több érintetlen felület marad.

Nem mindent vettünk át, nálunk például a gyerekek nem járnak házról házra jelmezben csokit kérni- csokit vagy csalunk!felkiáltással- és nem öltözik be az egész család egységesen, de a fekete narancssárga dekoráció, a szellem lufik, a kifaragott töklámpások már egészen sok helyen megtalálhatóak. Persze van család,ahol komolyan veszik és a gyerekek mellett felnőtt boszorkányok, szellemek, manók  is feltűnnek.

Sokan vannak, akik épphogy kihúzzák ép ésszel a várakozást augusztustól karácsonyig, akiknek lételemük, hogy a ház fel legyen valahogy díszítve. Egyre hamarabb sötétednek a napok, egyre több szükségünk van a fényre, a vidámságra. Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan készülhettek a legkisebbekkel halloweenre, illetve ha még bulit is tartotok, milyen játékokkal lephetitek meg a gyerekeket.

1. Tökfaragás– kezdjük egy klasszikussal, ugye. Ha életveszélyesnek tartjuk a gyerekek melletti éles-szúrós-vágós eszközök használatát, simán ki is festethetjük a tököt. Krétafesték vagy színes spray is jó lehet hozzá, utána pedig mi magunk rajzolhatjuk meg az arcát.
2. Ha van otthon színes papírotok, szuper ijesztő figurákat vághattok ki a gyerekek kézlenyomata alapján. Vegyél például egy narancssárga papírt, rajzold körbe a gyerekek kezét, fordítsd fejjel lefelé, rajzolj neki háromszög szemet és zöld kalapkát- és kész is a tökfej. Zöldből Frankensteint, fehérből szellemet, feketéből vámpírt is készíthettek. Gyerekszobai dekorációnak is kitűnő lesz.
3. Elkészíthetjük a halloween bulira a saját tök-tányérunkat is. Annyi csak a dolgotok, hogy egy sima papírtányért befestetek narancssárgára, fekete papírból kivágtok a szemeknek formákat, szájat, ráragasztod- és ennyi. Egyszerű, gyors, a gyerekek is könnyen elkészítik, és még mutatós lesz az asztalon.
4. A mini-múmiához sem kell sok dolog, fekete papírból vágj ki egy mézeskalács figurát, utána pedig tekerjétek be fehér fonallal-kivéve a szeménél. Hadd lásson ki az a múmia.

Ha úgy döntötök, hogy gyerekpartit tartotok, jöjjön néhány ötlet játékokhoz

1. Pók-gyorsasági verseny: Lehet kapni tízesével, húszasával kicsi műanyag pókokat, amik egyrészt dekornak is jók, másrészt ha mindenki kap egyet és leteszi az asztalra maga elé, mehet a verseny is, hogy kié ér előbb a célba-ami az asztal vége. Szívószállal kell átfújni őket a pályán. Ennek eggyel haladóbb változata az élő pókok versenyeztetése.
2. Tök-célbadobó: Amire szükség lesz, az kettő-három nagyobb szárú tök, és pár különböző méretű karika. Aki messzebbről a legtöbbet fel tudja belőlük a tökökre dobni-az nyer.
3. Szellemkészítés: Fújjatok fel sima fehér lufikat, ez lesz a szellem teste. A feladat nem nehéz: mindenki rajzoljon neki tetszőleges arcot filcekkel, színes tollakkal. A végén szellem-szépségversenyt is lehet tartani.
4. A Múmia– ennek a játéknak hatalmas sikere szokott lenni. Fel kell hozzá áldozni pár tekercs wc papírt ugyan, de garantált a szórakozás: egymást kell betekerniük vele, lehetőleg minél többel, hogy a többiekből a lehető legfélelmetesebb múmiák váljanak.

Abban az esetben viszont, ha már megunta mindenki a pocsolyában ugrálást, a sárban dagonyázást, és szeretnénk, hogy a délutánunk ne a kanapén teljen mesenézéssel- nekik van pár ötletünk.

Dekoráció készítés

Vége a halloweeni izgalomnak, közeledik a karácsony- kb. 53 nap, de ki számolja- ami azt jelenti, hogy el lehet kezdeni a Nagy Karácsonyi Készülődést. Pláne ezekben a nyomasztó, állandóan bizonytalan hónapokban, igazán nagy szükségük van a gyerekeknek a szokásokra, a megszokott dolgokra, az ünnepekre. Karácsony előtt egyébként ott van még Márton nap is, ami egyaránt kedves ünnep szülőnek és gyereknek- kinek a friss borokért, kinek a lámpásokért, amikkel este gyönyörűen lehet világítani.

Beöltözés

Beöltözni bármikor, bárminek lehet. Tényleg, egyszerűen nincs olyan, hogy ne lenne  a közelben legalább egy olyan ruha, amit máskor soha nem veszünk fel,és esetleg kicsit fura. Ha igazán jókat akartok nevetni, ne csak a kicsik öltözzenek be, hanem velük együtt ti is.

Rég elfelejtett játékok

Szinte mindenkinél van egy doboz, amibe ezért vagy azért elpakolt játékok vannak. Van, ami esetleg büntetésből került be, van, amit csak nagyon régen nem használtak- pár havonta érdemes egy újabb ilyen dobozt összekészíteni, amikor hosszabb idő után újra előkerül, az olyan lesz, mintha új játékokat kaptak volna a gyerekek.

Közös sütés-főzés

Aki szívesen tesz-vesz a konyhában, annak nagyon jó időtöltés lehet a gyerekekkel való főzés, vagy sütemény készítés. Sokszor nem is tudjuk, mennyire ügyesek már a pár évesek is, bátran bízhatunk rájuk felelősségteljes feladatokat is- mint például a tojás törés, kevergetés. Persze utána nem árt ellenőrizni, de igazából sokszor ügyesebbek annál, mint amit feltételezünk róluk.

Fényképek rendszerezése, nézegetése

Manapság a legtöbb fényképünk a telefonban van- általában a legjobb 4500 kb- amiket őszintén szólva ritkán nézegetünk. Néha érdemes egy-egy nyaralásról, ünnepről, akár sima hétköznapokról előhívatni egy albumnyi fotót. Kiválasztani is nagyon vidám dolog őket, együtt visszaemlékezni a közös programokra, és utána albumba rendezni is ugyanolyan jó móka lehet.

Mozidélután

Fent ugyan említettük, hogy olyan programokat szeretnénk ajánlani, ami túlmutat a mesenézésen, de egy nagy közös, forró csokis, popcornos családi mozidélután azért szerintünk más, mint amikor mindenki a saját képernyőjét bámulja. Nagy élmény, amikor a saját gyerekkorunk kedvenc meséjét nézzük újra a mi gyerekünkkel, látni rajta- vagy nem- hogy ő is ugyanannyira szereti-vagy nem- mint egyszer régen mi. Utána együtt meg is lehet beszélni, amit láttunk, kinek mit jelentett a mese, mi volt a gyerekek szerint a mondandója.

A FENTI DOLGOKBAN IGAZÁBÓL EGY FONTOS KÖZÖS DOLOG VAN: HOGY EGYÜTT CSINÁLJUK A GYEREKEKKEL. KÖZBEN NEM CSAK ŐK SZÓRAKOZNAK NAGYON JÓL, HANEM MI IS, MERT TALÁN KICSIT ÉSZREVESSZÜK, HOGY MENNYI MINDENT LEHET JÁTÉKOSAN CSINÁLNI, ANÉLKÜL, HOGY TÚL KOMOLYAN VENNÉNK MAGUNKAT.

Adventi naptár ötletek

A naptár formájára, arra, hogy miben kapják meg a gyerekek az aznapi apróságot, millió variáció létezik. Készíthettek ti magatok anyagból 24 kis zsákot, amit fellógattok akár a falra, akár fényfüzérre, vehettek 24 fiókból álló, már kész naptárat, nagyobbaknak 24 boríték is nagyon jól nézhet ki- a lehetőségek tárháza tényleg szinte végtelen. Mi abban szeretnénk segíteni, ötletet adni, hogy mik kerüljenek ezekbe a zsebekbe, pakkokba.

1.Készen vett adventi naptár

Van az úgy, hogy az embernek se ideje, se ihlete, se hangulata nincsen kitalálni valami nagyon kreatívat. Olyankor sem történik semmi, sőt, már nagyon jó kész adventi naptárakat lehet mindenhol találni-édességeset és játékosat is. Próbáljatok meg olyat keresni, amiből a 24. ablak kinyitása után egy komplett szett áll össze. Így egyrészt jobban vigyáznak a gyerekek a kisebb részekre- mert ezekben a naptárakban azért vannak napok, amikor tényleg valami apróság van benne, ami majd egy nagyobb dologhoz kell. Másrészt pedig egy maradandó játék lesz belőle, akár egy nagyobb készlet részeként.

2.Mesenaptár

A mesék fontosságáról már nemrég írtunk nektek, hogy miért jelent sokat, ha minden nap legalább egyet olvasunk a gyerekeknek.  Az adventi naptárba elrejthetünk nekik 24 mesét, amik lehetnek önálló történetek, de lehet egy nagy egész, aminek Szenteste-vagy Szentreggel, ki mikor bontja ki az aznapi meglepetést- lesz vége.

3.Adventi feladatok

Lehet ez egy olyan év, amikor kivételesen nem csak kapnak valamit minden nap, hanem adniuk is „kell”. Minden napra juthat egy új feladat- például, sütni valamit a legjobb barátnak, nagyszülőknek, vagy segítenek otthon olyasvalamiben, amit eddig nem csináltak. Mivel ehhez csak papír kell, amin a leírások lesznek, egészen pici adventi naptárba is beférnek.

Pár példa, mire is gondolunk:

• tegyetek ki a kertbe/ablakba a madaraknak ennivalót
• süssetek mézeskalácsot és a végén válasszátok ki a legviccesebben díszítettet
• rajzoljatok egy igazi, komoly karácsonyi rajzot és küldjétek el postán meglepetésként valakinek, aki nem számít rá(manapság a számlákon kívül úgyis kevesen kapnak az emberek  bármi kedves levelet, ami nem elektronikusan érkezik)
• aznap találja ki a kisgyerek az esti mesét és először meséljen ő-aztán persze ti neki
• gyurmából próbáljon meg kis Betlehemet készíteni- nem könnyű, de pl méhviasz gyurmából nagyon aranyos pici figurákat lehet formázni

4.Kreatív meglepetések

Azoknak a gyerekeknek, akik szívesen bütykölnek, rajzolnak, festenek, fonnak, varrnak biztosan nagy öröm lesz, ha a zsákokban vagy fiókokban minden nap egy-egy ehhez szükséges dolgot találnak. Egy különlegesebb színű fonal, egy nagyobb ecset, előbb utóbb egy egész új készlet is kijön majd belőle.

5.Társasjáték

Ha nagyon kreatívak vagyunk, akár mi magunk is készíthetünk egy 24 lapból álló kártyajátékot, vagy egy társast, amit 24 kis részre bontunk és a végén lehet majd vele játszani, ha minden részét megtalálták.

Ha nem vagyunk ennyire kreatívak, és időnk sincs ilyesmit kitalálni- nem könnyű, az biztos, de ha egyszer ráérez az ember, menni fog- akkor egy kisebb társas részeit, amit készen veszünk is szétoszthatjuk . Így a végén meglesz az egész játék, nem kell minden minden nap külön aprósággal készülni a naptárba, és Szenteste együtt játszhat vele az egész család.

REMÉLJÜK EZZEL A PÁR ÖTLETTEL TUDTUNK SEGÍTENI AZOKNAK, AKIK MÉG GONDOLKODNAK, IDÉN MI IS KERÜLJÖN A 24 KIS ZSÁKBA. AZT PEDIG MÉG JOBBAN REMÉLJÜK, HOGY EZ AZ ADVENT MINDEN ELLENÉRE, AMI A VILÁGBAN FOLYIK SZÉP LESZ, ÉS ELHOZ EGY OLYAN NYUGALMAT,BÉKÉT, AMIRE EGÉSZ ÉVBEN VÁRTUNK. ÉS AMI MINDENKIRE RÁFÉR.

Te pedig egy hosszú nap után hajlamos is vagy elhinni, hogy ott tényleg minden megvan egy helyen, amit keresel, nem szeretnél még négy különböző helyre bemenni a vacsora összes hozzávalójáért csak, hogy elmondhasd, minden termék hazai. És ez, őszintén szólva, teljesen érthető. Ha azonban megpróbálod rávenni magad, hogy előre gondolkodj, elkezded megtervezni a vásárlásaidat- előfordulhat, hogy a hosszú napod után egyáltalán sehova nem kell majd bemenned, hiszen már előre mindent elintéztél a hét legelején-vagy legvégén. A hipermarket helyett elmentél hétvégén a közeli gazdaságba, ahol megkaptad a zöldséget, gyümölcsöt, esetleg húsokat is, a hiedelmekkel ellentétben még csak nem is tízszeres áron. Ezzel pedig sokat tettél nem csak magadért, de azért a helyi vállalkozóért is, akinél voltál.

A fenti példa bármire behelyettesíthető- élelmiszer, ruha, játék, szolgáltatások,nagyjából  bármit megkaphat már az ember a saját városában is, helyi emberektől. Elmondjuk, szerintünk miért jobb a hazai terméket választani, hátha másnak is megjön a kedve hozzá.

1. Segíti a helyi gazdaságot

Egy erős és fenntartható helyi gazdaság megalapozásához fontos a helyben vásárlás, hiszen így a pénz nagy része ott marad helyben, kvázi körbejár.

2. Munkahelyeket teremt

Minél sikeresebb egy kisebb vállalkozás, annál több ember szükséges a működéséhez. Gondolj csak bele, ha egy magyar tervezőtől vásárolsz ruhát, ő magyar varrónőkkel fogja azt megvarratni, és minél többen rendelnek tőle, annál több plusz segítségre lesz szüksége. Igen, drágább is lesz, mint amit fillérekért varrnak valahol a világ másik oldalán, de cserébe lesz egy maradandóbb darabod- jó esetben.( Persze előfordul az is, hogy a végén nem éri meg 100%-osan a termék ára, mert nem tart tovább, mint az ezer forintos ázsiai póló, de szerencsére ez a ritkább.)

3. Eredeti maradhatsz

A fast fashion márkák egyik nagy hátránya-számos másik mellett, de most ez a bejegyzés nem erről szól- az az, hogy nagyjából ugyanolyanok. Ha egyedi, vagy legalábbis nem tömegterméket szeretnél, azt nem a bevásárlóközpontban fogod megtalálni, ahhoz fel kell fedezned kisebb üzleteket.

4. Személyesebb, barátságosabb közeg

Mennyivel jobb érzés olyan helyen vásárolni, ahol az eladót érdekli is, mit és miért veszel, nem? Rögtön más hangulatod lesz neked is, ha nem egy unott eladó néz rád, akit láthatóan egyáltalán nem érdekel, miért vagy ott- vagy az, hogy ott vagy- hanem egy mosolygós ember, akinek érdeke, hogy vissza akarj oda menni.

5. Egészségesebb

Gondolj bele, hogy te mennyire elfáradsz egy nagyobb utazás során. Most gondolj bele, hogy egy zöldség, vagy egy gyümölcs hogyan „érezheti” magát egy több napos út után. Ő mégis jobban néz ki utána, mint te- ami lássuk be, furcsa. Nem kell örökre lemondani a narancsról, banánról, vagy bármelyik amúgy nagyon finom déli gyümölcsről, de ha egy mód van rá, vegyük a szezonális, itthon is termő dolgokat. Frissebbek, sokkal finomabbak, kevesebb – vagy semennyi- vegyszert tartalmaznak.

6. Jót tesz a környezetnek

Valószínűleg jobb, ha egy termék mondjuk csak 30 km-t utazik, mintha több ezret. Azok a zöldségek, gyümölcsök, amik nem a naptól érnek meg, nagyon sok plusz energia felhasználásával lesznek „készen”. Egyre több csomagolásmentes bolt nyílik a városokban, próbáljátok ki őket, felüdülés lesz műanyag dobozok és zacskók nélkül hazamenni.

Ha körülnézünk, nagyon sok olyan vállalkozást találunk a környezetünkben, ahol úgy vásárolhatunk, hogy azzal velük és saját magunkkal is jót teszünk. Olyan embereket megismerhetünk, akik inspirálhatnak a kitartásukkal, szorgalmukkal, akik a legnagyobb tömegtermelés mellett is létrehoztak valami egyedit, valami sajátot. Igazad van, ha azt mondod, sokuk szinte megfizethetetlen- de próbáld a nagyobb képet nézni. Minél többen választják őket a tömegcikkek helyett, annál előbb lehetnek barátibbak az ő áraik is. Minél több egészséges, friss, kezeletlen ételt eszel, annál kevesebbet kell majd bármilyen kezelésre, gyógyszerre költened. És a sort bármeddig lehet folytatni.

Wéber Anikó – Hanga régi karácsonyai

Az előszóban erre a könyvre gondoltunk akkor, amikor azt írtuk, egyszer a régi nagy klasszikusok között fogjuk majd keresni. Ez egy új mesekönyv, a legbájosabb, amit mostanában olvastunk. Hanga egy hópihe, aki bármelyik korba képes megérkezni, és mindenhol megtapasztalja, miről is szól a karácsony. Különösen szereti a régi, 19. századi ünnepeket, amikor nem kell félnie az utcán az autóktól, a tömegtől, a rohanó emberektől. Szerencsére nem megy el egy „bezzeg-régen-minden-jobb-volt”irányba,  azt is bemutatja, hogy milyen nehézségei voltak régen-is- a gyerekeknek. Miközben minden ízében érezzük az ünnepi hangulatot az összes mesénél, korhűen ábrázolja, milyen lehetett egy karácsony a gödöllői kastélyban, Erzsébet királyné korában, vagy az Andrássy birtokon. A könyv végén a gyerekek számára is érthetően, meseszerűen ír az írónő a benne szereplő, valós történelmi személyekről, a régi karácsonyokról. Gyerekeknek és szülőknek is szuper olvasmány egész decemberre!

Karácsonyi nagy Bori – könyv

Biztosan sokatoknak ismerős a Bori (vagy a Berci) sorozat, ami egy kislány illetve egy kisfiú hétköznapi életét mutatja be. Csupa olyan dolog történik velük, ami minden gyerekkel előfordul ( oviba, iskolába mennek, nyaralnak, nagyszülőknél alszanak, szülinapjuk van és még sorolhatnánk) így természetesen a karácsonyi történetek sem maradhatnak ki. A karácsonyi nagy Bori könyv nem csak egy meséből áll, hanem rengeteg ének, vers, mondóka, recept van benne, tényleg olyan, amit a gyerekek elővesznek december elején és szilveszterig minden napra jut egy újabb kreatív ötlet, egy karácsonyváró mese, vagy egy isteni recept.

Marék Veronika – Kippkopp karácsonya

A listánk igazi régi klasszikusa.. Akinek most van kisebb-nagyobb gyereke, az jó eséllyel hallgatta a saját gyerekkorában Kippkopp történeteit, december környékétől pedig a karácsonyi kalandját. Valószínű mindenkinek megfordult már a fejében, mennyire jó is lenne néha ráülni az egyik csillogó gömbre a karácsonyfán, ahogy Kippkopp,  és onnan nézni, mi történik körülötte, ki hogyan ünnepli a karácsonyt- és megérteni, kinek mit is jelent az ünnep.

Sam Taplin – Hova bújtál kis rénszarvas?

A legkisebbekre is gondoltunk, a Hova bújtál kis rénszarvas egy kicsiknek készült kukucskálós-hajtogatós könyv, ahol a madarak keresik barátjukat, a rénszarvast. Minden oldalon igazi téli mesevilág elevenedik meg az erdő állataival, hóemberrel és persze karácsonyfákkal. Ez az a könyv, amit egy 1-2 éves kisgyerek is biztosan szívesen elnézeget órákon keresztül,  nagyon kedves figurákkal van tele minden egyes oldal.

Andrea Erne – Karácsony

Reméljük tetszeni fognak nektek az ajánlott könyvek és segíthettünk akár csak ezzel a pár aprósággal, hogy a lehető legjobb hangulatban teljen mindenkinél az adventi időszak!

ÚJ ÉV, ÚJ TERVEK KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

Persze attól, hogy új naptárt kellett venni, még nem változtak meg egy pillanat alatt a dolgok, de mégis van egyfajta frissesség, megújulás iránti nagy vágyakozás a levegőben- akkor is, ha amúgy a január nem a legpörgősebb hónapok egyike. Általában nem sok mindent lehet a farsangon vagy a tavaszon kívül várni ilyenkor, de most talán mégis. Várjuk, hogy újra azzal találkozzunk, akivel csak szeretnénk, újra oda mehessünk, ahova csak szeretnénk. Most álljunk mindenhez pozitívan, és képzeljük el, hogy ez nemsokára tényleg eljön. Muszáj lesz neki.

Így az év elején van egy módszer, amivel sokat segíthetünk nekik abban, hogy elmondják, mi az, amit idén másképp szeretnének csinálni, átélni, vagy megélni. Kérdezzük meg tőlük, milyen újévi fogadalmakat tennének. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ez remek alkalom például új, egészséges szokások kialakításához is.

Megkérdeztünk pár körülöttünk lévő kisgyereket 4 és 10 éves kor között, ők mit szeretnének másképp csinálni az új évben, milyen új dolgokat terveznek megtanulni, kipróbálni. Volt egy-két nagyobb fogadkozás- „minden este ÉS reggel is megmosom a fogam..”(itt egyébként a szülők vettek egy nagy levegőt, és próbálták finoman kérdezni, hogy miért, EDDIG mit csináltak?!..), vagy „ezentúl tényleg rendet rakok minden hétvégén a szobámban”, illetve a „nem veszem el a testvéremtől azt, amivel épp játszik” is nagy sláger volt.

A nagyobbak már néha az iskolát is megemlítették, például volt, aki megfogadta, idén megpróbálja legalább kicsit megkedvelni a matekot. Őt egyébként nagyon megdicsérték, és nem, nem azért, mert a matekot szeretni kell- hanem mert úgy fogalmazott, hogy megpróbálja. Ennyi elég is egy gyereknél szerintünk, hogy egyáltalán felmerüljön benne az igény a változásra, változtatásra. A kicsiknél is szuper eredmény lesz, ha ezentúl a fogadalma miatt tízből csak ötször fog összeveszni valamin a testvérével, nem kell túlzásba esni..

Ahogy a felnőtteknél, úgy náluk sem kellenek rögtön a nagy, világmegváltó ígéretek, amiket nehezükre esik betartani, egy idő után csak elmegy tőle a kedvük, megunják. De ha kis dolgokkal kezdik, abban kitartanak, akkor garantált a sikerélmény, és észrevétlenül fognak a nagyobbak felé fordulni.

Ami fontos, hogy nekünk tiszteletben kell tartanunk amit ők megígérnek, és minden betartandó pontjukat komolyan kell vennünk. Ezzel nem is gondolnánk elsőre, mennyi mindenben segíthetjük azt, hogy az önértékelésük megfelelő szinten legyen. Hiszen azzal, hogy látják, mi maximálisan elhisszük, bármit meg tudnak tenni, bármit be tudnak tartani, ők is így fognak hozzáállni saját magukhoz. Fejlődni fog a problémamegoldó képességük, pozitívan fognak hozzáállni más dolgokhoz is. Tényleg „csak” annyi a dolgunk, hogy beszélgessünk velük sokat, legyünk őszintén kíváncsiak arra, ők mit és hogyan élnek meg. Apróságokból is sok mindent tanulhatunk a gyerekekről-  és a gyerekektől.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK NEKTEK!

Manapság egyre többen érzik azt, hogy a világ egyszerűen túl sok. Túl sok az inger, túl sok a választási lehetőség, túl sok a felesleges dolog körülöttünk. Az egyik módja, hogy kicsit enyhítsünk ezen, ha utánanézünk, mi is az a zero waste, és elkezdjük lassan a mindennapjaink részévé tenni. Elsőre könnyűnek tűnhet, valójában sok időre és kitartásra van szükség ahhoz, hogy a hulladékmentesség az életünk természetes része legyen, és hosszútávon is az maradjon. Ahhoz, hogy a kezdeti lelkesedés kitartson, érdemes lépésről lépésre haladni.

Van pár alap tipp, amit ha az ember nekiáll utánajárni, hogyan tudna kevesebb szemetet termelni, rögtön száz helyen is olvashat: ne vegyél eldobható szatyrot a boltban, ne használj műanyag üveget, vigyél helyette kulacsot, sőt, egyáltalán ha lehet semmilyen műanyagot ne használj, próbáld helyettesíteni, ne kérj extra dobozt ha ételt viszel valahonnan, csomagoltasd a sajátodba stb.

MI EZEKEN KÍVÜL SZERETNÉNK PÁR ÖTLETET ADNI, MIVEL CSÖKKENTHETITEK A TITEKET KÖRÜLVEVŐ SZEMETET, HA ÚGY ÉRZITEK, TÚL SOK VAN BELŐLE. 

1. Egyre több csomagolásmentes bolt nyílik szerencsére, ahol kimérve kaphatod meg azt, amit a nagyobb boltokban alaposan akár több réteg műanyagba csomagolnak. Ne csak rizsre, vagy müzlire gondoljatok, a legtöbb ilyen boltban már nagyjából bármit meg lehet vásárolni így, például natúr kozmetikumokat, tisztítószereket. Ezekhez mind viheted magaddal azt a tárolót, amiben otthon is tartod.
2. Ha már szó esett a kozmetikumokról: amiket a nagyobb drogériákban látsz, azokkal általában a kisebbik  gond az, hogy mibe van éppen csomagolva. A nagyobb baj, hogy tele vannak olyan adalékanyagokkal, hogy ha mindenki elolvasná és tudná, mit is ken az arcára/hajára/kisbabájára, az biztosan nem egy gyártót érzékenyen érintene- mert senki nem venné meg. Sampont, tisztítószert, krémet, akár fogkrémet is nagyon egyszerűen és nem utolsó sorban nagyon olcsón elő tudod állítani saját magadnak is, az interneten millió recept van, amiből lehet választani.
3. A kisbabádnak is sokkal jobb, ha a nedves törlőkendő helyett keresel olyan puha, természetes anyagot otthon, amit nem sajnálsz kisebb darabokra vágni, és azt benedvesítve törölgeted meg, amit meg kell. Aztán persze nem a kukába megy, csak a mosásba.(Persze alkalom adtán a kukába, van az a helyzet, amikor zero waste ide, környezetvédelem oda, semmi és senki nem fog rávenni, hogy betedd a mosásba..legalábbis bevalljuk, nálunk van ilyen.)
4. Hasznosíts újra mindent, amit lehet. Ez lehet töretlen üveg, papír, konzervek, alumínium vagy néhány műanyag. Ha módod van rá, kerüld az olyan anyagú terméket, ami kidobás után biztosan a hulladéklerakóban végzi.
5. Szívünk szerint mi is mindent megvennénk a gyerekeinknek, amit csak meglátnak, és amit szeretnének. Próbáld meg végig gondolni, valójában mennyire kell az a rettentően vágyott játék neki, tovább fog-e a játszani vele ,mint mondjuk 10 perc. Vagy fél nap. És ha megunja, eltörik, mi lesz a sorsa: tovább lehet-e esetleg majd adni valakinek, meg lehet-e javítani, vagy simán a szemétben végzi.
6. Gyerekzsúrokon gyakori látvány, hogy megőrülnek a tortáért, verseny van, ki kap először-és pár falat után ott marad az egyébként isteni süti, sok gyerek nem tud egy egész szeletet megenni, és mivel már a szülők sem tudják, melyik kié, megy minden a szemétbe.  Erre megoldás lehet, hogy nem klasszikus, háromszög  szeletet vágunk nekik, hanem először félbe a tortát, onnantól egyenes szeleteket, majd azokat még kisebbekre. Így bárki kérhet még, ha megette, aki nem eszi, ott sem kell nagy adagot kidobni- és láss csodát, a végén lesz, hogy a szülőknek is jut majd belőle, talán nem is csak szétnyomkodott maradék.

NEM SZERETNÉNK ÁLSZENTNEK TŰNNI, A LISTÁNKRÓL NEM EGY DOLOG VAN, AMINEK A BETARTÁSA NEM EGYSZERŰ NEKÜNK SEM. VAN, AKI A SAMPONJÁHOZ RAGASZKODIK MINDEN ÁRON, MÁS A GONDOLATTÓL IS BORZONG, HOGY MONDJUK TÖRLŐKENDŐ HELYETT EGY FELVÁGOTT PÓLÓVAL TÖRÖLGESSE A KISBABÁJÁT. A GYEREKEINKNEK IS SOKSZOR MEGVESSZÜK AZT IS, AMIRŐL VALÓJÁBAN TUDJUK, CSAK A PILLANATNYI ÖRÖM MIATT KELL. DE SZÉPEN LASSAN HALADUNK, ÉS SOK OLYAN DOLOG VAN, AMI AZ ELEJÉN EXTRÉMNEK TŰNT, MOSTANRA VISZONT A VILÁG LEGTERMÉSZETESEBB DOLGA.

Egyre több helyről halljuk mostanában, hogy „a gyerekek megőrülnek otthon”, „bezzeg az oviban egy tündér, itthon pedig mintha nem ugyanaz lenne” (erre egyébként 10-ből 9-szer az a válasz, hogy ez szuper, mert otthon kiadja a feszültséget..ami egyrészről persze, szuper, másrészről viszont inkább ne beszéljünk róla).

Gyereket nevelni nem könnyű. Mindig azt hisszük, hogy majd nemsokára könnyebb lesz, de az a nemsokára néha nagyon lassan jön el.

Amikor egy pár ideális esetben elhatározza, hogy kisbabát szeretne, és az a kisbaba szerencsére mondjuk minden probléma nélkül el is indul a szüleihez, az ember-főleg első gyereknél- hajlamos mindenen aggódni. De azzal vigasztalja magát, hogy nem baj, majd ha megszületik, könnyebb lesz. Aztán megszületik, és másképp, de ugyanolyan nehéz marad annyi minden. (Akik ennél a résznél csak csóválják a fejüket, és azt mondják, NEM IS, azok előtt le a kalappal, jó nekik.)

Aztán amikor ott a pici baba, aki nagyjából semmit nem tud csinálni, csak jelezni, ha valamit éppen szeretne, azt gondoljuk nem baj, majd ha megtanult járni/beszélni könnyebb lesz. És hipp hopp, már jár és beszél- mi pedig egész álló nap leshetjük, mikor milyen veszélyt jelent saját magára.

Ez így megy tovább, hogy aztán amikor 17 évesen éjjel várjuk, hogy hazaérjen a buliból, visszasírhassuk, milyen jó volt, amikor az volt a legnagyobb probléma, hogy farsang előtti este kitalálta, hogy ő mégsem teknős szeretne lenni, hanem űrhajós.

Persze amit fent leírtunk, sarkítva van, nem is kicsit. A gyerekekkel amilyen kilátástalan néha egy-egy nap, és úgy érezzük, ez most már örökre így lesz, annyira óriási a boldogság is-néha ugyanazokon a napokon. Az egyik percben sírva kuporognál a sarokban a füledre szorított kézzel, a másikban pedig nem érted, hogy lehettél valaha is mérges rá, hiszen senki nem cukibb és kedvesebb nála.

Szerintünk szabad azokról a napokról is nyíltan beszélni, amikor éppen csak magunkban szeretnénk lenni, töltekezni kicsit. Amikor nem azért kérünk segítséget nagyszülőktől, vagy bárkitől, mert dolgunk van, hanem pont azért, hogy ne legyen. Hogy néha csak úgy üljünk a kedvenc filmünk előtt egy pohár borral és ne kelljen azon gondolkodni, kinek mit adunk vacsorára. Hogy elolvassuk azt a könyvet, amit egyébként csak este elalvás előtt szoktunk a kezünkbe venni, de már félálomban vagyunk, ezért a nagyjából a felére nem is igazán emlékszünk. Hogy úgy beszélgethessünk a férjünkkel/feleségünkkel/barátunkkal/akárkivel, hogy közben senki nem szól, hogy éhes/szomjas/hol a nyuszija. Attól, hogy vannak ilyen napjaink, nem rosszabb, inkább jobb szülők leszünk.

A gyerekek félelmetesen hamar átveszik ugyanis a szüleik aktuális lelkiállapotát. Igazi kis varázslények, akik akkor is megérzik a feszültséget, ha próbáljuk titkolni. Jobb, ha meg sem próbáljuk talán, hanem látják, hogy igenis van olyan, hogy anya vagy apa szomorú, mérges, ideges, de ezzel együtt azt is látják így, hogy ezen túl lehet lendülni. Nekik ezen a túl lendülésen néha segítség kell- van, akinek egy nagy ölelés segít, van, akinek az, ha magában lehet kicsit, van, akinek az, ha csendben elkezdünk játszani, amibe előbb utóbb ő is beszáll. Ha egy probléma pedig rendszeresen előjön, érdemes elgondolkodni azon, min lehet vagy kell változtatnunk magunk körül. Mert ha mindent ugyanúgy csinálunk, akkor minden ugyanúgy is fog maradni. Ez a világ egyik legegyszerűbb mondata, de attól még igaz és jó megfogadni.

Ahogy fent írtuk, gyereket nevelni nem könnyű. Türelmesnek lenni sem az. De megéri nem mindig a következő napot, időszakot várni, hanem- és ezt megpróbáljuk a lehető legkevésbé modorosan mondani, ha megy, ha nem- érdemes tényleg minden napban megtalálni nem az egy, hanem a sok sok jó dolgot, pillanatot. Mert azok is mindig ott vannak.

A szoptatásról

Mindenkinek szigorúan a saját döntése kell(ene), hogy legyen, hogyan táplálja a kisbabáját. Senkit nem szabadna feleslegesen nyomasztani ezzel, mert valószínűleg egy olyan megoldást választ, ami nekik a legjobb. De ehhez az is kell, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, pontosan miért jó az anyatej, vagy miért jó a tápszer. Mert mind a kettőnek van pozitív és negatív oldala is, összegyűjtöttünk nektek párat- de szeretnénk hozzátenni, hogy minden pontot biztosan egyszerre sokan meg tudnak cáfolni, mert egyik sem igaz mindenkire!

AZ ANYATEJ ÉS A SZOPTATÁS

• az anyatejed kifejezetten a te babádnak „készült”. Nem igényel előkészítést, nem kerül pénzbe, ideális esetben annyi van, amennyi nektek éppen akkor kell. Minden olyan tápanyag megvan benne, ami az egészséges növekedéshez szükséges, már az első napokban is, amikor csak cseppeket eszik esetleg a kisbaba. Bárhol, bármikor a rendelkezésedre áll.
• erősíti az immunrendszert, elvileg ellenállóbbak lesznek a fertőzésekkel szemben és segíti az emésztésüket is
• a szoptatásnak méh-összehúzó hatása van szülés után az anyáknál, így gyorsabban visszaáll minden az „eredeti állapotba”, emellett segítheti-de ez egyáltalán nem garantált- a fogyást, mert közben extra kalóriákat éget a testünk

A FENT LEÍRTAK MELLETT AZONBAN NEM IS EGY KIHÍVÁSSAL IS JÁRHAT A SZOPTATÁS

• különösen az első hetekben erős fájdalommal járhat
• nehezen ellenőrizhető, hogy valójában mennyit evett a baba és az biztosan elég lesz-e neki
• a kizárólag anyatejes babát senki nem más nem tudja megetetni, pedig egy kisbaba etetése az apáknak is ugyanolyan bensőséges élmény lehet. Ha a baba elfogadja a cumisüveget, erre egy megoldás, ha abból lefejt anyatejet kaphat.

A TÁPSZER

• több fajta közül lehet választani, attól függően, mit látsz, mire érzékeny a babád
• tudod, hogy pontosan mennyit eszik a kisbaba, nem kell evés előtt-után a mérleget lesni
• naponta elvileg kevesebbszer kell tápszert adni, mint anyatejet, így több lehetősége van a gyomornak pihenni, sokak szerint ez segít, ha hasfájós a kisbaba
• az apa is megetetheti bármikor a babát, nem kell senkinek azon aggódni, hogy ha bármiért éppen nem lehet ott az anya, akkor éhezni fog

TERMÉSZETESEN A TÁPSZERNEK IS VANNAK ÁRNYOLDALAI

• hiába tudják most már úgy előállítani, hogy majdnem minden szükséges vitamin benne legyen, nehezen tudja pótolni azt, ami az anyatejben van
• az anyatej jobb az emésztőrendszernek
• éjszakai etetésnél nagyobb macera friss tápszert előkészíteni, mint anyatejet

Nem feladatunk és nem is szeretnénk állást foglalni ebben a kérdésben, de azt hadd mondjuk el, hogy az, hogy egy kisbabának a természet az anyatejet „szánta” tápláléknak, tény, ezzel kár vitatkozni. Az azonban már nem annyira biztos, hogy mindenkinek ez az egyetlen jó és járható út. Hányszor hallottuk sajnos, hogy valakinek már a kórházban mondogatták-a „szakértők”- hogy „ugyan, szoptatni mindenki tud, csak akarni kell..”. Ez így nem igaz, és attól, hogy valakinek ezt többször elmondják még nem is lesz az. Van, akinek rögtön sikerül, van, akinek csak hetek múlva, van, akinek soha. És olyan is van, aki már az elején eldönti, hogy másképp szeretné táplálni a babáját, és ez is rendben van. Nagy szerencse, hogy ma már olyan világban élünk, ahol egyik esetben sem jelent ez nagy problémát sem a babának, sem a szülőnek. Azt lenne nagyon jó megérteni, és elfogadni, hogy ami nekünk bevált, nem biztos, hogy másnál is így lesz- és fordítva, ami másnak tökéletes, lehet, hogy nekünk nehezebb. A célja végülis mindenkinek ugyanaz: egy egészséges, vidám kisbaba, egészséges, vidám szülőkkel.

Gyerekek és az ő félelmeik

Mindannyian félünk. Van, amitől jogosan, és van, ami mások számára, vagy akár saját magunknak is érthetetlen. Teljesen természetes például a haláltól, a szeretteink elvesztésétől való félelem- de kevesen értik meg, ha valaki a másik városig rohan egy béka láttán. Mégis, hiába próbáljuk meg az illetőnek elmagyarázni, hogy ez irracionális és semmi oka az aggodalomra, van, hogy a félelem átveszi az uralmat fölöttünk és nem tudunk logikusan gondolkodni.

Ez természetesen a gyerekeknél is így van. Vannak az ún. normális, életkorral járó félelmeik, amik évről évre változnak. Az egészen pici babák megijednek az idegen arcoktól, a totyogósok attól tartanak, hogy a szüleiket elvesztik szem elől, az ovisok a szörnyektől az ágy alatt, a sötéttől, az iskolások a haláltól- és így tovább. Ezek teljesen érthetőek és fontosak, amiket minden esetben komolyan kell venni ahhoz, hogy le tudják győzni.

Vannak emellett azok a félelmek, amiket igazából mi „tanítunk” nekik, és amik szükségesek ahhoz, hogy amikor csak lehet, biztonságban legyenek és megtanuljanak vigyázni saját magukra. Tőlünk tudják, hogy idegenekkel soha nem szabad elmenni, hogy az úttesten nagyon körül kell nézni, figyelni az arra járó autókat.

Szerencsére a legtöbb, számukra ijesztő dologgal a gyerekek az évek alatt megbarátkoznak, elfelejtik. A 3 éves még sír, ha kint hangosan villámlik, a 13 éves viszont már valószínűleg nem fog- vagy legalábbis nem vallja be.

Van pár tippünk, mit tegyünk vagy mit ne tegyünk akkor, ha látjuk, a gyerekünk nagyon fél valamitől:

1. Soha, semmilyen körülmények közt ne nevessük ki, akkor se, ha teljesen abszurd a rettegés tárgya. A kisgyerek nem tesz különbséget valóság és képzelet között, neki a szörny a szekrényben vagy a sötétben egy létező dolog. Vegyük komolyan, és ahelyett, hogy azt mondanánk „ne félj, szörnyek márpedig nincsenek”, inkább nézzünk be velük együtt az ágy alá, együtt győződjünk meg arról, hogy teljesen biztonságban van. Belefoglalhatjuk az egészet egy nagy játékba, ahol ő a hős, aki mindenkinél bátrabb.
2. Sok minden van, amit a gyerekek éreznek, de nem tudják elmondani. Próbáljátok mesén, játékon keresztül kideríteni, mi okozza a szorongást. Lehet, hogy nem is a sötéttől fél a kisgyerek, hanem valamitől, amit éppen akkor hallott, látott és ahhoz köti.
3. Nézzünk szembe bátran a félelmekkel. Ezt persze könnyű leírni, elhatározni, de amikor ott vagyunk, hogy akkor tényleg szembe néznénk vele, akkor száll el általában a nagy nehezen összegyűjtött bátorság. Nem kell nagy dolgokra gondolni ilyenkor. Például, ha azt látjuk, hogy a gyerekünk nagyon fél a sarki kutyától, nem feltétlenül az a jó megoldás, hogy elkerüljük és mindig más utat választunk. Természetesen nem kell odamenni hozzá, megsimogatni sem, de ha a félelem ellenére mégis arra megyünk, csak messziről nézzük, és megbeszéljük, hogy épp miket csinál, előbb utóbb talán már csak egy olyan állatnak fogja tekinteni, aki, ha békén hagyják, teljesen nyugodtan el van és nem bánt senkit.
4. A fenti, 3. ponthoz annyi kiegészítést mindenképp szeretnénk írni, hogy a félelemmel való szembesítés persze nem minden esetben megoldható. Egy, a víztől rettegő gyereket például semmiképp nem dobnánk ugye be a medencébe. Ilyenkor beszélgessünk vele sokat, meséljünk a vízről, gondolkodjunk együtt a megoldáson.
5. Meséljünk a saját félelmeinkről. Mondjuk el, hogy amit ők átélnek, azon mi is keresztül mentünk gyerekkorunkban. Nekünk is voltak sírások viharok alatt, minket is a szüleink nyugtattak meg. Mi is mentünk át éjszaka odabújni anyához, apához.

Még rengeteg módszer létezik, amivel segíthetünk legyőzni a gyerekek félelmeit, de az egyik legfontosabb az, hogy mindig tudatosítsuk bennük: vigyázunk rájuk és mellettünk biztonságban vannak.  Figyeljünk arra, mit mondunk nekik, mutassuk ki minden nap, mennyire büszkék vagyunk rájuk, és mennyire bízunk bennük- így ők is ezt fogják érezni és kellő önbizalommal közelítenek majd bármi felé, ami csak szembe jön.

GYEREKZSÚROK KICSIKNEK, NAGYOKNAK

Vannak szülők, akiket a hideg ráz a zsúrok gondolatától is, és vannak a rajongók, akik, ha tehetnék, minden hétvégén ünnepelnének valamit, lehetőleg minél több gyerekkel maguk körül. Szerencsés esetben az egy háztartásban élők nagyjából egy véleményen vannak a kérdésben. Kevésbé szerencsés esetben egyiküknek biztosan vannak nehezebb pillanataik.

Sokan idegenkednek a gyerekbuliktól, rengeteg kifogást felsorakoztatnak ilyenkor. Ha olyan buli lenne, amin ott vannak a szülők is – mert, mondjuk még kicsik a gyerekek – akkor az a baj, hogy vendégül kell látni félidegen embereket, akikkel sokszor minimális a kapcsolat, ha egyáltalán van. Ha olyan buli lenne, ahol nincsenek szülők, akkor nekünk kell vigyázni egy hadseregnyi gyerekre – a valóságban egyébként kb. 6-ra – a többi szülő bezzeg otthon pihenhet. A gyerekek majd szétszedik a házat. Felpörögnek a sok édességtől, tombolnak. Rengeteg étellel kell készülni. És így tovább…

A VALÓSÁGBAN EGY ZSÚR …

… azért egyáltalán nem muszáj, hogy gond legyen. A szülőkkel egy remek alkalom lehet arra, hogy ha már a gyerekek jóban vannak, mi is megismerkedjünk. Ha pedig abban a nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a szülők egyben a mi barátaink is, akkor a buli rögtön kettő lesz az egyben: egy szuper délután gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Első körben tisztázzuk az ünnepelttel, kiket szeretne meghívni. Ennek függvényében dönthetünk, hol is tartanánk a bulit. Ha az egész csoportot, osztályt meghívná – és ez nem okoz gondot – érdemes egy kisebb játszóházat kibérelni. Így a végén nem nekünk kell a romokat eltakarítani, elég pár ropogtatni valót vinni a torta mellé, és pontosan fogjuk tudni, meddig tart az egész. Összehasonlítottuk a költségeket egy házibuliéval, és nem került sokkal többe, viszont lényegesen kevesebb tennivalóval jár.

Ha azonban mindenképp otthon szeretnénk tartani, akkor jó, ha nem engedjük meghívni a fél ovit, iskolát. Utána pedig mindennek csak a fantáziánk – vagy a lakás mérete – szabhat határt. Tematikus bulit szeretnénk? Manapság már egyáltalán nem kerül milliókba megfelelő dekorációt beszerezni, szinte bárhol lehet mindenféle papírtányért, papírpoharat, party terítőt, lufit kapni. Egy különleges napnak különleges díszítés jár! Saját magunk is elkészíthetjük, akár a gyerekek segítségével – bár, szerintünk szuper meglepetés lehet nekik, ha a szülinapjuk reggelén arra kelhetnek, hogy éjjel valaki titokban tele pakolta a házat díszekkel…

KÖVETKEZŐ KÉRDÉS AZ ÉTEL – EZT SEM KELL IGAZÁBÓL TÚLGONDOLNI.

Kérdezzük meg az ünnepeltet, ő mit szeretne, és legyen is az a menü. Paradicsomos, tejfölös tésztát kér? Hát készítsünk azt a gyerekeknek. Nem ilyenkor kell megmutatni, mekkora szakácsok vagyunk, a lényeg inkább az, hogyan tálaljuk. Minden gyorsabban elfogy egy mesefigurás, vagy más, ünnepi tányérról, ez megfigyelt tény. Az asztalra pedig az egyik legjobb ötlet egy sima, fehér papír terítő, amire rajzolhatnak, ha odaülnek.

Semmiképp sem érdemes egész nap a konyhában állni és sütni-főzni, ezzel annyit érük el, hogy a bulira elfáradunk. Senki nem fog megszólni, ha rendelsz pár pizzát, vagy hidegtálat, és azt teszed ki, sőt, a gyerekek még boldogok is lesznek. És nem mellesleg a felnőttek is, köztük te magad. Képzeld csak el, hogy boldogan és kipihenten kortyolgatod a jól megérdemelt hideg pezsgődet a barátaiddal, miközben a gyereked a világ legboldogabb kis szülinaposa, hiszen mindenki ott van, akit szeret, és mindenki őt ünnepli.

Az sem igaz, hogy egy zsúron muszáj mindenkit teletömni édességgel, egészen egyszerűen ne tegyetek ki annyit, amitől túlpörögnek ( pörögnek aznap így is eleget ). Persze, legyenek azért extrább finomságok, amik nem mindennaposak, de gumicukor helyett sokkal jobb megoldás inkább egy muffint, vagy egy hasonlóan „bonyolult” sütit összedobni.

Egy bulin van, aki szervez programot a gyerekeknek, és van, aki rájuk bízza, mit csinálnak. Ha vegyes a korösszetétel, mert testvérek is jönnek, a nagyobbaknak tehetünk ki nekik való társasjátékokat, szervezhetünk kincskeresést nehezebb feladványokkal. Ugyanezt persze kisebbeknek is lehet, csak ők hamarabb megunják, legalábbis mi ezt tapasztaltuk. A legjobb őket hagyni, hadd játszanak szabadon, nekik az megy a legjobban.

Most tedd a szívedre a kezed, és gondold végig, te magad mikor adtál utoljára a saját anyukádnak valami hasonlót? Valami őszinte, igazi ajándékot, amivel többet foglalkoztál, mint 10 perc ( nagyjából ennyi idő bemenni a virágboltba, kiválasztani egy szép csokrot és kifizetni ). Mi bevalljuk, hogy nem mindig sikerül ennél több időt szánnunk rá. Nem azért, mert kevésbé szeretjük a szüleinket, hanem egyszerűen csak így alakul.

Pedig ahogy nekünk nagy boldogság a saját gyerekünktől való odafigyelés, úgy nekik is.

Az elmúlt év különösen nehéz volt a nagymamáknak. Azért, hogy védjük őket, sokan nem találkoztunk velük, ők pedig ezt elfogadták, mit tehettek volna.

Éppen ezért arra gondoltunk, mi lenne, ha anyák napján valami igazán különleges dologgal lepnénk meg őket. Nem, nem egy nagy utazással, nem a legdrágább ékszerekkel – hanem egy egyszerű, kézzel írott levéllel. Amiben leírjuk azt, amit esetleg nehéz elmondani. Vagy azt, amiért ők a legfontosabbak nekünk. Azt, hogy velük kerek a világunk. Azt, hogy a szívünk mélyén néha újra szeretnénk gyerekek lenni és éjjel, ha félünk, bebújni melléjük az ágyba. Azt, hogy tudjuk, minden vitánk, félreértésünk ellenére olyan kapcsolat van köztünk, ami soha senkivel nem lesz, mert nem lehet. Vagy bármit, ami csak eszünkbe jut.

Mi, az Adamonál idén így köszöntjük fel az édesanyákat. A levelünket feladjuk postán, hogy tényleg igazi meglepetés legyen, amire biztosan nem számítanak. Aztán bemegyünk a virágboltba, kiválasztjuk a legszebb csokrot, elvisszük neki, és együtt sírunk. Vagy nevetünk. Ki melyik típusba tartozik, ugye…

Ha van kedvetek, tartsatok velünk, írjatok ti is levelet! Adjátok fel legkésőbb keddig, szerdáig, hogy egészen biztosan odaérjen vasárnapra, és örüljünk együtt annak, hogy ekkora örömet szerzünk egy ilyen egyszerű dologgal az édesanyánknak.

Idén a május egy kicsi áprilist játszik, nem? Legalábbis, ami az időjárást illeti. Amikor már megörülnénk, hogy végre itt a majdnem-nyár, akkor újra szakad az eső, vehetjük elő a gumicsizmákat, kabátokat, és egy kis pocsolyában ugrálás után nézhetjük szomorúan a kertet, a parkot, ahova megint nem tudunk kimenni. Azért, hogy bent is szórakoztatóak legyenek ezek a délutánok, hoztunk nektek pár ötletet olyan fejlesztő, mozgást igénylő játékokról, amiket kint is, bent is lehet játszani.

Bunker építés

Olyan egyszerű ötlet, igaz? Ha azonban belegondolunk, mennyi munka összerakni egy igazi jó bunkit… Ki kell találni, hogyan fog megállni, hogyan fognak beférni, hogyan nem dől két percen belül össze, mindehhez meg kell keresni az ideális bútorokat, takarókat – utána pedig be is kell rendezni. Nem elég, hogy nagyon szórakoztató, a gyerekek kreatív gondolkodását, probléma megoldó készségét is fejleszti!

Milyen állat vagyok?

Ez a zenés-táncos játék igazán nem bonyolult, nem kell hozzá sok dolog, de mégis minden benne van, ami egy szórakoztató délutánhoz – vagy ne legyünk telhetetlenek, akár csak egy fél órához – kell: vidám zene, tánc, ötletes feladatmegoldások. Amikor megy a zene, minden kisgyereknek egy állat mozgását kell utánoznia, a felnőtt feladata pedig – amellett, hogy megállítja néha a zenét – az, hogy kitalálja, ki és milyen állat volt.

Hinta

Kicsit most hazabeszélünk, de nem maradhat ki a felsorolásból a benti hintázás sem! Junior hintáinkat nagyobb gyerekek is bátran használhatják, ha nem is helyettesíti a nagy, közös, játszótéri hintázásokat, de könnyebb lesz kivárni benne, még eláll az eső. Ha pedig több kisgyerek van éppen otthon, és sorban állás van a hinta előtt, az sem baj: valahol a türelmet is gyakorolniuk kell…

Mászóverseny

A mászás legalább olyan szuper hatással van az agyuk fejlődésére, mint a hintázás. Hamarabb fejlődhet a beszéd, az írás- és olvasás készség, ha egy gyerek sokat és rendszeresen mászik. Semmi mást nem kell tennetek, mint építeni egy akadálypályát, ahol különböző módokon kell átjutni. Ez lehet egy lábon ugrálás, pókmászás, rákmászás – a lényeg, hogy másszanak, amennyit csak tudnak.

Ugróiskola

Lakásban is lehet, hogyne lehetne! Ragasztószalag segítségével rajzoljuk fel a pályát, és indulhat is az ugrálás!

Tükörkép

Ez a játék semmilyen hozzávalót nem igényel, de cserébe nagyon jól fejleszti a gyerekek testképét, összehangolja a jobb- és a bal agyféltekét. Annyi az egész, hogy egymással szemben kell állni, és a kezdő játékos kiválasztja valamelyik testrészét ( például a bal térdét ). A vele szemben állónak tükörképként rá kell mutatnia a saját testrészére, ebben az esetben a jobb térdére. Amilyen egyszerű, annyira sokat lehet belőle tanulni!

Mire ezekkel a játékokkal végeztek, újra ki is süt a nap és elkezdhetjük élvezni végre a jó időt – talán egy-két napnál is tovább. Jó szórakozást!

A reggeli titok

Sokakban felmerült már a kérdés: mi a titka azoknak, akiknek gyerekekkel, iskola/ovi időben olyanok a reggelei, mint egy müzli reklám? Tudjátok, ahol anyuka mielőtt mindenki felkel, már lent készíti a reggelit, megjelennek a FELÖLTÖZÖTT, mosolygós gyerekek, leülnek az asztalhoz, jön apuka, szintén nagyon boldogan-a reklámokban annyira örülnek egy-egy hétköznap délelőttnek, de tényleg, máshol a vasárnap sem ilyen. Aztán mindenki szépen megreggelizik, nem öntik ki a narancslevet- aki igen, az nevetve feltörli, nyilván ott ennek is örülnek- nem ül senki morcosan, nem veszekszik senki senkivel . Aztán ha vége az evésnek,anyuka mosolyogva a kezükbe nyomja az uzsonnát-amire senki fujjog, mondván, hogy ezt úgysem eszi meg- és könnyes szemmel integet az ajtóból utánuk, hiszen már előre hiányoznak.

Biztosan naiv dolog, de a fent leírtakat tényleg van, aki elhitte egyszer, és így képzelte majd a saját családos hétköznap reggeleit. Senki nem gondolta, hogy amikor majd odajutsz, hogy te indítasz el egy vagy több kisgyereket az adott intézményekbe, ez nem így lesz. (Tudjuk, van akinél így van, az legyen kedves és majd ossza meg ezt a titkot velünk, őszintén érdekelnek trükkök, praktikák, bármi)

Eleve ott megdől az egész képzeletbeli mutatvány, hogy gyakorlatilag lehetetlen felkelni a gyerekek előtt. Megpróbálod, beállítod az órát fél órával előbbre, hogy nyugodtan ihass egy kávét. Itt felmerül a következő kérdés, hogy hogyan nem kel fel rajtad kívül senki az ébresztőre? Sokan már itt elbuknak, és akkor nem elég, hogy lőttek a nyugis kávézásnak, a tudat is veled lesz egész nap, hogy miattad hajnalban keltek a srácok és emiatt még fáradtabbak lesznek. De tegyük fel, hogy sikerül mégis egyedül, csendben felkelned, kiosonnod, még talán odáig is eljutsz, hogy elkészíted a kávét- akiknek sikerül, hogyan?? A kávéfőző a gyerekek mellett a leghangosabb dolog a házban, hogy ugorja valaki ezt az akadályt is meg? Végül, ha ez is megvan, innentől az a nap már igazából egy sikertörténet.

Csak sajnos általában ez nem így néz ki. Mindenki egyszerre kel, aztán mindenki egyszerre lesz valamiért nyűgös, és valami már nagyon korán félremegy, aminek nem kellene. Egy ördögi kör lesz az egész, amiből nehéz kikeveredni. A gyerekek összevesznek, te erre ébredsz, rájuk szólsz, megsértődnek – és mindez fogmosás előtt. Aztán ok, hagyod még őket játszani, addig talán el tudsz készülni, de rájössz, hogy valójában már a reggelinél kéne tartanotok, ha mindenki mindenhova időben oda szeretne érni. Sóhajtasz és lemondasz arról, hogy te időben odaérj, ahova kellene, hiszen hacsak nem nagyon muszáj, nem akarsz kisgyerekeket sürgetni, elvégre hadd készüljenek a maguk tempójában. Tíz perccel később rájössz, hogy a maguk tempója nem lesz mégsem jó.

Végighallgatod a sírást, amiért vagy olyan gonosz, hogy MÁR MEGINT meg kell fésülködni – ez mondjuk inkább a kislányokra igaz, de van tudjuk, hogy van olyan fiús család is, akinek ez ismerős probléma. Mint minden reggel, egy ponton elgondolkodsz, hogy levágod a haját és azzal megoldódna ez is. Végre mindenki felöltözve, megfésülködve leül az asztalhoz, ahol jön a következő probléma: a kisebb gyerek ránézett a nagyra, aki ezt nem akarja. Mindeközben a kávéd még sehol. Egyre feszültebb vagy, mert ébredés óta csak a hiszti megy és úgy érzed, ez valami furcsa csapda, amiből fogalmad sincs, hogyan fogsz kijutni.

És akkor hirtelen rájössz (a szerencsés napokon). Ha te képes vagy nagy levegőt venni, elnevetni magad, a dolgok hirtelen akár meg is oldódhatnak. Csak ez nehéz, nagyon nehéz abban az idegállapotban, tudjuk. De érdemes megpróbálni. Ha sikerül, utána nem azzal fog telni a napod, hogy magadat ostorozod, amiért megint nem sikerült úgy elindulni, mint egy normális, épeszű család. Akkor nem fogod úgy érezni, hogy csődöt mondtál – aznap is. Akkor nem lesz lelkiismeretfurdalásod egészen addig, még újra nem találkozol a gyerekekkel. Van, amikor ez nem megy, nem is egyszer. De ha próbálkozol, azzal már előrébb leszel, és mindig jusson eszedbe, hogy a müzli reklám – az csak mese. Talán ez a titok.

Háziállat? Háziállat!

Valószínű kevés olyan család van, ahol, ha meglátnak a gyerekek egy kutyát, macskát, papagájt, nem kezdik el rögtön kérlelni a szüleiket, hogy hadd legyen nekik is.

Sokaknak persze van is otthon állatuk, de nem egy szülőt elég sokat kell győzködni addig, még beadja a derekát. Megpróbáltuk összeszedni az okokat, hogy miért is jó, ha egy kisgyerek háziállattal nő fel, mik a nehézségek, mikre érdemes odafigyelni.

Azokban a családokban, ahol a házi kedvenc – legyen az kutya, macska, tengerimalac, bármi – már a gyerekek születése előtt megvan, talán egy kicsit könnyebb, az egy kész helyzet, mindenkinek teljesen természetes az állat jelenléte.

De mi a helyzet azokkal, akiknél a gyerekek könyörögnek hónapokon keresztül pl. egy kutyáért?

Ilyenkor a szülőnek elég sok mindent kell mérlegelnie. Sokan úgy gondolják, bőven elég a gyerekeket nevelni, nem hiányzik még valaki, aki nem szobatiszta, akit iskolába kell hordani, aki először egyáltalán nem fogad szót, és akit minden nap sétáltatni, gondozni kell, nem lehet szabadságra menni mellőle.

Általában 10-ből 10 házban fogadkoznak ilyenkor a gyerekek, hogy ők „ minden nap elviszik majd sétálni ”, „minden nap kitakarítják a helyét”, „ minden nap foglalkoznak vele „… Egy darabig ez egyébként igaz is szokott lenni, ideális esetben akár pár hétig is kitart a lelkesedés – aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy megint te kelsz hajnalban sétáltatni a kutyát, megint te tisztítod a nyuszi helyét, és megint te raksz rendet, miután a kis kedvenc szétszedte a kertet.

De mindezek mellett szépen lassan arra is rájön az ember, hogy mennyi mindent adnak nekünk ezek a kisebb vagy nagyobb állatok.

Nem elég, hogy aranyosak – főleg kölyökként, nem sok kedvesebb lény van egy pici kölyökkutyánál – rengeteg dolgot tanítanak ösztönösen a gyerekeknek.

Ami talán az egyik legfontosabb lehet, az a felelősség, amit először tapasztalhat meg a kisgyerek. Látni fogja, nincs olyan, hogy „majd holnap megetetem”, „majd holnap megsétáltatom” – minden nap ott kell lenni és gondoskodni az állatról. Erre emlékeztetni kell akkor is, amikor néha szabadnapot tart. El lehet nekik magyarázni, hogy a kutya ( vagy  bármilyen állat ) tartás kötelezettségekkel jár, és az állat barátságát, szeretetét is ki kell érdemelni.

Azok a gyerekek, akik kutyával nőnek fel, bizonyítottan ritkábban szenvednek bármilyen allergiától, az immunrendszerüket is erősíti a folyamatos együttlét. Emellett pedig a rendszeres testmozgás is az életünk része lesz, hiszen például egy kutyát minden nap el kell vinni sétálni. Ez akkor sem árt, ha egyébként kertes házban lakik valaki.

Azzal, hogy rájuk, ránk van bízva egy másik érző lény, a gyerekek érzelmi intelligenciája is nőni fog. Megtanulják, hogyan helyezzenek magukon kívül mást előtérbe – például, ha mesenézés, játék helyett almot kell takarítani, etetni, itatni kell – így hamar megismerhetik az érzést, amit a másokról való gondoskodás vált ki. Ezzel büszkék lesznek magukra, nő az önbizalmuk, fejlődik a pozitív önértékelésük.

Képzeljétek csak el, ahogy a kutyátok a kisbaba mellett van annak a legelső percétől kezdve. Egészen biztos, hogy – természetesen a szelíd, gyerekbarát állatokra gondolunk elsősorban – ösztönösen védeni fogja, ha csak teheti, ott lesz mellette. Célszerű egyébként akkor, ha a háziállatunk szó szerint házi, és bent él velünk, olyan takarókat, szőnyegeket – főleg játszószőnyeget, amin már az egészen kicsi babák is elnézelődnek – választani, amiket könnyen lehet tisztítani, nem tapad rá minden egyes apró szőrszál.

Persze ezek, amiket itt felsoroltunk, eltörpülnek az egyszerű tény mellett, hogy egy kutya, vagy akármelyik más háziállat olyan feltétel nélküli szeretettel vesz minket és a gyerekeinket körül, amit más talán nem is képes adni. ( Itt azért így zárójelben megjegyezzük, hogy azért nem az összes kis házi kedvencre lehet ez igaz, nem egy helyen láttunk már pókot, hüllőt a szobában, és egyiknél sem éreztük azt a hatalmas ragaszkodást a gazdája felé.. Szóljatok, ha tévedünk. ☺ )

Paolo Mancini, Luca de Leone: Óvd a bolygót!

Tudjátok, mennyire szívügyünk a környezetvédelem, és minden, ami ezzel kapcsolatos, mi is mindent megteszünk, hogy csak természetes anyagokat használjunk a termékeinknél. Nemrég jelent meg az Óvd a bolygót! sorozat, aminek eddig négy része kapható: Szemét, Papír, Víz és a Műanyag alcímekkel. Nagyon jól válaszolja meg a gyerekek kérdéseit ezekben a témákban, biztos, hogy az elolvasásuk után sok kis taggal majd a környezetvédők köre!

Magali Le Huche: Pepe 

Másik nagy kedvencünk, ami szintén a kisebbeknek szól, ismét egy sorozat, a Pepe könyvek. Elsőre ijesztőnek tűnhetnek, mert mindegyik zenél – de ez ne tartson vissza senkit, nem azok közé a játékok közé tartoznak, amiket miután megkapunk, igyekszünk a legmélyebb fiók legmélyebb részére száműzni, hanem tényleg nagyon szórakoztatóak és nem utolsó sorban rengeteget lehet belőlük tanulni. Pepe megismerteti a gyerekeket Mozarttal, Vivaldival, afrikai zenével, az operával, és még sorolhatnánk a kalandjait. Utazáshoz is szuper, mert mindegyik könyv több zenei részt is tartalmaz – amiket azért nem ígérjük, hogy egy hosszabb úton nem fogtok enyhén megunni, de amég a gyerekek békében utaznak, ez belefér, nem?

Fedezd fel! Óceán

A tengerek, óceánok nagyok, ismeretlenek. Sok kisgyerek amikor először találkozik velük, megijed, ami nem is csoda, hullámzik, hűvösebb, mint amihez addig szokott, és nem tudják, mi van alattuk. Ebben segíthetünk nekik, ha utazás előtt együtt átolvassuk a Fedezd fel! sorozat óceánokról szóló részét.  Rengeteg mindent megtudhatnak belőle a tengeri élővilágról, a meseszerű állatokról, és így a félelem helyett egy nagy adag kíváncsisággal fognak talán belépni a vízbe. Ha pedig esetleg a dzsungelbe készülnétek – ami azért ritkább, mint a tengerpartra, de azért reméljük sokatokkal megtörténik… –, akkor ajánljuk a sorozat második részét, ami a trópusi erdőkhöz fogja meghozni a kedveteket!

Dániel András: Tengerre, kuflik!

Mi két féle embert ismerünk: akik szeretik a kuflikat, és akiket a hideg ráz már a gondolatuktól is. Szerencsére többen vannak az első csoportban, nem egy felnőtt ismerősünk is jókat mosolyog Dániel András figuráin. Ebben a kötetben a kuflik a tengerre indulnak, de nem biztos, hogy meg is érkeznek… Ami biztos, hogy megtanítják nekünk, a képzeletünk segítségével bármilyen kisebb kalandot óriásivá varázsolhatunk!

Ann Brashares: Négyen egy gatyában

Utolsó ajánlónk kicsit nagyobbaknak, inkább a kamaszoknak szól, akik már remekül el vannak egy jó könyvvel magukban is – igen, ez is eljön majd, nem mindig nekünk kell majd századszor is elolvasni Boribon, a kuflik, vagy bárki más kalandjait! Biztosan sokan emlékeztek a négy barátnő történetére, akik a varázserővel bíró nadrágjuk segítségével vészelnek át kisebb-nagyobb kalandokat, megoldhatatlannak tűnő helyzeteket. Sírós-nevetős történet, amit nehezen lehet letenni, de a jó hír az, hogy több része is van, több nyáron át is követhetjük a lányok izgalmas, vidám, néha keserédes életét.

+ 1 Miért voltak a dínóknak olyan nagy fogaik?

Nem tudjuk kihagyni a felsorolásból a Magyarázd el nekem… sorozat dínókról szóló részét, ami nagy segítség azoknak a szülőknek, akiknek minden nap millió kérdéssel kell szembenézniük, és nem mindig van a nyelvükön a válasz. Ha nektek is ismerős ez a helyzet, ha kíváncsiak a gyerekeitek ( ami az egyik legjobb dolog, ami velük történhet, ezt ne felejtsétek el! ),  és mindenre választ keresnek, akkor nézzétek meg ezt a könyvet, és jussunk eszetekbe, amikor bezsebelitek az elismerést, miszerint ti mindent tudtok…

Mikor érünk oda?

Gyerekekkel utazni öröm… Vagy talán pontosabb, ha azt mondjuk, gyerekekkel megérkezni bárhova öröm. Mindegy, hogy fél órás, vagy hat órás út van mögöttetek, a fenti kérdés nagyjából ötvenszer hangzik el onnan, hogy beindítjátok az autót, odáig, hogy leparkoltok. Ha szerencsések vagytok, és a ti gyerekeitek egy utazás nagy részében alszanak, esetleg csöndben eszegetnek – akkor jó nektek. Ha nem, akkor elmeséljük, mi miket találtunk ki azért, hogy ne idegösszeroppanással kezdődjön a nyaralásunk.

Sokan esküsznek az éjszakai utazásra, mert akkor az idő nagy részében alszanak a gyerekek. Csak az a baj, hogy mi is. Legalábbis az, aki az anyósülésen utazik, a sofőr remélhetőleg azért nem fog. Az biztos, hogy az egyik legcsöndesebb módja az utazásnak, de az is, hogy az egyik legfárasztóbb. Ha mind a kettő felnőtt fent van, hogy szórakoztassák egymást, megérkezéskor nehéz lesz eldönteni, ki megy majd kevésbé szívesen az első fürdésre a kicsikkel… De vannak rutinos éjjeli indulók, ahol a sofőr, ha alszik pár órát az út előtt, simán elvezet bárhova. Csak ezt kevesen vállalják be, pedig, ha belegondolunk, nem csak nyugodt utat, hanem előbbi érkezést, tehát plusz napot is nyerünk vele, szóval érdemes megfontolni.

Ha a nappali utazás mellett döntünk, a legtöbbeknek a sok finomság bekészítése szokott beválni. Egy-egy zacskó kölesgolyóval békés órákat lehet nyerni, a néha felbukkanó extra édességekkel, amiket amúgy egy átlagos hétköznap ritkábban kapnak, elejét lehet venni egy kezdődő kiborulásnak. Ennek egy hátránya lehet, ami nem is kicsi: vannak gyerekek, akiknek a gyomra nem bírja az utazást. És ezek a gyerekek nyilván ugyanúgy megörülnek az utazós rágcsálnivalóknak, csak sajnos általában utána jön az utazás legizgalmasabb része, ami úgy kezdődik, hogy valaki megszólal hátul, miszerint nem érzi jól magát. ( Jó esetben. Rosszabb esetben nem szól… a többit pedig mindenkinek a fantáziájára bízzuk. )

Többen mesélték mostanában, hogy kezdik elhagyni a hajnali szendvics csomagolásokat, megunták a pár óra után már egyre kevésbé étvágygerjesztő szalámi illatot az autóban, és rászoktak arra, hogy ha éhesek, megállnak valahol enni. Manapság már a benzinkutakon sem – csak – a végtelenül száraz, állott szendvicseket lehet kapni, egyre több helyen van rendes étterem. Van, akinek jobban esik az egész napos majszolás helyett egy meleg húsleves valahol félúton. Kipróbáltuk, és nekünk legalábbis bevált. Összességében pedig nem jöttünk ki sokkal rosszabbul anyagilag sem, mint ha előző nap elmentünk volna nagybevásárlásra az úti ennivalókhoz. Ami viszont mindig legyünk nálunk sok, mert az tényleg kellemetlen, ha nincs elég, az az innivaló. Annyi vizet készítsünk be, amennyit csak tudunk, akkor is, ha ebből egyenesen következik az, hogy cserébe párszor meg kell állnunk mosdót keresni.

A másik, amivel elkerülhető az autós rosszullét, ha édesség helyett más apróságokat készítünk be meglepetésnek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy-egy kis figura, mini társas, vagy egyéb „kincsek” újabb nyugodt órákat / perceket jelenthetnek. A gyerekek utána boldogan játszanak az új szerzeménnyel, mi pedig szusszanhatunk. Ennek egy egyszerűbb, költségkímélőbb változata – ami az egyik nagy kedvencünk – az, hogy utazás előtt otthon körbe nézünk, és előveszünk olyan ( szándékosan vagy véletlenül ) eldugott játékokat, amikről nagyjából már el is feledkeztek a gyerekek. Elég nagy szokott lenni az öröm, amikor újra találkoznak velük!

Akkor is nagy az öröm az autóban, legalábbis hátul, amikor megszólalnak a kedvenc mesék, zenék. Biztosan van köztetek olyan, aki akkor volt kisgyerek, amikor a – méltán népszerű – Hupikék Törpikék slágerek megjelentek. Megvan, ugye? Az is előttetek van, hogyan rándultak össze a szüleitek a kocsiban, amikor negyedszer kértétek azt, hogy „Hókuszpók nem ver át, megvívjuk a nagy csatát?” ( Valószínűleg ők ezen a ponton kezdték egymástól kérdezgetni, mikor is értek oda. )

Ha most elmosolyodtatok ezen, és meghallgatjátok a gyerekeitekkel, talán akkora sikere lesz, hogy az egészet újra átélhetitek a következő utazás alkalmával, utána pedig hívjátok fel a szüleiteket és köszönjétek meg a türelmüket.

Zenék mellett már nagyon szuper meséket is lehet bármikor hallgatni, érdemes az út előtti napokban egy listát összeállítani, akár a gyerekekkel. Az is a nyaralás része végülis, ha kitaláljuk, hogyan szórakozzunk az úton.

A végére pedig azt hagytuk, ami az egyik legkedvesebb, legszórakoztatóbb lehet egy autóúton. Beszélgessünk. Játszunk velük. Nem muszáj nyűgként megélni az utazásokat, ha meg tudjuk oldani, hogy viszonylag nyugodtan, kapkodás nélkül induljunk, egy egészen jó napunk is lehet együtt. Ha van alkalom, amikor mindenki ráér, amikor mindenki oda tud figyelni, ez az. Odafelé mesélhetünk arról, mit várunk a legjobban, visszafelé pedig arról, mi az, ami miatt megérte egy nap százszor is válaszolni arra, hogy „mikor érünk oda??”…

Akinek úgymond „ jó evő „ a gyereke, az nem sejti, mekkora mázlija van, mennyivel nyugodtabbak az étkezései, mint a „ rossz evő „ családoknál. Persze, ki számít jónak és ki rossznak, ugye… Az a jó, aki békében végigeszik egy nyolcfogásos ínyenc menüsort szó nélkül, boldogan? Vagy szimplán az, aki nem problémázik minden falat előtt?

Az ideális az, ha egy gyerek szívesen eszik. Biztosan láttatok már olyan kisgyereket, aki képes olyan undorral nézni az előtte lévő ételt, hogy attól mindenki másnak is elmegy az étvágya. Ez persze rossz a szülőnek, de neki még rosszabb lehet.

Egy gyerek akkor eszik szívesen, ha éhes. Milyen egyszerűen hangzik… És akkor, ha szereti is az adott ennivalót. De mi a helyzet akkor, ha összesen háromfajta olyan étel létezik, amit egyáltalán hajlandó a szájába venni? Ha nem lehet a kifli-rántotthús-bolognai szentháromságon túllépni?

Erre már sokan sokféleképpen megállapították, hogy hát egy gyerek sem halt még bele, ha csak ezeket ette. Persze, az igaz, de nem gondoljuk, hogy hosszútávon sokat használt a gyomrának, egészségének egy ilyen étrend. Ráadásul manapság annyi olyan összetevő van az ételekben, amiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott, hogy az egy külön posztot érdemelne. Úgyhogy mindenképpen érdemes minél több rostot, vitamint a gyerekekbe varázsolni – vagy legalábbis minimálisan egészséges ételeket.

Egy nagyon jó trükk, és most már rengeteg ilyen recept elérhető, ha megpróbáljuk az amúgy szeretett ételt gyümölcs, zöldség hozzáadásával megfőzni. Ez lehet palacsinta reszelt almával, banánnal, vagy akár brownie céklával, cukkinivel.

De egy pillanatra térjünk vissza arra, amint fent írtunk, hogy egy gyerek akkor eszik, ha éhes. Sok helyen megfigyelhető, hogy a gyerekek gyakorlatilag egész nap esznek. Reggeli, aztán tízórai, majd egy kis gyümölcs – aztán mindenki morog, amikor ezután délben csak piszkálják az ételt. Egyszerűen nem éhesek.

Eddig a legjobb, ami nálunk is bevált, az volt, hogy reggeli után csak gyümölcsöt kaptak tízóraira. Pont annyit, amennyivel nem farkaséhesen várták az ebédet, de már azért kívántak dél körül valami rendes ételt. Ilyenkor sokkal ritkább a fintorgás, a nem-szeretem-meg-sem-kóstolom mantrázása. Délután ugyanez van, ha valaki végig nassolja a napot, nem fog vacsorázni, legalábbis nem jóízűen.

A másik, hogy igenis mindent meg kell kóstolni. Nem muszáj megenni, ha nem ízlik, de az ismeretlen ízeket, ételeket meg kell kóstolni. Anélkül honnan tudja bárki, mit szeret, ugye. Nem egyszer előfordult – errefelé legutóbb például a sütőtök krémlevesnél –, hogy nagy nehezen egy hangyányi adagot kivettek belőle, és utána láss csodát, rájöttek, hogy ez valójában isteni. Azóta pedig a kedvenc. Tukmálással mi még soha nem jutottunk előrébb, abban pedig pláne nem hiszünk, hogy parancsra ( „addig innen fel nem állsz, még nem üres a tányérod! „ ) lehet jóízűen enni.

A legjobb tanács, amit eddig hallottunk, és amit mi is adhatunk, az, hogy ha válogatós ( „rossz evő”… ) a gyerekünk, tegyük fel magunknak a kérdést : mi mindent megtettünk és megteszünk azért, hogy ez ne így legyen? Olyan példát mutatunk, ami ahhoz vezet, hogy szívesen egyen? Megadjuk a módját az étkezéseknek, vagy mi is sokszor csak bekapunk valamit rohanás közben? Változatosan eszünk, vagy mindig ugyanazt?

Nem kell minden egyes vacsorát hatalmas élménnyé varázsolni, ez nem elvárható, de ha megszokják a gyerekek az evés közbeni jó hangulatot, amikor csak rájuk és egymásra figyelünk, talán szívesebben ülnek majd az asztalhoz. Nem véletlen, hogy a gyerekek nagy része az oviban, iskolában nagyobb étvággyal eszik, mint otthon, ott egy nagy közös program az egész ( és amúgy is, mindenki vallja be nyugodtan, hogy hány menzás étel volt tényleg sokkal jobb az otthoninál… ami egy hatalmas rejtély, ha belegondolunk, de attól még így volt )

Persze tudjuk, van, aki mindennek, amit leírtunk, megfelel, de valamiért mégsem sikerül megszerettetni az ételeket a gyerekükkel. Annak csak kitartást tudunk kívánni, és azt üzenjük, hogy lesz ez sokkal jobb is… ☺

Tudjátok, látjátok, hogy szeretjük a színeket, mintákat. Fontosnak tartjuk, hogy az is megtalálja a neki való hintát vagy kiegészítőt, aki inkább a halványat, a pasztellt kedveli, és az is, aki a feltűnőbb, élénkebb mintákat. De azt tudtátok, hogy azon kívül, melyik mennyire szép, hogyan befolyásolják a színek a hangulatainkat, a mentális állapotunkat? 

Azt, hogy a színek hatással vannak az emberek lelkiállapotára, már az ókori Egyiptomban is felismerték, és elkezdték gyógyító céllal használni őket. Az alternatív gyógyászatban a fény- és színterápiát a mai napig használják, hatását azzal magyarázzák, hogy mivel minden szín egy rezgés, frekvencia része, ezért befolyásolni tudja a testünk energiáit is.

Sok mindenen múlhat, melyik színt szeretjük, és melyiktől ráz a hideg, ha csak ránézünk. Mi most csak általánosságban szeretnénk pár színről mesélni nektek egy-két érdekességet, hogy mire figyeljetek, ha a gyerekeket körülvevő árnyalatokat készültök éppen kiválasztani. Érdemes nem csak egy színre koncentrálni, inkább ötvözzük őket, hideget a meleggel – például remekül néz ki a kék-sárga, vagy a piros-zöld, mind olyan kombináció, ami biztosan pozitív hatással lesz a kicsikre!

Rózsaszín

A lányszobák nagy kedvence, nekünk is a szívünk csücske a halvány rózsaszín hintánk. Nem mindegy, hogy az erősebb, vagy a visszafogottabb árnyalatát választjuk, a halvány rózsaszín ugyanis kellemesen megnyugtat, ellazít. Ezzel ellentétben az intenzívebb – hasonlóan a piroshoz – inkább emeli a vérnyomást, egy izgalmas szín, magas energiaszinttel, cselekvésre ösztönöz.

Kék

Hideg szín, de ennek ellenére a rózsaszínhez hasonlóan békét, nyugalmat áraszt, nem véletlenül használják nagyon gyakran a hálószobákban is. Jó közérzetet teremt, stressz csökkentő hatása is van. Ezek mellett azonban figyeljünk arra, hogy étvágycsökkentőként is hathat, és ami a legzavaróbb lehet benne, hogy állítólag a szúnyogok is szívesebben mennek bármihez, aminek kék színe van.

Sárga

A fény, az optimizmus, a remény színe. Szórakozást, játékosságot kínál, és amiért mi főleg szeretjük használni: a motorikus képességek fejlődéséhez nagyban hozzájárul, pozitívan hat az idegrendszerre. Nem ajánlott azonban csak és kizárólag sárgát használni például egy szobában, mert nagy mennyiségben szorongást, idegességet, türelmetlenséget is okozhat, ami egy felnőttnél sem szerencsés, hát még egy kisgyereknél…

Ahogy fentebb írtuk, érdemes például kékkel keverni.

Zöld

A zöld szín maga a természet, ezért nem csoda, hogy önmagában képes harmóniát teremteni. Biztonságot, önállóságot jelenthet, mint általában a föld színek. A sötétebb árnyalatai inkább anyagi dolgokhoz, tekintélyhez kapcsolódnak, a világosabbak pedig a frissességet, az újjászületést szimbolizálják. Ahogy azonban a sárgánál, itt sem szabad túlzásba vinni a használatát, mert nem kevés negatív érzést is kiválthat, például féltékenységet, önzést.

Piros

A legextrováltabb, intenzívebb szín a skálán, vonzza a figyelmet és erős érzelmekkel társul – úgy is, mint szerelem, szeretet, izgalom, harag. Több pozitív hatása lehet az egészségre, testire, lelkire egyaránt, mert motivál, megtölt engergiával, kreativitásra ösztönöz, de mellette képes fejfájást okozni, és nem ajánlott az érzelmileg nem teljesen stabil embereknek sem a piros túlzott használata.

Mint mindenben, a színek használatánál is érdemes a mértékletességre törekedni, a túl sok szín, túl sok minta csak túlstimuláláshoz vezet. Mi is próbáljuk megteremteni az egyensúlyt a merész, intenzívebb és a visszafogott, halvány színek között, hogy a babák, kisgyerekek mindig békében és biztonságban érezzék magukat akár a hintákban, akár a kiegészítők mellett. Nem biztos, hogy egy nehezebben evő kisbaba a rózsaszín hintától varázsütésre dupla adagot kezd majd mindenből enni, és az sem, hogy a folyamatos éjszakai ébredésekre a szoba teljes átfestése a válasz – de átgondolni talán érdemes, egészen meglepő összefüggéseket is megfigyelhetünk, próbáljátok ki!

Annyi mindenről meséltünk itt nektek az utóbbi évben, de az, hogy kik is vagyunk, honnan, hogyan jött az ADAMO, eddig kimaradt. Tudtátok például, kiről neveztük el a márkát? Mióta léteznek a mienkhez hasonló hinták? Hallottatok már a legújabb terveinkről? Ha nem, akkor olvassatok tovább!

Hintázni mindenki szeret…

Aki az ADAMO-t megálmodta, nem tartja magát feltalálónak – pedig méltó lenne erre a címre, de ő nem is igazán szereti, ha így hívják. A neve Németh Ádám, és a kisfiának szeretett volna egy kényelmes, biztonságos hintát készíteni. Róla is nevezte el a márkát, ő is Ádám.

Az elején saját bevallása szerint, fogalma sem volt, mit alkotott. Egy idő után azonban híre ment a hintának, miután látták náluk a prototípust. Nagyon hamar felmerült az igény, hogy ez a hasznos, közben pedig szórakoztató termék minél több család számára elérhető legyen. Ezek után kezdték más szemmel nézni a hintát, megkezdődtek a tesztelések, a gyártás. Először csak az ismeretségi körben forgalmazták, barátoknak készítettek, később ismerősök ismerőseinek – ahogy telt az idő, egyre többen keresték meg őket azzal, hogy bölcsőhintát szeretnének a kisbabájuknak.

Hasonló hintát már az 1800-as évek elején is használtak, és később is készítettek édesapák saját kezűleg gyermeküknek az élmény megéléséhez, illetve szegényebb családok a bölcső helyettesítésére. Ezeknek a továbbfejlesztett változata, korszerűsítése lett az ADAMO hinta.

Egy idő után elkezdtek sorra jönni a pozitív visszajelzések. Több szakember is felhívta az hintát használó családok figyelmét arra, hogy hála a termék szabásának, illetve a mindenoldalbeli mozgásának, nagyon jól fejleszti a babák kéz- és szemkoordinációját, egyensúlyérzékét. Ennek az információnak a hatására kezdődött el szakemberek, szülők segítségével a hinta formájának kialakítása.

Ádám és felesége 2005-ben alapította a céget, és mindkettőjük egybehangzó véleménye szerint minden perc, amit a munkájukkal töltenek, valódi élmény. Élvezik a kreatív, inspiráló környezetet, a folyamatos megújulást, a rengeteg pozitív visszajelzést – és nem utolsó sorban azt, hogy sok fejlesztésre szoruló kisgyereknek jelentett valódi segítséget a hinta. A nagy sikerének köszönhetően a cég mára egy sikeres, nemzetközileg elismert vállalkozássá nőtte ki magát.

Nagy büszkeséggel tölti el őket, hogy az Adamo név már egy Brand lett, így a hintákat nem csak Magyarországon, hanem a világ minden táján ismerik, keresik és használják!

Előző posztunkban meséltünk cégünk múltjáról, most szeretnénk egy kicsit jobban a jelenbe és a jövőbe is beengedni benneteket. Merre járunk a világban, merre tervezünk terjeszkedni… Annyi minden áll mögöttünk, előttünk, csupa – legalábbis számunkra, de reméljük egy-kettő nektek is – izgalmas dolog.

Az Adamo cég napjainkban egy dinamikusan fejlődő vállalkozás, ami nem is csoda, tekintve, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek a folyamatos fejlesztésekre, amit a legjobb szakemberek bevonásásával igyekeznek elérni.

Évi fejlődése 10%, hála a folyamatos internetes jelenlétnek, és az ezzel párhuzamosan bővülő vevői körnek. A weboldalon a világ minden tájáról fogadják a megrendeléseket, jelenleg hat külföldi, és 60 magyarországi viszonteladó partnerük van. Az elmúlt évben megközelítőleg 8.000 db hintát értékesítettek.

Ami kiemelkedő fontosságú a cég vezetőinek, az a szülőkkel való állandó, személyes kapcsolattartás. Ezt a folyamatosan rendelkezésre álló ügyfélszolgálattal szeretnék biztosítani, ahol minden felmerülő kérdésre, problémára igyekeznek választ és megoldást találni.

2018-ban elindult az Adamo-mami blog, ahol a mindennapi dolgaikba nyújtanak betekintést, lehetőséget nyújtva ezzel a közvetlen kommunikációra a családokkal.

A másik fontos találkozási pontok a kiállítások, Magyarországon és külföldön egyaránt. Itt személyesen is kapcsolatba tudnak kerülni a szülőkkel és a leendő Adamo-babák is kipróbálhatják a termékeket, illetve azok a családok, akik már használják a hintákat, itt megoszthatják a tapasztalataikat, nagyban segítve ezzel a közös munkát.

Az idei év egyik fő eseménye augusztusban volt, lehetőség adódott egy koppenhágai bemutatkozásra a CIFF Kids szervezésében. Ez Észak-Európa legrégebben működő vására, évente kétszer rendezik meg, egyik fő célja az ott lévők folyamatos inspirálása, nagy hangsúlyt fektetve a minőségre. Nagyon nagy büszkeség volt, hogy az ADAMO is meglehetősen nagy népszerűségnek örvendhetett a skandináv látogatók körében is.

A vállalkozás folyamatos fejlődése nagyban köszönhető a stabil pénzügyi háttérnek, a gyors, pontos és korrekt munkavégzésnek, a jó kapcsolattartásnak és a vevői kör folyamatos bővülésének.

Munkavállalóik nagyban hozzájárulnak a cég sikeréhez, tőlük a legnagyobb – és talán egyetlen – elvárás a magas minőségű munkavégzés és a precizitás.

Nagyon nagy örömmel tölti el a két vezetőt, hogy sok-sok gyermeket ajándékozhattak eddig is meg a hintázás csodás élményével, és – nem is annyira titkos – vágyuk, hogy gyermekeik, Ádám és Anna is ekkora örömüket leljék benne, ha majd tovább viszik vállalkozást.

A rengeteg tesztelés, hozzáértők bevonása a folyamatokba, a vélemények meghallgatása vezetett el oda, hogy most, 17 évvel az első hinta elkészítése után elmondhatják, ebben az évben – remélhetőleg még ősszel! – bemutatkozik majd az ADAMO legújabb, legkorszerűbb fejlesztésű hintája.

Amikor megszületik a kisbaba, az első perctől fogva bármit is csinál, az tökéletes. Sőt, tennie sem kell semmit, elég, ha csak van. Aztán amikor elkezd „csinálni” dolgokat – úgy is, mint felemeli a kezét, lábát, integet, – érkeznek is a jóslatok, hogy majd akkor mi lesz ez alapján belőle. Erősen rugdos? Egészen biztosan focista lesz. Szereti a labdát ide-oda dobálni? Kosaras, mi más. Könyveket pakol egymásra? A kis tudós, a jövő nagy professzora. Hosszú ujjacskái vannak? Kezdhetünk spórolni a zongorára.

Mindenki egy boldog felnőttkort képzel el a gyerekének, és igyekszik is a legjobb tudása szerint afelé terelgetni. De mi számít a legjobb tudásunknak? Elég, ha jót akarunk, ezzel bármit meg lehet magyarázni? A világ folyamatosan, és egyre gyorsabban változik, lehet, hogy amit ma a legjobbnak hiszünk, holnapra már lejárt dolog lesz. Sarkítunk, persze, de azért van benne igazság.

Annak idején – nem is annyira régen, a mostani kisgyerekes szülők generációja is ide tartozik – egyszerű volt a képlet: főiskolára, egyetemre megyünk és kész. Ha valaki „sokra” akarta vinni, elment (vagy elküldték a szülei) a jogi egyetemre, orvosira, közgázra. Aki szerette az idegen nyelveket, elment a bölcsészkarra. Aki szeretett filozofálgatni, az is. Félreértés ne essék, egyiket sem tartjuk többre a másiknál, csak akkor volt egy séma, ki mi szerint választott. (Általában.)

A legbátrabbak (a „rossz tanulók”) azok voltak, akik ki merték mondani: nem tudom, mi szeretnék lenni, várok, talán előbb-utóbb kitalálom. Addig is vagy elutaztak külföldre, vagy elkezdtek dolgozni. Sokan munka közben jöttek rá, mit is szeretnének később csinálni, őket volt, aki csendben irigyelte, volt, aki mélységesen sajnálta, amiért kimaradt a híres egyetemi életből.

Igazából ahogy egy óvodásnál sem elvárható, hogy tudja, mi lesz, ha nagy lesz, egy 18 évestől sem feltétlenül az. Vannak, akik tényleg születésüktől fogva tudják, hogy egyszer állatorvosok, tanárok lesznek, és végül sikerül is, de ez a ritkább. Pláne manapság, amikor annyival több foglalkozás, munka közül lehet választani, lassan tényleg bárkiből lehet bármi, akár papír, néha hozzáértés nélkül is.

A titok talán az lenne, hogy érdemes odafigyelni, tényleg megismerni a gyerekeinket, mi érdekli őket, miben jók. Ha van egy zseniálisan fúró-faragó kisgyerek, akit tökéletesen hidegen hagy az irodalom, vagy a matematika, nem kell feltétlenül különórákra járatni, hogy azért felvegyék az úgynevezett legjobb iskolákba. Nem kell mindenkinek egyetemet végeznie ahhoz, hogy sikeres legyen, sőt. Az egyetem szuper dolog, de csak akkor, ha tényleg érdekel az, amiért ott vagy.

Természetesen nem azt mondjuk, hogy az alapvető ismereteket minden tárgyból ne sajátítsa el valaki, de ha arra koncentrálunk, amiben jó, abban bíztatjuk, és segítjük, akkor lesz annyira magabiztos, hogy azokon a területeken is megállja majd a helyét, amikben esetleg gyengébb.

Mert valamiben mindenki jó. És minél hamarabb felismerjük ezt a gyerekünkben, annál egyszerűbb dolga lesz neki is, nekünk is később. Ha pedig téved, rossz iskolát, foglalkozást választ, ami nem neki való, annyi a dolgunk, hogy mellette vagyunk és biztosítjuk arról, mindig lesz valaki, akihez fordulhatnak tanácsért, vagy csak egy bíztató szóért.

A gyerekek nem kis birkák, akiket terelni kell. Inkább kísérni őket, segíteni, mellettük állni – ha hibázik, megbeszélni, ha elesik, megmutatni, hogyan kell felállni. Ha pedig ügyesek vagyunk, a mi jutalmunk lesz a legjobb: amikor nagy lesz, egy boldog, elégedett felnőtt lesz belőle.

Kinek gyorsan, kinek lassabban, de megint eltelik lassan egy év, mintha tegnap lett volna, hogy halloween party ötletekről meséltünk nektek. Akkor, abban a posztban kihagytunk valamit, ami pedig minden valamirevaló bulinak a lelke: az ételeket. És italokat. Ha pár last-minute ötletre van szükségetek egy hétvégi bulihoz, ne keressetek tovább!

Az elmúlt egy-két évben a halloween partyk egészen megsokasodtak errefelé. Eddig is lehetett a boltokban boszorkányos zászlót, szellemes lufit kapni, de idén egészen elképesztő, nagyon vicces, és nagyon bőséges a kreatív boltok kínálata. Szinte az ember azért tartana bulit, hogy feldíszíthesse velük a házat, olyan jól néznek ki, és annyi minden közül lehet választani.

Ha ti is azok közé tartoztok, akik szeretnek vendégeket fogadni, szórakoztatni, és komolyan veszik, hogy egy halloween bulin minden legyen félelmetes, akkor szeretnénk pár ötletet adni ahhoz, hogy az asztalon lévő finomságok is tükrözzék ezt.

Egyik sem bonyolult recept – sőt… –, de az biztos, hogy főleg a gyerekek sokkal nagyobb lelkesedéssel esznek, isznak majd belőlük, mint bármi másból. Elvégre ki ne akarna pókokkal teli vízből inni… ugye?

1.     Tök-mandarin

A világ egyik legegyszerűbb „receptje”, kiváló lehetőség arra, hogy a buliban egészséges dolgok is kerüljenek az asztalra, utána pedig a gyerekek hasába. Plusz dekorációnak is tökéletes. Ez nem más, mint megtisztított mandarinok, a tetejükön pici zellerrel, és készen is vannak a mini-tökök. Jól néz ki, finom, tele van vitaminnal – ennél többet nem is lehet kívánni egy bulin.

2.     Szellem habcsók

Habcsókot készíteni egyszerűnek tűnik, de viszonylag időigényes, a végén a hosszan tartó szárítás miatt. Először elkészítjük a tojásfehérjéből – 4 db ­– és porcukorból – 20 dkg – álló habcsókot, ami annyit jelent, hogy kemény habbá verjük őket egy csipet sóval, ezután habzsákba töltjük, és kis kupacokat nyomunk a tepsire. 80 fokos előmelegített sütőbe tesszük, és 3 órán keresztül szárítjuk.

Persze ettől még nem lesznek szellemek, ahhoz felolvasztunk egy kocka csokit, és miután kihűltek, szemet és szájat rajzolunk vele a fehér alapra.

Szellemeket egyébként ­– ennél sokkal gyorsabban – úgy is készíthetünk, hogy félbevágunk banánokat, és szintén olvasztott csokiból szemeket teszünk rá. A fenti mandarinhoz hasonlóan ez is egy hangyányival azért egészségesebb party étel, mint a tömény cukor…ugye.

3.     Múmia-hot dog

Felcsíkozunk egy háromszögre vágott leveles tészta darabot, és rátekerjük a virslire, annyira, hogy a tetejénél, ami a feje lesz, picit több helyet hagyunk.  Ha van időnk/kedvünk, tehetünk rá szemet, de így magában is ( sütés után persze ) – egy kevés paradicsomszósszal a tetején – elég vidáman néz ki.

4.     Pók jégkocka

Egy jó pókos koktél? Ennél a „receptnél” sem kell semmi bonyolultra gondolni, semmi más nem kell hozzá, mint pár jól letisztított játék műanyag pók, víz, jégkockatartó – és ennyi. Tegyük a pókokat a jégkockatartóba, öntsünk rá vizet, és mehet a fagyasztóba. Ha pedig készen van, akkor a koktélokba!

5.     Ropi pókháló

Ha már a pókoknál tartunk… Fogjatok 5 szál ropit –annyiszor ennyit, ahány pókhálót szeretnétek – és olvasszatok csokit. A csillag alakban elrendezett ropikra csorgassatok rá körkörösen csokit, és hagyjátok megszilárdulni. Amikor már nem esik szét, készen is van a pókháló!

Reméljük, meghoztuk a kedvetek egy jó kis halloween partyhoz! És ha véletlenül nem ezen a hétvégén ünneplitek, hanem majd csak novemberben, akkor sem fog összedőlni a világ. Mi voltunk már novemberi halloween bulin, és ugyanolyan jól éreztük magunkat, mintha a napján lett volna. Jó mulatást!

Sokszor hallottunk már történeteket arról, hogy egy kisbaba milyen hamar megnyugodott, amikor meghallott olyan zenét, éneket, amit már az anyukája hasában is hallgatott. Kutatások bizonyították, hogy ez tényleg igaz, a zene hatása már születés előtt is érzékelhető. Sőt, egyes tanulmányok szerint, azok a babák, akik a terhesség utolsó heteiben több, mint 70 órányi komolyzenét hallgattak, hat hónapos korukra fejlettebbek voltak, mint azok a kis társaik, akiket nem ért semmilyen zenei inger.

Persze nem ez a legfőbb ok arra, hogy zenét hallgassunk. Nyilván mindenkinek az a célja, hogy egy egészséges, megfelelően fejlődő kisbabája legyen, és ez elérhető Mozart nélkül is, ez szinte biztos. De ha ezzel megkönnyíthetjük a gyerekünk életét, és ezzel a sajátunkat is, akkor miért ne? Ártani nem fog. Lehet, hogy az a dallam, amit legelőször hallott, valahol a tudata mélyén ott lesz egész életében, és lesz, amikor majd nem is tudja, miért érzi nyugodtnak, boldognak magát, ha meghallja.

Nem feltétlenül kell klasszikus zenét sem hallgatnunk, a lényeg, hogy olyan zene legyen, ami ellazít, ami kellemes, vidám érzést kelt bennünk. Nemcsak a babánkban, hanem bennünk, felnőttekben is.

Egy jól kiválasztott számmal csodákat érhetünk el. Itt olyan csodára gondolunk, amikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább a sírást, a nagyobb gyerekek hisztijét, vitáját, és képesek vagyunk ahelyett, hogy bevágnánk magunk mögött az ajtót, inkább egy mindenkinek jó megoldáson gondolkodni. Ez pedig lehet egy olyan dal, zeneszám, amit beteszünk, elkezdünk rá táncolni, ugrálni, akár énekelni – már ha az segít… – és azt vesszük észre, hogy a többiek is követnek. És hirtelen egy nagyon rossz délután nagyon jóvá válik. Felszabadulunk, képesek vagyunk nevetni egymáson és magunkon.

A fenti példa is bizonyítja, hogy a zene feszültséglevezetésnek is tökéletes. Nagyon romantikus családi vígjátékba illő jelenet, tudjuk, de van annál jobb, mint együtt táncolni a nappaliban a kedvenc zenénkre a gyerekünkkel? A legjobb benne pedig az, hogy ilyenkor a kicsik is olyannak látnak minket, ahogy érezzük magunkat: szabadnak, jókedvűnek. Köztudott, hogy könnyebb egy ilyen szülővel élni, mint egy örökké fáradt, morgóssal. Ugye.

Tény, hogy a gyerekek olyan tevékenységek során fejlődnek a legtöbbet, amiben örömüket lelik, ezért van a zenének számukra nem is kis mértékben készség- és személyiségfejlesztő hatása. Emellett pedig a ritmus javítja a koncentrációs képességet, állóképességet.

De ha nem is tudományan nézzük, csak a sima, mindennapi életünk példáit vesszük alapul, gondoljunk bele, csak az ének, a mondóka mennyire jó hatással van egy kisbabára. A sima éneklésre gondolunk, mindenféle hangszeres kíséret nélkül.  A legnagyobb sírás is sokszor abbamarad, ha a baba meghallja a szüleit énekelni – persze van, amikor a döbbenettől némulnak el, főleg a kevésbé muzikális családokban, de végülis az elnémulás a lényeg… A viccet félretéve, az énekléssel kialakul egy meghitt légkör, ahol sokkal szorosabban kapcsolódik egymáshoz a szülő és a kisgyerek.

A zene öröm. Erre figyeljünk, hogy soha ne feladat legyen, hanem játék, szórakozás, amibe a kicsik, ha kedvük van, bekapcsolódnak, ha nincs, akkor csak nézik, hallgatják, mi történik. Nem számít, ha nem tökéletes a ritmusérzékünk, nem baj, ha éneklés közben olyan a hangunk, hogy más sírva rohanna el, mert mi is és a gyerekeink is csak arra fogunk emlékezni, hogy milyen érzés volt együtt énekelni és táncolni.

Kodály Zoltán mondta, hogy a zenei nevelés 9 hónappal az kisbaba megszületése előtt kezdődik. Aztán ki is javította saját magát azzal, hogy valójában 9 hónappal az anya születése előtt… És milyen igaza volt.

Gondoljunk bele, mielőtt megszületett a kisbabánk, 9 hónapig a lehető legmelegebb, legbiztonságosabb környezetben volt, ahonnan kikerülve annyi új, idegen dologgal találkozik, még akkor is, ha nem visszük ki a házból. A kiságy, legyen bármilyen apró, a babánkkal benne hatalmasnak fog tűnni, és ő is annak fogja érezni.

A fészek, a maga puhaságával segíthet neki, hogy újra megtalálja azt a nyugalmat, ami elengedhetetlen számára, amit megszokott.  Igazából olyan, mint egy mini ágy, párnás szélekkel, amik körülveszik, és segítenek neki, hogy majdnem olyan védve érezhesse magát, mint az édesanyja hasában, ölében. Ennél egy baba sem vágyik többre az első hónapokban, és így akkor is megadhatjuk ezt nekik, ha valamiért nem tudjuk, vagy nem szeretnénk hordozni, ha éppen dolgunk van, és nem tudjuk kézben tartani.

Sokan a kiságyba is beleteszik, ebben alszik napközben is a baba. Ez azért jó, mert a fészket a kiságyból ki tudjuk venni, kivihetjük magunkkal a nappaliba, át a nagyszülőkhöz, barátokhoz, és bárhol teljesen otthon érezheti magát a kisbabánk. Mindenhol a saját, megszokott illatot fogja érezni, és attól sem kell tartani, hogy macerás lesz magunkkal cipelni, mert nem az. Könnyű, és egyszerűen vissza lehet csomagolni, így a tisztasággal sem lesz gond. Sőt, ha alátesztek valamit, hogy mégse a földön legyen, szabadtérre is vihetitek. Lehet benne kényelmesen pelenkázni, nem kell ahhoz is külön helyet keresni.

Azoknak is segítség lehet, akik úgy döntenek, a kisbabájukkal alszanak, legalábbis az első időkben. Sokan ilyenkor egész éjjel félálomban izgulnak, nehogy véletlenül ráfeküdjenek a picire. Vannak, akik vitatják, teljesen biztonságos-e, de annál biztosan jobb, mint amikor simán a szülők között fekszik az újszülött. Ő is nyugodtabban alszik egy nyugodt szülőpár mellett. Egy következő posztban majd elmeséljük, akik tartanak tőle, miért, mit mondanak, de most szeretnénk inkább a pozitívumokra rámutatni.

Az biztos, hogy nem tud kigurulni belőle, és a szülők is nehezen fekszenek rá, ha elalszanak. Érdemes egyébként egy fejmagasságban lenni a babával, így annak is csökken a kockázata, hogy álmunkban véletlenül a fejét is betakarjuk.

A fészek egészen addig biztonságos, még a kisbaba el nem kezd kúszni, mászni. Onnantól viszont nem szabad például a kanapén felügyelet nélkül hagyni – előtte sem ajánlott, de azért annak elég kicsi az esélye, hogy egy pár hetes baba kimászik belőle és leugrik, de persze bármi történhet –, mert könnyen veszélyessé válhat egy sima forgolódás is benne. Nagyjából 8 hónapos korig szoktuk ajánlani, utána már nem is annyira kényelmes neki, mint addig volt.

Amiről feltétlenül győződjetek meg fészekvásárlás előtt, hogy az anyaga könnyen tisztítható, levehető a huzata. Senki nem szeretne foltos, nem a legillatosabb helyen aludni, a kisbabád pedig pláne nem.

Mint mindenben, amit nekik veszünk, a fészek esetén is próbáljunk meg a legjobb minőségre törekedni, főleg azért, mert általában azok a legbiztonságosabbak, nincsenek rajtuk összevissza kilógó madzagok, és sokkal tovább bírják jó állapotban, mint a gyengébb társaik.

Azt azért így a végén szeretnénk elmondani, hogy a fészek, bármennyire szuper, kényelmes, gyönyörű dolog, nem csodaszer. Nem biztos, hogy egy nem-olyan-jó-alvó baba ebben gond nélkül végig fogja aludni évekig az éjszakákat – de lehet. És ha csak egy kicsit is nyugodtabban pihenünk tőle, akkor már megéri. Nem?

Aki figyelmesen követi, mi történik mifelénk, láthatta, hogy nemrég egy új termékkel bővült a kínálatunk: megérkeztek a BIBS cumik! Mi nagyon örülünk nekik, mert a babák szeretik, biztonságos a használatuk – és nem mellesleg nagyon szépek.

Talán így advent környékén az emberek békésebb kedvükben vannak és nem kötnek bele rögtön abba, hogy miért is használna bárki cumit. Tudjuk, hogy több tábor van: akik adnak a babájuknak és szeretik, akik soha, semmi pénzért nem próbálnák ki, és akik szerettek volna adni, de a kisbaba nem fogadta el.

Mivel mi az első táborba tartozunk, ezért most inkább arról mesélnénk, miért lehet hasznos szülőknek és babáknak egyaránt, miért gondoljuk, hogy senkinek nem kell szégyenkeznie amiatt, mert odaadja az picinek.

Egy újszülött semmi másra nem vágyik, mint az anyukája folyamatos jelenlétére, hogy bújhasson, ringassák, arra, hogy szopizhasson, cumizhasson – általában az anyukájukon.

Akiknek azonban ez nem mindig jó. Tudjuk, vannak, akik szerint jónak kell lennie és kész, de ismerünk olyan anyukákat, akik nem szeretnének élő cumik lenni, és csinálnának mást is napközben a szoptatáson kívül. Pláne, ha például egynél több gyerekük van. Vagy néha kimennének a konyhába egy fél órára csendben ülni és bambulni maguk elé. (Mindkettő megtörtént eset.)

Ha azok közé tartoztok, akik hálásan gondolnak a cumira, mint lehetőségre, hogy megnyugtassuk a kisbabánkat, felsorolunk pár pontot, hogy miért is jó dolog, illetve, hogy mire érdemes figyelni a választásnál.

1.     A cumik különböző méretekben kaphatóak, korcsoportok szerint. Mindenképp a kisbaba életkorának megfelelőt válasszuk, ne akarjunk előre ugrani, egy totyogósnak való biztosan nagy lesz az újszülöttnek. Nálunk két méretet találtok, a kisebb fél éves korig ajánlott, a nagyobb 18 hónapig.

2.     Nem mindegy, milyen a kialakítása, keressünk olyat, ami nem nyomja meg sem a száját, sem az állát, és lehetőleg legyen rajta szellőzőlyuk, hogy a bőre tudjon lélegezni, és elkerüljük a kiütéseket a száj körül.

3.     Figyeljünk arra, hogy mindig tiszta legyen a cumi, fertőtlenítsük le forralt vízzel gyakran, de az első használat előtt mindenképp.

4.     A cumizás biztonságérzetet ad a babáknak. Sokan a hasfájós korszakban vetik be először, mert megnyugtatja őket, hamarabb megvigasztalódnak egy nagyobb sírás után.

5.     Két etetés között segít, hogy a kisbaba békében nézelődjön, boldogan, amiért szopogathat valamit a szájában.

6.     Kutatások szerint csökkenti a bölcsőhalál kockázatát.

7.     Segít az elalvásnál, elálmosítja, ellazítja a kisbabákat

A felsoroltakon kívül az egyik nagy előnye (ami néha a hátránya is, ha például elveszítjük…) az, hogy eldobható. Vagyis amikor úgy érezzük, eljött az ideje, hogy búcsút vegyünk a cumitól, örökre el lehet tüntetni. Ehhez persze az is kell, hogy a kisgyerek, ha minimálisan is, de partner legyen benne, semmiképp ne vegyük el tőle egyik napról a másikra anélkül, hogy vele megbeszélnénk. Akkor is, ha még kicsik. Nem lehet könnyű megválni tőle, akkor sem, ha van, akinek egészen simán megy. Kereshetünk valamit, ami helyettesíti, egy új alvós játék, kispárna, takaró, bármi lehet, aminek a jelenléte hasonló biztonsággal fogja eltölteni, mint előtte a cumi. Ne felejtsük el, nem ő kérte pár hónaposan, hogy addig adogassuk neki, még el nem fogadja… Így legyen türelmünk ahhoz is, hogy nagyobb trauma nélkül váljon meg tőle. Sok helyen jön „cumitündér”, vagy „cumimanó”, aki ajándékot hoz helyette, ez azért a legtöbb kisgyereknél elég nagy ösztönzőerő szokott lenni… Ha van kedvetek, meséljétek majd el, kinél mi vált be, hátha másoknak is segítség lehet!

A fények, az illatok, a szokásos és az új közös, ünnepi programok, az érzések, amiket ezek kiváltanak – a legjobb, legizgalmasabb része az évnek, a várakozás időszaka. Aminek a végén ott van a legfényesebb nap, amire érdemes volt várni: a karácsony. Ami újra eljött.

Rohanunk, rendelünk, futárt várunk, futárt kergetünk, készpénzt keresünk, hajnalban felriadunk, mert eszünkbe jut, hogy az egyik gyereknek nem érkezett meg az ajándéka, és ötletünk sincs hol lehet, ahogy egyébként arról sincs, hogy mit eszünk szenteste, vagy karácsony másnapján… Ez csak egy átlagos nap december 24. előtt. Aki szerencsés, annak csak 1-2 ilyen van, aki kevésbé, annak erről szól az egész hónap. Pedig volt ez másképp is.

Emlékeztek, milyen volt az ünnep gyerekként? Nem tűnt fel a stressz, nyilván nem, csak egyfajta kedves izgalmat éreztünk végig, pláne 22-23 körül, amikor már csak egy vagy kettő kis ablak volt zárva az adventi naptárban.

Tudtuk, hogy a karácsony előtti napokon, vagy legalábbis napon, már otthon vannak a szüleink is, főnek azok az ételek, amiket az évnek egyetlen másik napján sem eszünk soha, és azok, amiket gyerekként nem is értettünk, hogyan lehet megenni (kocsonya?!).

Emlékeztek a nagy sétákra szenteste napján, amikor a fél várossal össze lehetett futni, mert érdekes módon mindenki akkor indult el a nagyszülőkkel/apukával egy körre? Az izgalomra, ami bennünk volt, mert sejtettük, hogy nem véletlenül kell a csinos ruhánkban és overálban keringeni, otthon valami varázslat fog várni? Hazafelé úton pedig figyeltük, hol világít már a karácsonyfa az ablakban, mert az jó jel volt, akkor arra már járt a Jézuska.

Sokan jártak pásztorjátékra aznap, az ünneplés előtt. Ez még annak is nagy élmény volt, aki amúgy egész évben egyszer sem tette be a lábát templomba, de a pásztorjátékot soha ki nem hagyta volna semmiért. Volt valami a zenékben, a 30 éve felvett szövegekben, ami még egy egészen kisgyereket is képes volt megérinteni – és persze minden kislány irigyelte azt a szerencsés nagylányt, aki abban évben eljátszhatta Máriát. Vagy a fő angyalt. Igazi szerepálmok voltak ezek.

Emlékeztek arra, amikor a sétából/moziból/templomból hazaértetek, és csodálatos módon már ott volt a rokonság, mindenki ünneplőben, már nem a vacsorán stresszelve, hanem valahogy tényleg ellazulva várta a gyerekeket? Legalábbis a gyerekeknek így tűnt. A színfalak mögött biztosan volt, aki még lélekszakadva csomagolt egy hátsó szobában, de ezt mi nem láttuk. Mi csak azt láttuk, hogy apa egyszer csak eltűnik „megnézni, minden rendben van-e a nappaliban”, aminek amúgy évente csak egyszer, karácsonykor csukta be valaki az ajtaját. Aztán tudtuk, hogy ha nagyon figyelünk, meg fogjuk hallani azt a hangot, amire egész nap vártunk (nem, nem a felboruló fenyőfára gondolunk, bár olyan is volt, akkor állítólag „az angyalok nekimentek…”), a csengőszót és a zenét (tízből 8 és fél házban a Mennyből az angyalt, ugye).

És ezután láttuk meg először a karácsonyfát, az ajándékokat. Amire olyan régóta vágytunk, és nem, nem csak a csomagokra gondolunk, hanem a hangulatra, ami ott körülvett bennünket. Mindenki ott volt, akit nagyon szerettünk, mindenkinek jókedve volt (kivéve egy-két kisgyereknek esetleg, akik nem kapták meg azt, amit kértek), mindenki nevetgélt még azokkal a rokonokkal is, akikkel amúgy szóba sem igazán álltak az év nagyobb részében. Szóval minden a legnagyobb rendben volt.

Miért meséltük ezeket el? Mert valószínű a szüleink, nagyszüleink nem mindig így élték meg ezt a napot, valószínű igenis aggódtak, hogy sikerül-e a halászlé, feldől-e a fa, megvan-e mindenkinek minden ajándék, odaér-e a másik unokatestvér is estére, vagy csak az ünneplés végén – és a sort folytathatnánk, ezek talán a kisebb problémák voltak. De nekünk, gyerekeknek ez akkor nem tűnt fel. Mert mi csak a varázslatot kerestük, és csak azt láttuk, mert azt mutatták nekünk. És pontosan ezért igyekszünk most ennyire, ezért izgulunk, ezért aggódunk, mert szeretnénk azt adni a saját gyerekeinknek, amit mi kaptunk a szüleinktől. A felhőtlen, igazi karácsonyt, amire mindig úgy fognak emlékezni, mint a legszebb napokra.

Reméljük nektek is sikerül ezt megvalósítani, ahogy minden mást is, amit terveztetek, amit szeretnétek! Nagyon boldog Karácsonyt kívánunk, jó pihenést, és sok-sok vidám közös percet azokkal, akik a legfontosabbak nektek!

Mindannyian ítélkezünk. Van, aki jobban, van, aki kevésbé, van, aki vállalja, van, aki önmaga előtt is letagadja. Van, hogy igazunk van, van, hogy nincs, és félreértünk egy helyzetet. Van, hogy utólag elnézést kérünk, van, hogy vállon veregetjük saját magunkat, amiért megint jobban tudtuk, mi a helyes. Szerintünk.

Tedd a szívedre a kezed: te is néztél már enyhe undorral boltban hisztiző gyereket és tehetetlen, mellette kiabáló/sziszegő/könyörgő szülőt. Közben gondolatban agyon dicsérted magad, amiért te gyerek nélkül mentél, de ha ott is lett volna veled a sajátod, hát ő biztosan nem viselkedett volna így – igaz?

Olyan könnyű elítélni azt, aki másképp csinál bármit, mint ahogy azt mi tennénk. Pláne manapság, amikor a különböző közösségi média felületeken szinte arctalanul bánthatjuk azt, akinél jobbnak gondoljuk magunkat.

De sajnos, ha a gyereknevelésről van szó, még csak az arctalanság sem kell sokszor. Sőt, büszkén bámuljuk a szerencsétlen szülőt, akinek a gyereke éppen nem úgy viselkedik, ahogy az nekünk megfelelne. Bár azt azért tegyük hozzá, hogy van, amikor nekünk van igazunk, és tényleg bénán csinál valamit a másik, ráadásul úgy, hogy ok nélkül zavar vele másokat. Ilyen is van. És olyan is, hogy hirtelen a másik oldalon találjuk magunkat, és rólunk suttognak a szomszéd asztalnál, hogy miért is vagyunk szörnyű szülők. Mi pedig kikérjük magunknak, hiszen nem is ismernek minket, de nem gondolunk bele abba, hogy előző nap még mi forgattuk bőszen a szemünket ugyanazért egy másik családra.

Általában nem ismerjük a körülményeket, amik oda vezettek, hogy egy szülő elveszti a türelmét, vagy egy gyerek elkezd visítani az étteremben. Nem látunk bele egy másik család életébe, akkor sem, ha a legjobb barátainkról van szó, maximum feltételezhetünk dolgokat, amik aztán vagy úgy vannak, vagy nem.

Hányszor előfordult velünk is, hogy nemet mondtunk valamire, és emiatt a gyerekünk kiborult. A körülöttünk lévők talán nem értették, miért nem vesszük meg azt a nyomorult csokit, chipset, századik pónit, amiért a gyerek könyörög, rosszabb esetben üvölt, hát nem lenne egyszerűbb? De, az lenne. Csak azt nem látta a sok (néha tényleg) jóakaró, hogy esetleg előtte egy másik helyen már kapott olyat. Vagy előző este rossz volt a gyomra, ezért nem ehet aznap édességet. Vagy büntetésben van egy másik hasonló akcióért. Vagy egyszerűen nem akarjuk megvenni, mert nem lehet mindenre igent mondani. Ami biztos: nem kell magyarázkodnunk senkinek. A gyerekünket kivéve, neki azért elmondhatjuk, mi miért történik, hátha egyszer, a távoli jövőben majd hiszti helyett elkezdi átgondolni, belátni a dolgokat.

Persze nem csak ilyenek miatt akadunk ki másokra. Megjegyzést teszünk az anyukára, aki csinos, és az anyukára, aki nem az. Az egyik biztos nem foglalkozik semmi mással magán kívül, a másik pedig milyen igénytelen, biztosan elege van a férjének is belőle. Elmondjuk, milyen helytelen, hogy valaki a munkája miatt mindig utolsóként ér a bölcsibe, oviba, iskolába a gyerekért, aztán azt is, mennyire szánalmas az, aki mindig elsőként, nincs saját élete, muszáj ráakaszkodni szerencsétlen gyerekeire?

Az a jó az ítélkezésben, hogy miközben el vagyunk foglalva a másik életével, addig sem kell a saját gondjainkon, hibáinkon gondolkodnunk. Kényelmesebb és megnyugtatóbb a mások tökéletlenségén rágódni, amihez valójában semmi közünk nincs, mint szembenézni azzal, amiben nekünk kellene változtatnunk, javítanunk. Mennyire jó érzés megmagyarázni magunknak és másoknak, hogy az ő életük miért is sikerült annyira félre, és velünk ez miért nem történhet meg soha – egészen addig, még meg nem történik. Akkor sem esünk kétségbe, ha hirtelen a másik oldalon találjuk magunkat, akkor elkezdhetjük szidni azokat, akik „nem is ismernek bennünket, mégis mindent jobban tudnak…” – és a kör bezárul.

Nem vagyunk szentek és nem is kell annak lennünk, lehet véleményünk bárkiről. Csak legközelebb, ha olyan helyzetbe kerülünk, amivel nem értünk egyet, vagy ami bosszant, a szemforgatás helyett próbáljuk meg átgondolni, esetleg tudunk-e segíteni, akár mindössze annyival, hogy egy bátorító, együttérző mosollyal tovább megyünk.

Nem olyan régen kúszott be itthon is a köztudatba a babaváró buli, eredeti nevén baby shower (ha van köztetek Jóbarátok rajongó, aki betéve tudja az összes részt, talán rémlik, amikor Rachelnek  „babazuhanyt” tartottak, legalábbis a fordítás szerint – és nem sokan  értették Magyarországon, miért így hívják a buliját ).

A babaváró buli sokak fejében egy habos-babos lányos összejövetel, ahol a leendő anyuka ajándékokat kap, amiket sikongatva bontogat. A férfi változata ugye a tejfakasztó, ami lássuk be, többeknek vonzóbb lehet, mint a női megfelelő. Pedig annak sem muszáj vészesen rózsaszínnek lennie.

A lényege az, hogy együtt vannak a barátok, barátnők és együtt várják a nemsokára megérkező kisbabát, ez pedig lehet ugyan cikizni, de egy kedves dolog, amiben sok szeretet van.

Főleg többgyerekes kismamáknál nehéz lehet az ajándék kiválasztása, hiszen valószínű mindene megvan az előző gyerekektől. Gondoltuk, adunk pár tippet, szerintünk minek örülnek akár első, akár második, harmadik, sokadik kisbabájukat váró anyukák (és igen, sok ötletnél hazabeszélünk majd, mert a saját termékeink között is nem egy szuper ajándék lehetőség van, de néha ilyet is lehet…)

1.     A klasszikus „pelenkatorta” 

Ez az az ajándék, amin a gyerekvállalás előtt álló, és közelről még nem is sok gyereket látott ismerősök először mindig furcsán néznek, és a fejükben egy hatalmas marcipán pelenka képe dereng. Teljesen jogosan egyébként. Valójában ez egy vagy több zacskó pelenka kibontva, kör alakban, egymásra pakolva, mintha egy torta lenne. Lehet a közepére mindenféle babaápoló terméket tenni, mint krémek, olajok, bármi, ami hasznos lehet. Az egyik leghasznosabb a popsitörlő egy kisbabás szülőnek, és bármilyen átlagos dolognak tűnik, biztos, hogy mindig jól fog jönni plusz egy csomag belőle.

2.     ADAMO hinta

Mondtuk, hogy hazabeszélünk… De a hintánk eddig – legalábbis, akiről tudunk – az egyik legsikeresebb ajándék volt az ilyen bulikon. Vagy buli nélkül. Általában nem egy ember szokta adni, hanem mindenki közösen, ami azért is jó, mert így senkinek nem kell azon izgulnia, vajon elég-e, jó-e, amit ő vett, másrészt sokan jobban szeretnek inkább egy nagyobb dolgot kapni, mint sok-sok apróságot. Arról, hogy a hinta miért szuper dolog, máshol már nagyon sokat meséltünk, most nem is megyünk bele.

3.     Babafészek

A másik nagyon népszerű termékünk, a babafészek, ami szintén nem egy régi dolog itthon, de annál nagyobb segítség lehet a mindennapokban – persze addig, még pici a baba és nem tud kimászni belőle. Akár lányos, akár fiús anyukának (vagyis családnak) szánjátok, biztosan sikere lesz, mert egyrészt nagyon mutatós, másrészt nem ismerik még annyira sokan, így talán nem is gondoltak rá, hogy vegyenek és biztosan kellemes meglepetés lesz nekik.

4.     BIBS cumi

Ennek van, ahol akkor, amikor kapják, nem mindig örülnek, mert elhatározták, hogy ők soha, semmilyen körülmények között nem fognak cumit adni a babájuknak. Aztán eltelik pár hét, és egy sokadik ébren töltött éjszakán egyszer csak beugrik majd nekik, hogy ők kaptak egy ilyen cumit a babaváróra, és mivel jó barátnő adta, azért nem dobták ki, hanem csak elrejtették az egyik fiókban. Megtalálják, odaadják a babájuknak, alszanak egy jót, és rájönnek, hogy ez volt a legszebb ajándék, amit valaha kaptak. (Nem ígérjük, hogy ez pontosan így fog történni, de az esély mindig megvan rá…nem?)

5.     Segítség-utalvány

Egy friss anyukának a legnagyobb segítség, ajándék az szokott lenni, ha nem kell egyedül éreznie magát, és néha tud pihenni. Együtt összeállíthattok egy utalvány-készletet, amikre mindenki ír valamit, amiben segíteni tud, és amikor az ajándékozott úgy gondolja, „beválthatja”. Ez lehet egy séta a közelben a kisbabával, miközben ő otthon marad sorozatot nézni, vagy egy közös ebéd/vacsora főzés, egy masszázsbérlet gyerekfelügyelettel – bármi. Ha nem is azonnal, egy idő után be fogja váltani őket, az egészen biztos.

Jó mulatást!

Ahány ház, annyi féle barátság. Vannak a régi barátok, az újak, a nyaralós barátok, a legszorosabb barátok, a távoli-és-ez-jól-is-van-így barátok, a minden-nap-órákat-beszélünk-a-semmiről barátok, az anyuka-barátok, az iskolás-barátok. És persze van átjárás a csoportok között, néha akár több is. Ami érdekes, az az, hogyan változnak évről évre a kapcsolataink, hogyan lesz valaki távoli ismerősből legjobb barát, és hogyan lesz a legjobból egy távoli ismerős?

Gyerekkorában mindenkinek volt egy legjobb barátja/barátnője, akivel szinte összenőve léteztek, mindent megosztottak egymással, többet tudtak a másikról, mint a saját családja. Ahogy nőttek, egyre többet voltak együtt, együtt fantáziáltak arról – ez leginkább a lányokra volt igaz… – , hogy milyen lesz, ha megismerik a „nagy Ő”-t, milyen lesz, ha lesz családjuk, ha végre felnőttek lesznek, és majd „ mindent szabad” ( az aranyos gyerekkori álmok, ugye…).

Aztán eljött az idő, amikor felnőttek, együtt izgultak az első randik előtt, együtt tervezték a randi után a születendő gyerekek nevét, együtt sírtak, amikor kiderült, nem biztos, hogy érdemes volt egy hét után az esküvőről álmodozni, mert soha nem lesz (legalábbis az aktuális nagy szerelemmel).

Mindezt együtt élték át, ahogy azt is, amikor tényleg eljött a nagyon nagy Ő, és tényleg eljött az esküvő. Aztán történt valami, és észrevették, hogy már nem beszélnek minden nap, és már nem tudnak a másik életéről annyit, mint addig. Vagy talán észre sem vették, csak teltek a hónapok, halogatták a találkozást, mert valami mindig közbejött. Végül, amikor találkoztak, meglepve vették észre, hogy évek teltek az életükből anélkül, hogy a másik – legalábbis pár percnél hosszabban – igazán hiányzott volna.

Általában a gyerekek születése az egyik ilyen töréspont egy barátságban. Először még látogatja az, akinek még nincs azt, akinek éppen akkor született, viszi a szuperebbnél szuperebb ajándékokat, elnézegetik a gyönyörű pici újszülöttet, és közben előfordul, hogy titokban egymást irigylik. Aki friss szülő, irigyli a másik szabadságát, aki szabadabb, irigyli a babaillatú hétköznapokat. (Ez nem törvényszerű. Van, nem is egy, aki egy pillanatra sem irigyli az új anyukát és inkább eltolja még évekig a saját családalapítását. )

Azt vesszük észre, hogy már szívesebben hívjuk fel azokat a barátainkat, akik ugyanazon mennek keresztül, mint mi. Velük meg tudjuk beszélni, mert úgy érezzük, jobban megértik, hogy miért nem alszik a babánk, mit kellene ennie, miért nem beszél még.

Néha felmerül bennünk, hogy össze kellene ismertetnünk a régi barátunkat és az újat, de igazából nincs hozzá kedvünk. Ez akkor talán kicsit változik, ha már mindenkinek lesz családja, de nem feltétlenül.

Aztán túljutunk az első nehezebb éveken a gyerekekkel, ők ovisok, iskolások lesznek, akkor talán van egy rés, ahol visszatérhetünk a régi barátokhoz – de hamar bezárul. Elkezdenek körülvenni minket azok az emberek, akiknek a gyerekei a mieinkkel olyan jól elvannak, mi is a szülőkkel, így amikor nyaralást, grillezést tervezünk, inkább őket hívjuk, mert úgy mindenki jól jár. A gyerekek játszanak, a felnőttek pedig csinálnak, amit csak akarnak. Ideális.

Hiszen velük többet találkozunk, mint a legtöbb családtagunkkal. Ugyanazok a dolgok aggasztanak a gyerekekkel kapcsolatban, ugyanazokat éljük át, ráadásul ugyanott is. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az új barátokkal csak a gyerekek kötnek össze, lehet, hogy először csak az ovis menzáról beszélgettünk, de ahogy minden nap találkoztunk, akarva, akaratlanul részesei lettünk egymás életének.

Nagyon lassan kúszik vissza az érzés, már ha egyáltalán visszakúszik, hogy jó lenne azokat a barátokat újra látni, akik ismertek minket „azelőtt”. Akik láttak minket felnőni, látták a legvidámabb és a legszomorúbb pillanatainkat. Mert néha tud hiányozni az, aki régen voltunk, és az is, aki tanúsítja, léteztünk a gyerekeink előtt is. Ilyenkor olyan jól tud esni egy sima telefon is, és az igazi jó barátoknak percek kérdése felvenni a fonalat a másikról, és ott tudják folytatni, ahol abbahagyták.

De olyan is van, hogy egy bizonyos idő elteltével rájövünk, van, aki nem hiányzik, akinek már csak udvariasságból írunk karácsonykor, vagy a szülinapján, és nem izgat az sem, ha nem válaszol. Vannak barátságok, amiknek lejár a szavatossági idejük, és bármilyen szép vagy jó emlékek kötnek össze, már nem szeretnénk tovább kapcsolatban lenni. Sőt, az is lehet, hogy ha ma találkoznánk velük először, soha nem lennénk barátok.

Reméljük, ez a ritkább.

Mert a barátok kellenek, ezzel biztosan nem lepünk meg senkit. Kell, hogy valakivel meg tudjuk osztani a gondolatainkat a családunkon kívül, kell, hogy legyen kit felhívni, ha van egy szabad óránk, és meginnánk vele egy kávét/pohár bort. Ahogy akkor vagyunk nyugodtak, ha a gyerekeinknek is megvan a maguk kis társasága, úgy nekünk is meg kell, hogy legyenek azok az embereink, akikkel önfeledtek lehetünk. Ha többen vannak, annál szerencsésebbek vagyunk!

Azt mondják, nem érdemes tárgyakhoz ragaszkodni. Biztosan van benne igazság, talán nem is kevés, de igenis vannak tárgyak, amik olyan jellegzetesen kapcsolódnak az életünk egy-egy fontos korszakához, hogy ha érdemes, ha nem, nagyon is ragaszkodunk hozzájuk.

Ilyenek a gyerekeink első dolgai, az első ruha, az első játék, takaró – és akár az első saját szőnyeg is. Az abban a korszakban készült fényképeken mindig ott lesz, és amikor eltesszük, úgy érezzük majd, mintha egy bútor hiányozna a szobából, valahogy üresnek fog tűnni.

Elsőre talán bele sem gondolunk, mennyi mindenre tudjuk használni. Elmeséljük, nekünk mi az öt kedvenc elfoglaltságunk a játszószőnyegeinken, illetve, hogy miért szeretjük, ha mindig velünk van!

 Biztonságos

Addig, ameddig olyan pici a kisbabánk, hogy a fejforgatáson kívül nem sok minden mást tud, nyugodtan le tudjuk tenni az ágyunkra, kanapére (persze szigorúan körbepárnázva). Esetleg ilyenkor egy-egy percre még a szemünket is levehetjük róla, eléggé valószínű, hogy ott is marad. ( Magasabb helyen, mint például a pelenkázó, soha ne maradjon egyedül, akkor sem, ha újszülött és alszik, kicsi az esélye, hogy bármi történik, de nem lehetetlen, ne kockáztassunk! ) De abban a pillanatban, hogy látjuk, már forgolódna, inkább kezdjük el többet használni a szőnyeget. Nagyon puha, ezért kényelmesen tud forogni rajta, nem üti be magát sehova, és ha véletlenül ki kell szaladnunk valamiért a szobából, egészen biztos, hogy nem fog leesni róla!

Az otthon illata

Szerencsére nagyon könnyen magunkkal vihetjük bárhova, ahol több időt tervezünk tölteni. (Akár szabadtéren is használhatjuk, csak akkor tegyünk valamit alá, hogy ne legyen koszos, és utána újra tudjuk bent is használni.) Nem mondjuk, hogy nagyon kicsi helyen elfér, mert a mérete nagyobb, mint egy átlagos babaszőnyegé, de nem bonyolult összecsomagolni és nagyon jól fog jönni, amikor szeretnénk kicsit letenni vendégségben a babánkat. Ismerős lesz neki az illat, a tapintás, és nyugodtabban tölti majd az idejét, ameddig a szülei is kicsit kikapcsolódnak, beszélgetnek.

Közös játék

Főleg akkor, ha van nagyobb testvér, a játszószőnyeg lehet az ő kis világuk, ahol először mutatja meg a nagy a kicsinek, hogyan kell kockákkal, plüssökkel, bármivel játszani. A pici először csak figyeli majd, esetleg megpróbál megrágni egy-két darabot, de észrevétlenül megszokják, hogy együtt vannak játék közben is, és nem mellesleg remekül elszórakoztatják egymást.

Persze a szülők is odaférnek könnyen melléjük, szuper hely lehet a családi olvasgatásnak, pihenésnek. A babának is megnyugtató lesz, hogy ugyan külön fekszik, nem valakinek a kezében, de mégis olyan közel mindenkihez, aki fontos neki.

Erősít

Nemrég olvastuk, hogy a játszószőnyeg felér egy baba-edzőteremmel, ami egyrészt nagyon aranyos, már csak elképzelni is a kisbabákat, ahogy „gyúrnak”, másrészt tökéletesen igaz!

Nem maga a szőnyeg erősíti a kisbabát – bár milyen jó lenne egy ilyen varázs-edző-szőnyeg a felnőtteknek, amire csak rá kell feküdni és izmosodunk… – hanem az, ha igyekszünk minél gyakrabban hasra fektetni, hogy kénytelen legyen emelgetni a fejét, és így erősítse a nyakát, hátát. Ez először csak napi pár perc lesz, figyeljünk oda, hogy ne erőltesse meg magát.

Kúszásra, mászásra ösztönöz

Nincs is biztonságosabb hely arra, hogy a babánk először forogjon át hátról hasra, vagy fordítva, mint a szőnyeg. Ha észrevesz egy játékot, amit nem ér el, de nagyon szeretné megfogni, előbb utóbb rájön, hogyan lehet az övé – annyit kell tennie, hogy forog egyet érte. Innen pedig, hasonló módszerrel, egyenes út vezet a kúszáshoz, ha van előtte egy színes, izgalmas tárgy, akkor addig fog erőlködni, még el nem jut hozzá. Aztán pedig rájön, hogy ebből a mozdulatából családi ünneplés lesz, mindenki odarohan, tapsol, nagyon örül, ő pedig büszkén szorongatja majd a nyereményét.

Kevés dolog van, amiben szinte a világon mindenki egyetért, de az egyik tuti az, hogy nincs idegesítőbb állat a szúnyognál. Mi legalább el tudjuk hessegetni őket, de mit csináljanak a kisbabák? Adunk pár tippet, hogy tudjátok őket megvédeni tőlük.

Biztosan ébredtetek már mindannyian éjszaka a világ legbosszantóbb hangjára: szúnyogra. Csapkodsz magad körül, mintha bármit is érne, pár pillanatig azt hiszed, eltaláltad, éppen visszaaludnál, amikor újra meghallod. Amikor ezt nagyjából háromszor-négyszer eljátszottad, kezdesz rájönni, hogy ma sem fogsz sokat aludni. Felkapcsolod a kislámpát, és reméled, hogy csapdába tudod csalni, ha pedig sikerül, és le is csapod, nincs nálad boldogabb. Egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy ketten voltak.

Te viszont legalább tudod, mi az, ami zümmög, csíp, aztán pedig viszket, a kisbabádnak azonban fogalma sincs, így a te feladatod, hogy megóvd tőlük ( is ).

A kérdés a hogyan.

Kisbabáknál ( legalábbis a legkisebbeknél ) egyáltalán nem szabad bolti szúnyogriasztó készítményeket alkalmazni, nem szabad befújni őket semmilyen vegyi anyagot tartalmazó szerrel. Az ő esetükben a legjobb módszer a védekezés, vagyis ahol tudunk, használjunk szúnyoghálót.

Biztosan láttátok már nálunk is a hintákhoz való hálót, amin bogár legyen a talpán, aki átjut.

Főleg így nyáron nagyon jó szívvel ajánljuk, hogy használjátok, mert az egy dolog, hogy nem zavarják a békés hintázgatást a szúnyogok, de amikor elalszik a kisbabátok, a darazsaktól, méhektől sem kell tartani, ők sem tudnak átmenni a kicsikhez. Ha valakinek volt már olyan élménye, hogy az alvó gyereke mellől az utolsó pillanatban kergette el a darazsat, az tudja, hogy bármit megér az érzés, hogy ez nem fordulhat elő többet.

Hat hónapos kor után sem feltétlenül kell össze-vissza fújni a babákra a riasztót, két éves kor alatt is még maximum napi egyszer ajánlott, de a legjobb, ha igyekszünk minél természetesebb anyagokat kipróbálni és alkalmazni.

Vannak például olyan dísznövények, amiknek szúnyogriasztó hatásuk van. Nem kell megijedni, hogy ezek biztosan nagyon ritka, csak profi botanikusok által ismert virágok, mert többek között ilyen a levendula, a bársonyvirág ( más néven büdöske ), a rozmaring, bazsalikom, vagy akár a menta. Ezek mind olyan illatot árasztanak, ami nekünk jól esik, sőt, sütni-főzni is tudunk velük, de a rovarokat távol tartják maguktól.

Egy másik természetes módszer az almaecet, ecet alkalmazása illóolajokkal. Mindössze annyit kell tenned, hogy egy kézi permezetőt megtöltesz félig vízzel, félig almaecettel, adsz hozzá pár csepp citrom, teafa, eukaliptusz olajat, és kész is van a házi, vegyszermentes riasztód. És még mielőtt azt gondolnád, hogy ez is macera, hiszen kinek van otthon ennyi féle olaja, jusson eszedbe, hogy a sima szúnyogriasztóért is el kell menned boltba, és manapság már millió helyen árulnak különböző kiszerelésekben illóolajakat, egészen biztos, hogy találsz a közeledben legalább egy ilyen üzletet.

Ha szerencsés vagy, és van egy kisebb vagy nagyobb kerted, könnyen madárbaráttá varázsolhatod, és ők is segíteni fognak abban, hogy minél kevesebbet idegesítsenek esténként a rád szálló kis vérszívók. Tegyél ki egy madáretetőt, vagy egy ételadagolót nekik, és figyeld meg, milyen népszerűek lesztek a fecskék, széncinegék körében. Nem elég, hogy megeszik a szúnyogokat, lárvákat, még gyönyörködhettek is bennük az egész családdal.

Sőt, akkor sem kell berohannod és magadra zárni örökre a kerti ajtót, ha denevérekkel találkozol, inkább örülj neki, mert ők is többek között szúnyoggal táplálkoznak, és minél többen vannak, annál gyorsabban tüntetik el őket a közeletekből.

Reméljük, tudtunk segíteni, hogy nyugodtan teljenek a nyári éjszakáitok ( is… ), ha van más hasonló, nem különösebben macerás, de hatásos módszeretek, írjátok meg ti is nekünk!

Egyszer írtunk nektek arról, mit gondolunk egy átlagos család reggeli rutinjáról, miért érezzük azt, hogy egy láthatatlan akadályon nagyjából minden nap elbukunk, bárhogy is próbálkozunk a tökéletes reggelt összehozni. Vagy legalábbis az elviselhetőt. Most elmondjuk, hogy néz ki egy átlagos család estéje egy vagy több kisgyerekkel – csak itt sokszor már egészen jól láthatóak az akadályok.

Még karácsony környékén láttunk egy filmet, amiben volt egy jelenet, ahol a családhoz betoppant egy régen látott ismerős, akit a gyerekek egyébként még soha nem láttak, és aki annyira vicces és kedves volt, hogy vacsora után az összes gyerek ragaszkodott ahhoz, hogy ő fektesse le őket. Nem volt sírás, nem volt vita, a szülők boldogan mosolyogva nézték, ahogy egy kvázi vadidegen felkíséri a szuper lelkes kicsiket, hogy elmondja az esti mesét, és senki nem találta egy kicsit sem furcsának az egész szituációt. A mi gyerekeink – és egyébként mi is – annak tartanánk. Nem azért, mert sajnáljuk egy kedves ismerőstől ezt a programot, hanem azért, mert el sem tudjuk képzelni, hogy a gyerekek szó nélkül mosolyogva, fogmosás után integetnek egyet, aztán reggelig békében az ágyukban pihennek.

Biztosan vannak családok, ismerünk is egyet-kettőt, ahol tényleg úgy néz ki egy este, hogy vacsora, nagy közös fürdés, gyerekek az ágyba, esti mese, lámpaoltás és kész – 8-ra a felnőttek a nappaliban ülnek és megbeszélik, kivel mi történt aznap. Ezeket a családokat a többiek végtelenül irigylik, és bármikor velük beszélgetnek, titokban azon morfondíroznak, vajon ők hol rontották el, mikor kellett volna valamit nagyon másképp csinálni, aztán összeszednek minden vigasztaló gondolatot, ami csak eszükbe jut ( többek kedvence a „majd egyszer úgyis visszasírjuk, hogy ennyire szüksége van ránk a gyerekeinknek, tíz év múlva már úgysem akarja majd, hogy fogjam a kezét alvás előtt…” ). Igaz, tényleg vissza fogunk sírni egyszer sok mindent, de a sötétben egy kisszobában kuporgást azért nem biztos, vagy legalábbis nem olyan gyakran.

Egy átlagos családban az esték nem olyan csöndesek. Általában van egy kisebb vita arról, mi legyen a vacsora ( „ne legyen szendvics!”, „ne legyen főzelék!”, „tejfölös tésztát együnk MA IS!”), és mire megegyezünk valamiben, ami senkinél nem volt az ebéd, és mindenki hajlandó megenni, rájövünk, hogy nincs itthon hozzá alapanyag. Szóval marad a szendvics. Minden héten megfogadjuk, hogy hétfőnként készítünk egy heti tervet a közös vacsorákról, reggelikről, de ez nem mindig jön össze.

Ahogy az sem, hogy az összes gyerek hajlandó legyen vita nélkül elmenni fürdeni. Másnál is ilyenkor lelassul, szinte megáll az idő? Más gyerekek is merengve üldögélnek sok-sok kérés ellenére fél lábukon nadrággal, zoknival, mint akik ébren alszanak? És amikor végre túljutunk ezen a ponton, sőt, meg is fürdött mindenki, beleértve a fürdőszobát is, eljön a fogmosás, ami újabb lehetőség arra, hogy mindenki kiboruljon. ( Olyan extra programokat, mint hajmosás, körömvágás most nem is szeretnénk felhozni, legyen elég annyi, hogy van, akinek évekbe telik majd még feldolgozza az itt szerzett traumákat. )

Miután megküzdöttünk a fogmosással, jön az esti mese. Ez egyébként egy viszonylag nyugodt, békés dolog szokott lenni a legaktívabb családoknál is, egy olyan része a napnak, amit tényleg vissza fogunk sírni, ha már nem lesz. De ami utána jön…

Ideális esetben ilyenkor már vagy mindenki alszik, vagy bebújnak az ágyukba és félálomban hagyják, hogy megölelgessük, össze-vissza puszilgassuk őket. Kevésbé ideális esetben az ölelgetés-puszilgatás még rendben van, de onnantól nem engednek el minket, és ott kell ülni mellettük, még el nem alszanak. Persze ha ez pár percen belül megtörténik, az még ok, de sokszor elhúzódik, és azon kapjuk magunkat, hogy mi is elbóbiskolunk, vagy azon gondolkodunk, mennyi mindent szerettünk volna még aznap csinálni ( vagy éppen mennyire semmit nem szerettünk volna, csak ülni a kanapén egy jó film előtt… )

És amikor eljön a pillanat, végre mindenki békében alszik… akkor nindzsákat megszégyenítő mozdulatokkal igyekszünk kikúszni, kerülve minden nyikorgó részt a földön. Tudjuk, melyik parketta rész nyekken, ha rálépünk, és az ajtót egészen pontosan hogyan lehet úgy becsukni, hogy ne adjon ki hangot.

Ha mindez sikerült, megcsináltuk. Miénk az este, azt csinálunk, amit szeretnénk – egészen addig, még egy vékony kis hangocska meg nem szólal valahonnan, hogy „pisilni kell”, „éhes vagyok”, „szomjas vagyok”.

De ha hiszitek, ha nem, egyszer ez is elmúlik. És akkor majd kiderül, kinek lesz igaza: annak, aki szerint mindent visszasírunk, vagy annak, aki szerint azért igenis vannak olyan pillanatok, amik nem biztos, hogy hiányozni fognak, amikor a gyerekeink felnőnek…

Egyvalami viszont biztos: a békében szuszogó kis arcuk, ahogy a legnagyobb biztonságban érzik magukat – függetlenül attól, ott voltunk-e velük elalvásig, vagy nem – mindenkinek a legkedvesebb emléke lesz később.

Alig vártuk, hogy újra ki lehessen menni a szabadba, újra élvezhessük a kertet, erdőt, bármit, ahol napsütésben vagyunk. Vannak, akiknek a tavasz egyet jelent azzal, hogy kiülnek napozni és októberig nagyjából ezt csinálják, és vannak, akik ilyenkor előveszik a kertésznadrágot, metszőollót, és újjávarázsolják a kertjüket. Mind a kettőnek igaza van, de mi most arról mesélnénk pár szót, miért tesz jót testnek, léleknek egyaránt egy kis kerti munka.

A cím félrevezető, mert mi sem mindig tudjuk, inkább csak szeretnénk tudni és szeretnénk jól csinálni. Mert a nyár egyet jelent az utazással, az utazás egyet jelent a pakolással, a pakolás pedig nem mindig egyszerű, pláne kisgyerekkel.

Ti azok közé tartoztok, akik akár 5 gyerekkel is képesek csak egy hátizsákba bepakolni egy tengerentúli útra, vagy azokhoz, akik biztos, ami biztos alapon a fél házat viszik magukkal akkor is, ha két napra mennek Balatonra?

Főleg az első gyerekeknél hajlamos minden kezdő szülő kicsit túlzásokba esni, amikor először közös útra indulnak. Az, hogy az úticél 5000 vagy 50 km-re van, általában mindegy szokott lenni, az autó biztos, hogy tömve van. Jó esetben csak egy, de nem egy olyan történetet hallottunk már, ahol nem fértek be, és két autóval kellett menni például a nagyszülőkhöz. Hiszen ki tudja, mi történik, ha a baba nem a saját kis kádjában fürdik abban a két napban, amit ott töltenek. Nem ritka látvány, hogy a kisbaba kis sem látszik a tonnányi ruha, babakocsi, fürdőkád, kiságy, másik kiságy, fertőtlenítő készülékek alól, hogy aztán a szülei egész úton azon izguljanak, vajon mit hagytak otthon.

Pedig kisgyerekekkel pakolni nem kellene, hogy macera legyen. Nem kell egy évre elég ruhát betenni nekik, akkor sem, ha tudjuk, az első alkalommal le fogja enni (és itt mindegy, hogy pár hónapos vagy pár éves gyerekekről beszélünk…), és az is biztos, hogy nem fog mindent kinőni egy vagy két hét alatt, ezért az egy számmal nagyobb dolgokat is nyugodtan otthon lehet hagyni. Bármit felejtünk el, biztos, hogy lehet pótolni – kivéve az alvós állatokat, azokért minden szülő tudja, hogy vissza kell menni, bárhol vesszük észre, hogy nincs meg.

A legegyszerűbb, ha rászánunk utazás előtt pár órát, és kicsit matekozunk. Ha kiszámoljuk, hány napot leszünk ott, és nagyjából tudjuk, hogy ebből mennyi időt töltünk vízparton, mennyit étteremben, városban, akkor már jó esélyünk van arra, hogy lecsökkentsük a ruhák számát szinte a felére.

Gondoljuk végig, mik azok a gyógyszerek, esetleg bébiételek, kiegészítők, amik tényleg fontosak, és amiket máshol nehezebb beszerezni, és nem szeretnénk a nyaralást azzal tölteni, hogy egy idegen városban keressük őket. Ha ezeket betetettük, akkor már kicsit meg is könnyebbülhetünk, a legfontosabbak bent vannak, a többi már szinte szórakozás lesz.

Ha annyit tervezünk a nyaralásra, hogy napközben a strandon leszünk, este pedig otthon, akkor egyszerű a helyzet: fürdőruhán kívül nem kell semmi. Mert azon fogjátok kapni magatokat, hogy a gondosan összerakott ruhák végig a bőröndből néznek rátok, a gyerekek pedig ugyanabban a pólóban és rövidnadrágban vannak az ötödik napon is.

Mi minden napra egy tiszta felsőt/ruhát szoktunk betenni, és mellé egy pót-darabot, plusz pár rövidnadrág, esetleg 2 csinosabb ruha, és ennyi. Annyi mindig van nálunk, hogy mosni ha nem muszáj, ne kelljen, de így is sokat tisztán hozunk haza.

A másik, amiből soha nem találjuk el a megfelelő arányokat, bárhova megyünk, azok a játékok. Főleg vízparti helyen sokszor úgy hozzuk haza, ahogy betettük őket, a gyerekek rájuk sem néztek. Ha viszont nem hoznak semmit, mondván, hogy majd játszanak azzal ami ott lesz, akkor biztos, hogy a második reggel már hallgathatjuk, hogy de jó is lenne most a kedvenc plüssökkel játszani, milyen kár, hogy minden rábeszélés ellenére sem hozták őket magukkal. Érdemes egy kisebb táskába bepakoltatni velük legalább párat azokból, amikkel tényleg napi szinten foglalkoznak, mert a strandon is levihetik, ti pedig békében nyaralhattok legalább egy fél órát mellettük.

Persze nem ugyanaz a helyzet, ha kisbabával vagyunk, vagy ha nagyobbakkal, ha hotelbe megyünk, vagy apartmanba, a különböző variációkat még sokáig sorolhatnánk. Ami biztos, nem kell semmin pánikolni, ha véletlenül otthon marad, mert mindig van megoldás a problémára, és a gyerekek sokkal rugalmasabbak annál, mint amit gondolunk. (Nálunk pedig pláne lazábbak.) Nekik úgyis az lesz a lényeg, hogy végre együtt lehetnek velünk anélkül, hogy másra figyelnénk, és csak arra fognak emlékezni, hogy milyen jó volt egész nap pancsolni, játszani, szórakozni.

Egyedül otthon lenni egy épphogy kúszni-mászni tudó, de mindenre kíváncsi kisbabával nem mindig egyszerű feladat. Pláne, ha mellette esetleg mást is szeretnénk csinálni napközben…

Biztosan van olyan szülő, aki egész nap semmi mást nem szeretne csinálni, mint a babájával játszani, csak és kizárólag rá figyelni. Van, akinek ez megoldható, de sokaknak nem. Vagy azért, mert otthonról dolgoznak, házimunkát végeznének, testvérekkel foglalkoznának – vagy azért, mert néha a legtöbben szeretnek egy kis időt úgy tölteni, hogy közben nem sír senki a lábuknál.

Ha te is azok közé tartozol, akik örülnek, ha a babájuk legalább 15-20 percet eljátszik magában, akkor van pár tippünk, hogyan tudod ezt az időt feltornázni (mondjuk 30 percre…). Egyik sem lesz bonyolult, megígérjük. Teljesen egyedül ne hagyjátok soha a kisbabátokat, nehogy megegyen valamit, amit nem kellene, de már az is segítség, ha melletted ül az etetőszékében, és békében matat, amíg te elküldesz pár emailt, nem?

Először is, szükséged lesz egy kis lazaságra, mert a legtöbb ilyen játék kisebb vagy nagyobb kosszal, rendetlenséggel járhat. Amit utána neked kell feltakarítanod. De van, hogy megéri még így is, hidd el.

1. Papírzsebkendő tartó

Az egyik legegyszerűbb, de legnagyszerűbb szórakozás szokott lenni a legkisebbeknek kihuzigálni a zsepiket a dobozból. Egyesével, alaposan megfontolva minden mozdulatot. Ezzel talán csak a wc-papír-tartó vetekszik, ott is egészen sok időt képesek a picik a legnagyobb boldogságban eltölteni, miközben apró cafatokra tépnek mindent, és gondosan elszórják. (Hallottunk már olyat, hogy a baba egy zacskó wc-papírt kapott karácsonyra, amit végre kedvére eltépkedhetett és senki nem szólt rá. Mennyire jó ötlet, nem?) A zsebkendő azért jobb – talán –, mert itt a játék nem az, hogy összetépik, hanem csak kihúzzák, aztán jobb esetben megpróbálják visszatenni. Bár ilyet eddig ritkán láttunk. Utána igaz, hogy nekünk kell visszatenni és összeszedni, de legalább teljesen veszélytelen.

2. Gyurma

A gyurmát tényleg csak úgy engedjük, hogy közben ott vagyunk, nehogy megkívánja és elkezdje kóstolgatni. Haladó anyukák készíthetnek otthon sóliszt gyurmát, ami a boltinak a töredékébe kerül, de legalább tudjuk, mi van benne. Ehhez rengeteg „receptet” találtok az interneten.

A babák a gyurmát persze nem úgy használják, mint a nagyobbak, ők inkább a tapogatással vannak elfoglalva, nem értik, mi az a furcsa anyag, amit összevissza lehet nyomkodni. Csak boldogan nyomkodnak.

3. Kupakok

Nem egy helyen láttuk már, amikor egy nagyobb ünneplés során az egész család izgulva nézte, mit szól a baba az ajándékokhoz, ő pedig közben remekül érezte magát a konyhában talált ásványvizes palackkal, pláne, amikor lekerült róla a kupak. Többen megfogadták, hogy legközelebb egy karton vizet vesznek inkább nekik, mert azt legalább tényleg értékelik. És mennyire igazuk van! Ha összegyűjtünk pár kupakot, és azokat betesszük egy műanyag dobozba, egy remek pakolós játékot kapunk.

4. Ujjfestés

Ez elsőre nem hangzik ugyan túl jól, és sokszor másodikra sem, de valójában, egy kis előkészülettel nagyon jó program lehet. Mindenképp válasszunk lemosható festéket, keressünk egy nagy papírt, vagy kartondobozt, ami már nem kell és szétvághatjuk, gondoskodjunk a bútorok védelméről (terítsünk le sok-sok újságpapírt), és indulhat is a játék. Nagyon aranyos lesz, ahogy a pici ujjaival felfedezi a színeket, mintákat, amiket ő maga alkothat.

Ezt a kádban is lehet egyébként játszani, ott még könnyebb eltüntetni a lemosható festéket. De azért csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

5. Edények

Annyira egyszerű, és olyan jó! Csak annyi a dolgunk, hogy kiveszünk pár biztonságos konyhai eszközt, lábost, spatulát, plusz ha nagyon jókedvünk van, egy alsó szekrényt is kiüríthetünk, ahova egyedül pakolhat ki-be a babánk. Nagyon fogja élvezni, hogy önállóan „rendet rakhat”, főzhet, vagyis mindent csinálhat, amit a nagyok.

Persze benne van a pakliban, hogy a pakolás helyett inkább a dobolást választja, de reméljük a legjobbakat.

Bármelyiket választjátok, ahhoz jó mulatást kívánunk, és legalább 30 percet, amit csendben tölt el az egész család.